„Borbás!!! ... Boorbááás!!! ... Ki tudja, hány százszor harsogott ez a csatakiáltás a football-pályák tribünjein, mikor a labda a MAC híres balszélsője lába elé került. Egy rövid passz az összekötőnek, ez előre adja a labdát a back mögé; Borbás, mint a szélvész, szökik előre, egészen a vonal mellett. Futása könnyű, mint a kőszáli zergéé. A labdát csodálatosan veri jobb rüsztjeivel. Íme, a kornerhez ér, a felocsúdott back utoléri, rárohan. Egy könnyű ütés a labdán, egy félreugrás, a back túlrohant célján, ő pedig visszafelé odacsúsztatja a labdát a középcsatárok elé, aztán egy süvöltő lövés és égzengésként dördül e szó: gól... gól...!
Ő a legjobb magyar játékos, tán az egyetlen, akit bármely angol egylet azonnal első csapatába tehetne, a legnépszerűbb, legönzetlenebb játékos. Népszerű, mert hazánk színeit nálánál többször senki se képviselte annyi sikerrel. Nem egy izgató, kétes nemzetközi match sorsát döntötte el javunkra nagyszerű játéka. Mintaképe az önzetlenségnek. Azt tartja, hogy a góllövés a belső csatárok feladata. Bármily ünnepeltetés jár is annak, aki a győztes gólt lövi, ő átengedi ez örömet másnak. Sok gól marad el így, mikor a biztos lövés helyett is csak centerez, de még több esik belőle.
Ő a leghíresebb magyar játékos. Külföldön is őt tartják legnagyobbra. Arra a hírre, hogy játszani fog, taktikát cserél az ellenfél és rendszerint egy játékost kizárólag az ő lefogására rendelnek ki.
Mint atléta rövid, de értékes karriért futott be. Egészen ismeretlenül állt starthoz 1904-ben a Millenáris pályán, a Szt.-Louisi Olympiádot megelőző próbaversenyen és a 100 m.-es versenyben szenzációs győzelmet aratott Mező Béla és Schubert Ernő, az akkori legjobb magyar sprinterek ellen. Másik értékes győzelmét 1905-ben aratta, mikor a MAC által rendezett versenyen a 100 yardos Király-díjat Bertalan Zoltán és Kéméndy Ernő ellen megnyerte. Főszenvedélye azonban a football lévén, nem tudott sokáig a sportok más oltárán áldozni s atlétikai diadalai után kizárólag a footballt kultiválta. Amellett, hogy mindig kiváló sportember volt, tanulmányait állandóan a legkitűnőbb sikerrel végezte, s legutóbbi jogi szigorlatát is kitüntetéssel tette le. Ő az első doktor juris, aki, mint ilyen az aktív játékosok státusához tartozik.”
A Nemzeti Sport 1908. október 31-én fotóval illusztrált cikkecskét szentelt annak, hogy bemutassa a magyar labdarúgás első nemzetközi klasszisát, Borbás Gáspárt, aki frissiben szigorlatozott a Budapesti Tudományegyetemen (a mai ELTE-n), majd szerzett idehaza elsőként államtudományi doktori címet az első vonalban szereplő futballisták közül. A korabeli közlönyök azt is tudják, mikor tett szert további képesítésekre a népszerű „Bori”: a jogtudományi diplomát 1911. június 17-én, az ügyvédi oklevelet pedig 1913. július 4-én vehette kézhez. Utóbbi eseményről ekképpen számolt be a Sportvilág: „Nem hiába készült vasszorgalommal dr. Borbás az ügyvédi vizsgára, de mint örömmel értesülünk, kitüntetéssel is tette le azt. Remélhetőleg a Franzstadtban fog irodát nyitni.”
Borbás doktor pályaválasztását óhatatlanul befolyásolta egy másik dr. Borbás Gáspár – az édesapja. A családfő tiszti ügyészként harminchét évet töltött el a székesfőváros szolgálatában, 1915 végén vonult nyugdíjba.
Borbás Dorka, a Ferenczy Noémi-díjas üvegtervező művész dédunoka: „Szigorú ember volt az idősebbik Gáspár, aki nyugdíjaztatása után a Kecskemét melletti Kerekegyházán vett birtokot, és ott gazdálkodott. A fáma szerint dédnagyapámnak komoly szakmát kellett választania, nem volt mese, tanulnia kellett, akár a futballkarrierje árán is. A Borbások amúgy Détérről származnak, a mai magyar–szlovák határon túlról, annak közeléből, nem messze Ózdtól.”
Az 1890-es években több telke is volt Budapest akkori első kerületében id. Borbás Gáspárnak, a család 1893-ban a II. kerületi Rózsahegyen lakott. Az 1894-es „ingatlantérkép” így néz ki az interneten fellelhető adatok szerint: Istenhegy (Svábhegy), Rózsahegy, még egy lakás az akkoriban belvárosnak számító IV. kerületben. Később ugyanitt laktak Borbásék a Zöldfa utcában.
Így már érthető is az ifjú, gimnazista Gazsi budai helyismerete, kötődése, hogy – a Városháza melletti grundon kívül – miért éppen a Gellért-hegyen lévő szabad térségen hajkurászta először a labdát, vagy miért éppen Dél-Budán futballozott először egyesületi színekben. Merthogy valójában nem a Ferencvárosban kezdte labdarúgó-pályafutását, hanem a Kistétényi SE-ben, innen érkezett Rapos, Pokorny és Berán társaságában a zöld-fehérekhez 1900-ban. A többi közismert: két FTC-s korszaka (1900–1904, 1910–1916) között a MAC-ban szerepelt; a válogatottban 41 mérkőzésen 11 gólt szerzett. Övé a Fradi történetének első bajnoki gólja (1901), és övé a válogatott első találata (1903) is.
S ha már Budát és a Gellért-hegyet említettük. A játékkal tíz éve felhagyó Borbás Gáspár 1927-ben a Himfy utcában építette fel a család villáját, amelyben egészen az 1976-ban bekövetkezett haláláig lakott.
Gallov Rezső így látta belülről a XI. kerületi Borbás-házat és az idős, de még nyolcvanas éveiben is aktív jogász dolgozószobáját (Népsport, 1968. január 29.): „Nehéz, az időtől feketére érlelt, de a tekintélyt pompás faragásokkal hűen őrző, tömör bútorok. A színes berakásokkal ékített ablakokon át tompa félhomállyá szüremlik kívülről a bágyadt, téli fény. A mennyezetig nyúló könyvállványok és polcok felől – évtizedes aktakötegek, megfakult ügyiratok, per-dokumentációk, s a jogtudomány tengernyi kötete sorakozik ott – a megfáradt, öreg papír jellegzetes, kissé fanyar illata leng... Fényben és színben halvánnyá nemesült festmények körben a falakon, a vaskos szekrényen zöld testű bronzalakok.”
A hatalmas házban négy generáció élt együtt a hetvenes évek első felében. Borbás doktor kétszer nősült, másodszor három évvel első felesége, a spanyolnáthában elhunyt Fecht Erzsébet halála után, 1921-ben. Három gyermeke közül Gáspár az első házasságából született, Klárának és Zoltánnak pedig a második hitves, Csákány Klarissza adott életet. Gáspár és Zoltán (becenevén Pubi) – valamikor 1945 és 1956 között – a családjával kivándorolt Ausztráliába, és ott is hunyt el. A leszármazottjaik ma is ott élnek. A Himfy utcai házat így egyedül a Borbás lány, Klára családja népesítette be.
„A család idősebb tagjai a ház felsőbb szintjeit foglalták el, mi, képzőművész szüleim, Márton öcsém és én a szuterénszinten laktunk. Milyennek láttam a dédapámat? Nagyon szótlan, zárkózott ember volt már. Köntösben, mankóval föl-alá járkált a teraszon, az orvos ugyanis azt mondta neki, addig fog élni, amíg mozogni tud. Nagy fájdalmai voltak öregkorában egy hajdani futballistasérülése miatt, azt hiszem, a medencecsontja vagy a csípője fájt neki. Emlékszem az iratokkal teli hatalmas irodájára, melyben jókora faragott íróasztal állt. Feltűnően sokat olvasott, de nem ám szépirodalmat, hanem jogi közlönyöket böngészett inkább” – emlékezett vissza Borbás Dorka.
Két tevékenységéről sohasem, illetve csak nagyon keveset beszélt Borbás Gáspár. Az egyik a politikai karrierje, a másik pedig az embermentő szerepe a háborúban.
A húszas évek végétől Bajcsy-Zsilinszky Endre köreihez tartozott, és rendszeresen publikált a Bajcsy által szerkesztett Szabadságban, amely „a náciellenes szellemi és politikai ellenállás harcos orgánuma volt” a harmincas években. Ügyvéd, miközben a Magyar Köztisztviselők Fogyasztási Szövetkezetének ügyvezető igazgatója (1926–1932) is. A német fogyasztó-szövetkezetek élete, működése és üzleti szervezése című tanulmány szerzője (1928). Szakít Bajcsyékkal, ezután a liberális, Rassay Károly-féle Polgári Szabadságpárt országgyűlési pótképviselője 1936–1938 között Budapest III. (déli) választókerületében – a 30-as évek második felében a párt budai körének ügyvezető elnöke.
A 70-es évek elején derült fény embermentő tevékenységére, amit a Sportélet publikált először. Syposs Zoltán pedig a Borbás-nekrológban (Népsport, 1976. október 15.) és az Ez a szép játék. Arcok a magyar sport történetéből című kötetében hozta nyilvánosságra az embermentésről szóló dokumentum szövegét: „Emlékirat. Alulírott zsidó munkaszolgálatosok hálásan emlékezünk meg ... Borbás Gáspár ... és ... urakról, akik a század 180 tagját megmentették a Németországba való kihurcolástól, magukra vállalva a zsidóbújtatási vádat és a fennálló nyilasrendszer részéről kilátásba helyezett halálos büntetést... 1945. február 13.”
Csatlakozunk Syposs akkori szavaihoz: Borbás doktor emberi nagyságához ez a legméltóbb adalék.