Egy a kevesek közül – Pietsch Tibor jegyzete

Úgy gondolták, a Kispesten legendává válók között van a helye.

Miután a Honvéd 24 év elteltével újra bajnok lett, Puskás Ferenc, Bozsik József és Marco Rossi oldalán negyedikként került fel arra a freskóra, amely a szurkolók egyig kedvenc vendéglátóipari egységét díszítette. Esztendő múltán, amikor a XIX. kerületben nemigen kedvelt Ferencvárosba igazolt, arcképét az „infido”, azaz „áruló” felirattal fedték le... Újabb egy évvel később, amikor a zöld-fehér szerelést visszacserélte piros-feketére, a többség viszonylag hamar megbocsátott neki. Ha a festmény nem is lett helyreállítva, a szekrények mélyéről előkerültek a nevével ellátott mezek és pólók (kivéve azok, amelyek korábban a tűz martalékává váltak...), egy idő után az őt éltető dal is felcsendült a lelátón.

Nem vitás, Davide Lanzafamét lehetett szeretni. És persze lehetett nem szeretni. Vagy bolondult érte valaki, vagy a pokolba kívánta. Középút nem volt. Játékosként nem egy volt a sok közül.

Egy volt a kevesek közül.

Amit tudott a futballból, Magyarországon – az elmúlt évtizedben – szinte senki sem tudta. Semmi kétség, ha a 2016–2017-es idényben nem tagja a keretnek, a Honvéd még ma is „csak” 13-szoros magyar bajnok lenne, nem 14-szeres. Mondhatni, ezzel lerótta tartozását Kispesten, a klub ugyanis nemegyszer nyújtott segítő kezet neki. Amikor az olasz futballból gyakorlatilag száműzték, a Puskás Ferenc utca 1–3.-ban nyitott kapuk várták, vezetők, edzők, csapattársak és szurkolók fogadták előbb be, később vissza. Lanzafame becsületére váljon, újra és újra élt az eséllyel.

Ahogyan a pályán kívül is. Húszévesen, Bariban olyan helyzettel találta magát szemben, amilyenre gyerekként, a torinói burokban, a Juventusban nem készíthették fel. Amikor a csapat hangadói azzal álltak elő, hogy a következő meccset el kell veszíteni, csak sodródott az árral. Jelenthette volna, hogy csalás van készülőben, ám – amint azt a lapunknak adott interjúban is bevallja – hiányzott belőle az ehhez szükséges bátorság és a lelkierő. Megbűnhődött érte: tizenhat hónap veszett el a karrierjéből.

Abból a karrierből, amelynek aligha lett volna Magyarország az egyik legfontosabb állomása, ha nincs az eltiltás. Az olasz támadó szegényebb lenne két bajnoki és egy Magyar Kupa-arannyal, továbbá két gólkirályi címmel, a magyar futball pedig egy egyéniséggel, aki olykor annyira vágyott a gólra és a győzelemre, hogy kis híján ölre ment társával a büntető elvégzésének jogáért...

Davide Lanzafame örömteli pillanatokkal és csalódásokkal, vagyis érzelmekkel teli pályafutás végére tett pontot 35 évesen. Ahogy lezárt egy fejezetet, nyitott egy újat: tehetségeket terelne az útjukon. Egy biztos, az az út, amelyet ő bejárt, megtanította arra, amit a futballról, sőt amit az életről tudni kell.

Ha a jót megőrizte, a rosszból okult, egy lehet azok közül, akiktől lehet tanulni.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!