Lélekbalzsam – Vincze András jegyzete

Írnám, hogy erre vártunk. Mármint hogy folytatódjon a futballbajnokság és vele párhuzamosan a Magyar Kupa, legyen foci, labda, szotyi, hangulat, de arra speciel nem vártunk, hogy egy mikroszkopikus gonosz miatt mi (fociért rajongók) még ne mehessünk ki a stadionba. Ráadásul a Ferencváros–Debrecen kilencven perccel döcög tovább az NB I, rangadó is lehet a javából, érdemes lenne jegyet venni rá, lefújni a port a bérletről, és elindulni: „Sziasztok, meccsre mentem, majd jövök!” De nem…

Ugyanakkor már nagyon kellett ez a pillanat, hiszen a fegyelmezett türelmesség határára érkezett a sportszerető magyar ember, s bár jók voltak a televíziós ismétlések, klassz volt végigélni olykor nem is egyszer, hanem háromszor kupadöntőt, vb-kijutást, Eb-csatát, de az igazi meccsvárás bizsergetése az igazi. Valami tehát most megváltozik (azt, sajnos, még nem lehet leírni, hogy visszatér), így például hozzá kell szoktatni a szemünket ahhoz is, hogy adott esetben öt (illetve hat!) cserét láthatunk, igaz, talán ez sem lesz sokkal furcsább annál, mint amikor anno, 1993-ban a Honvéd–FTC Szuperkupa-mérkőzésen (1–2) bedobás helyett taccsból be is rúghatták a labdát (gól is született így).

A lényeg úgyis a játék: kicsit lehessen fütyülgetni, icipicit szidni a bíró rövidlátását, de ezt most csak amolyan egyszemélyes módon, magunknak, maximum a képernyőnek címezve; és persze lehessen örülni, üvölteni a gólnál, legfeljebb a szomszéd üti majd a falat, ha lehetne kicsit talán csendesebben.

Amire talán jobban figyel majd mindenki, hogy mennyire passzol a több mint két hónapja „megszokott” maszkos életstílushoz a test test elleni futball. Ami korábban természetes volt, azt most szokatlan lesz látni, azaz az igazi összecsapásokat, s persze az is érdekesnek tűnik, vajon mennyire lesz disztingvált a módi, hiszen a jelenkorban ugyebár a gyepen köpködni tilos.

Abban biztosak lehetünk: a futball ránt majd vissza minket abba a világba, amelyet szeretünk, ismét a foci lesz a legjobb lélekbalzsam megannyi gondra, amely az elmúlt hetekben halmozódott fel, s bár a nehéz, karanténra kihegyezett napok kapcsán azt mondtuk, jó volt kicsit lecsendesíteni a világ vibrálását, mégis hiányzott már belőle az olyan izgalom, amit csak szeretni, becézni, emlegetni lehet.

Na ugye, hogy erre vártunk?