DVTK: Futács újra légiósnak állna; kihagyja az összetartást

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.04.07. 07:47
Futács Márkó, a hatodik helyen álló DVTK labdarúgócsapatának csatára egyenlített a Budapest Honvéd ellen, s végül nyertek is (2–1) diósgyőriek – de ezt már nem láthatta a hórihorgas csatár.

„A második félidőben már az öltözőben feküdtem – mondta a játékos. – A gólomnál becsúszott a kispestiek játékosa, s eltalálta a lábam. Biztosan nem volt szándékos Patrick Ikenne-King mozdulata, ő is megsérült az esetnél… Éreztem, hogy nagy a baj, de még nem fájt annyira, hogy ne folytassam a játékot. Az első félidő vége előtt azonban cserét kellett kérnem, mert már rettentően fájt a sípcsontom – jó nagy vérömleny éktelenkedik rajta… Nehezen tudok járni, még sajog is, de remélem, három napnál többet nem kell kihagynom, szerdán már mozognék. Sajnos így nem tudok részt venni a válogatott összetartásán, már beszéltem is Pintér Attila szövetségi kapitánnyal, mondtam a szakembernek, hogy ne számítson rám. Nagyon sajnálom…”

Kérdés, hogy a csatár meddig lesz a DVTK alkalmazásában – mint beszámoltunk róla, Kispesten török megfigyelő volt kíváncsi a labdarúgóra.

„Jó érzés, hogy érdemesnek találják a futballistát, hogy a helyszínen nézzék meg – jegyezte meg a bajnokságban hét gólt szerző támadó. – A Leicester City játékosa vagyok, a diósgyőri kölcsönadásomból vissza kell térnem a nyáron. Lehet, az angol második ligát vezető csapat feljut a Premier League-be, nem tudom, számítanak-e majd rám. Eddig sem tagadtam, a jövőben újra légiósnak állnék, de egyelőre nem ezzel foglalkozom, hanem azzal, hogy a Diósgyőr egyre jobb legyen, és hogy kijusson a nemzetközi porondra. Hiszem, hogy sikerül!”

Legfrissebb hírek

Varga Kevin nem fordul a FIFA-hoz, de szabadon igazolható lett

Légiósok
2025.02.28. 14:20

Továbbra is szenved a Leicester, ezúttal a West Hamtől kapott ki

Angol labdarúgás
2025.02.27. 22:53

NB II: bejelentett egy újabb érkezőt a Soroksár

Labdarúgó NB II
2025.02.27. 22:14

Nincs nagy gond, csak néhány napos pihenő vár Sallai Rolandra

Légiósok
2025.02.26. 20:07

Így került Brazíliába az U-válogatott csatár – bejelentették a szerződtetését

Légiósok
2025.02.25. 16:04

Marco Rossi és Dárdai Bence is nagyon örül a FIFA döntésének

Magyar válogatott
2025.02.22. 12:19

Az ETO kölcsönadta támadóját a Komáromnak

Labdarúgó NB I
2025.02.20. 12:13

Kapust igazolt sérült játékosa helyére a Zalaegerszeg

Labdarúgó NB I
2025.02.19. 19:00
Ezek is érdekelhetik