DVTK: Olaszországból hazatérő próbajátékos érkezett

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.02.01. 09:52
Két próbajátékos is pályára lép a DVTK NB I-es labdarúgócsapatában szombat délelőtt a harmadosztályú Felsőtárkány ellen Tamási Zsolt és Boskó Arnold személyében – adta hírül a diósgyőriek hivatalos honlapja.



Egyikük az a Tamási Zsolt, akiről tegnap megírtuk, hogy elhagyja Olaszországot, s itthon próbál szerencsét. A 23 éves középpályás ősszel a Gubbióban szerepelt kölcsönben az Ascolitól.

A másik próbajátékos a 18 éves erdélyi Boskó Arnold, aki középpályásként vethető be.

A DVTK 10 órától játszik a Felsőtárkánnyal, majd 12 órától a szlovákiai Tatran Presovval (Eperjes).

Egyikük az a Tamási Zsolt, akiről tegnap megírtuk, hogy elhagyja Olaszországot, s itthon próbál szerencsét. A 23 éves középpályás ősszel a Gubbióban szerepelt kölcsönben az Ascolitól.

A másik próbajátékos a 18 éves erdélyi Boskó Arnold, aki középpályásként vethető be.

A DVTK 10 órától játszik a Felsőtárkánnyal, majd 12 órától a szlovákiai Tatran Presovval (Eperjes).

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A DIÓSGYŐRI VTK-NÁL
Érkezők: Egerszegi Tamás (Újpest FC, az ősszel kölcsönben Gyirmóton szerepelt), Lazar Marjanovics (szerb, Radnicski 1923 Kragujevac – Szerbia). A nyáron érkezik: Antal Botond (szabadon igazolható – tavasszal a Kaposvári Rákócziban szerepel)
Távozott/távozhat: Michal Hanek (szlovák), Menyhért Ádám (Mezőkövesd ?), Takács Péter (Mezőkövesd), Thiago Bonfim dos Santos (brazil, Tököl VSK – kölcsönből vissza), Tisza Tibor (?)
Kiszemelt: Bori Gábor (Paksi FC), Boskó Arnold (próbajáték), José Furtado (portugál-zöld-foki-szigeteki, Poli Timisoara – Románia), Georges Griffiths (elefántcsontparti, Lombard Pápa), Miroszlav Grumics (szerb, Pécsi MFC),Németh Márió (Haladás), Tamási Zsolt (próbajáték, Ascoli, legutóbb Gubbio kölcsönben – Olaszország)
Legfrissebb hírek

NB I: Diósgyőr–Ferencváros

Labdarúgó NB I
1 órája

Ennyi fordulón át még sosem vezette az NB I-et a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
2025.03.28. 13:55

Jurek Gábor: Nagy meccs vár ránk a Fradi ellen

Labdarúgó NB I
2025.03.27. 08:44

Idénycsúcsot hoz a DVTK–Ferencváros mérkőzés

Labdarúgó NB I
2025.03.26. 15:21

A Lokomotiv Moszkva nem vásárolja meg Szevikjant az FTC-től – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.03.23. 10:32

Helyzetek és gól nélkül – ikszelt egymással a Fehérvár és a DVTK

Labdarúgó NB I
2025.03.16. 14:25

Újpesten készült, Fehérváron lehet főnyeremény; Keita aranyat érhet a Fradinak

Labdarúgó NB I
2025.03.14. 15:37

NB I: négy vereséget követően Győrben törné meg pocsék sorozatát a két és fél év után újra utolsó Loki

Labdarúgó NB I
2025.03.14. 06:35
Ezek is érdekelhetik