Ha minden jól megy (és miért ne menne...), végre elkezdődhet Zsóri Dániel igazi futballkarrierje.
Rohanhat a hírneve után, mert ugyebár azt a 2019. februári ollózós, Puskás-díjas gólt képtelenség elfelejteni, azóta azok közül is sokan ismerik a nevét, akik labdát legutóbb a járókájukban kerülgettek, s persze az is megmaradt mindenkiben – bennem különösen –, hogy jól nevelt, udvarias, tiszta fejű srácként fogadta, hogy a nyakába szakadt a fény.
Tizennyolc esztendős volt akkor, amikor ollózásával győzelemhez segítette a Debrecent, a Fradi ellen, a 93. percben, minden összejött tehát ahhoz, hogy olyan élményben legyen része, amilyen sok futballistának egyszer sem adatik meg pályafutása során.
Azóta eltelt valamivel több mint egy esztendő, még mindig nincs húszéves, s most végre megmutathatja, mit tud, olyan közegbe kerül, amilyen jár egy ifjú, tehetséges futballistának. Mert Debrecenben 15, átigazolása (volt nagy mezmutogatás a klubigazgatóval) után Székesfehérváron öt mérkőzést kapott az NB I-ben, hogy aztán a télen árendába adják Budaörsre, ahol négy bajnoki jutott neki.
Most, megbízható információnk szerint, Budafokra kerül, újonccsapathoz, ahol békés, baráti, kisvárosi a hangulat, s persze hogy szükség van a tehetséges ifjakra.
Nem tudom, megviselte-e Zsórit, hogy csak dísznek kellett a kalapjukra korábbi elöljáróinak, ez persze az én véleményem. Abból kiindulva, hogy a parádés kezdés látványos lehetőséget kínált arra, hogy – a szakmai lufiszótár szerint – felépítsenek egy tehetséges, rátermett ifjút, a marketing (Puskás-díj, ismertség) már eleve adva volt. Nem éltek vele, így Budafokon nyílik lehetőség arra, hogy érett, klasszis futballistává neveljék Zsóri Dánielt. Nevelés, tehát pedagógia, ami több mint építkezés, ráadásul emberi, humbugmentes.
Mi sem természetesebb, hogy szülőfaluja, Simonyifalva díszpolgára lett azóta, az Arad megyei, kicsiny, döntő százalékában magyarlakta település joggal büszke rá. Ahogy névadójára, Simonyi József ezredesre – korabeli kitétellel óbesterre – is, aki a századokkal ezelőtt kiérdemelte a „legvitézebb huszár” elnevezést.
Az „óbester” rang Zsórinak is kijár, hiszen ha rákattintunk a nevére a világhálón (száz)ezernél is több találat ugrik elő, egy szempillantás alatt. Meglehet, erőltetett párhuzam, ám most végre elindulhat az ezres szám felé – meccsszámban, gólokban, s ha minden jól megy, válogatottságban is.
A helyére kerülhet.