Haász Sándor: A világot az érdekli belőlünk, ami magyar

– Volt vezetőedző az élvonalban, dolgozott az utánpótlásban is, ám az utóbbi években mintha eltűnt volna a magyar futball világából. Hogyan értékeli a szakvezetői pályafutását?
– Nem vagyok megelégedett, csak elégedett – mondta a tanári diplomáját 50 évvel ezelőtt, szakedzői képesítését 45 éve megszerző, 75 esztendős Haász Sándor. – Weöres Sándor figyelmeztetése a fülembe cseng gyakorta: „Az egyetlen igazi tanulás: a lényünkben szunnyadó tudásnak tevékennyé ébresztése.” Szóval, van még mit tanulnom.

– Mit lát, hogyan változott a futball az elmúlt évtizedekben?
– Mint az élet, vágtába váltott. A gyorsaság, a rohanás, a mindenáron győzni akarás ural mindent. A játék szépsége, azaz a kreatív gondolatok, a bravúros technikai megoldások, a sportszerűségre törekvés kiveszőben van. Helyette a darálás, a robottechnika a divat. Ez világjelenség, ez a minta.

– Három évtizedig részt vett a Testnevelési Főiskola és az UEFA új típusú edzőképzésében is: mit változtatna meg a mai utánpótlás-nevelésben?
– Vissza kellene adni a játék örömét, mégpedig a játék gyakorlásával. A futball lényege, hogy csinálni kell, benne kell lenni – mondta anno Puskás Ferenc, és nehéz lenne vitatni eme egyszerű tétel igazát. Az agyam az életet a futballon keresztül méri most is. Tévedés volt részemről csak az elméleti munkára koncentrálni, a mindennapi gyakorlati tevékenységről lemondani, noha hivatalos edzői papírom nincs. Az öröm művészete című könyvét Csíkszentmihályi Mihály professzor, a flow, a kreativitás és a tökéletes élmény pszichológiájának legelismertebb nemzetközi kutatója így dedikálta: „Sándor, remélem, fogsz sokáig focizni a jövőre is!” A feladatom élethossziglan adva van, azaz dolgozz a jelenben a jövőért!

– Miként látja a hazai összképet, a válogatott Európa-bajnoki részvételének és a Ferencváros Bajnokok Ligája csoportkörös szereplésének tükrében?
– Én még a sikeres időszakában szerettem bele a magyar labdarúgásba, a négy világbajnokságon való részvétel, az FTC, az MTK európai kupadöntős szereplése idején, világszínvonalú játékosokkal, edzőkkel. A nyolcvanhatos mexikói világbajnokságon szereplő válogatottban kilenc Honvéd-futballista volt – nekik két évig az edzőjük lehettem. A mai sikereket zömében külföldi edzők és játékosok, klubszinten néhány magyar labdarúgó jelenti – európai összehasonlításban harmad-, negyedosztályú színvonalat jelentő tudással. Amennyire öröm, annyira félő is, hogy ezek a mai sikerek sokba fognak kerülni nekünk. Amiben száz százalékig biztos vagyok, a világot az érdekli belőlünk, ami magyar. Ezt a magyart csak mi, magyarok tudjuk tartósan megmutatni. Jó hagyományainkat megújítva, kellő önbecsüléssel és önbizalommal sikerülhet. Amit hangsúlyozni szeretnék: ma is bővelkedünk tehetségekben. A vízválasztó a tehetségekből a talentummá nevelés, a képzés. Ezt a buktatót átlépni akkor tudjuk, ha megváltoztatjuk és újraszervezzük a tehetségek kiválasztását, felkészítését, menedzselését.

– Aki kritizál, arra furán néz a futballszakma…
– Pedig én kifejezetten örülnék a kulturált, értelmes párbeszédnek. A bölcsesség, a tudás alapú kritika jó bázist adhat az elodázhatatlan változtatásokhoz. A magyar nemzeti kultúra része a magyar labdarúgás, mint ahogyan annyi sok más értékünk. A kivételes tehetségek felkészítését csak kivételes tudású, hozzáértő nevelők, edzők tudják sikeresen elvégezni.