Felkészülés: döntetlent játszott a Vidi Marco Rossi csapatával

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.06.26. 19:58
A Videoton 1–1-es döntetlent ért el a legutóbbi szlovák bajnokságot a harmadik helyen befejező dunaszerdahelyi DAC ellen a két labdarúgócsapat keddi, ausztriai felkészülési mérkőzésén.

A fehérváriak vezető gólját Marko Scsepovics lőtte Danko Lazovics átadásából a mérkőzés hetedik percében.

A Vidinek ez volt a harmadik felkészülési mérkőzése ezen nyáron, a mérleg: egy-egy győzelem, döntetlen és vereség.

A magyar szövetségi kapitánynak kinevezett Marco Rossi dunaszerdahelyi csapatában Vida Kristopher kezdett, a 60. percbeli lecseréléséig volt a pályán.

„Jó munkát végeztünk eddig az edzőtáborban, és az is fontos, hogy nincs sérült labdarúgónk. Ma még mindig elég nehezen mozogtak a lábak a kemény edzések miatt, de ez érthető, a közepén vagyunk a kéthetes felkészülésnek, már amennyiben egy ilyen rövid időszakot egyáltalán felkészülésnek lehet nevezni – értékelt a Videoton honlapjának Marko Nikolics fehérvári vezetőedző, míg Marco Rossi többek között azt mondta: – Nagyon jó meccs volt, jól mentünk át védekezésből támadásba, voltak jó megmozdulásaink. Nincs elég játékosunk egyelőre, de ezt tudjuk, kellenek még változások. Bár ma nem az eredmény volt a lényeg, az, hogy döntetlent játszottunk a magyar bajnokkal, önbizalmat kell, hogy adjon nekünk.”

NB I-ES CSAPATOK FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEI
DAC (szlovákiai)–VIDEOTON 1–1 (1–1)
Bad Elrach
(Ausztria)
VIDEOTON: Kovácsik – Nego, Vinícius (Juhász, 65.), Fiola, Stopira – A. Hadzic – Nikolov (Varga J., 65.), Pátkai (Kovács I., 65.) – Huszti (Sz. Scsepovics, 74.) – M. Scsepovics, Lazovics. Vezetőedző: Marko Nikolics
Gólszerző: Bayo (13.), ill. M. Scsepovics (7.)
Forrás: vidi.hu

A VIDEOTON FC NYÁRI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A felkészülés kezdete: június 14.
Edzőtábor: június 18.–, Ausztria
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Június 20.: Kapfenberg (osztrák)–Videoton 0–3 (Sz. Scsepovics, Vinícius, Sós B.)
Június 23., Frohnleiten (Ausztria): NK Osijek (Eszék, horvát)–Videoton 2–1 (Sós B.)
Június 26., Bad Elrach (Ausztria): DAC (Dunaszerdahely, szlovákiai)–Videoton 1–1 (M. Scsepovics)
*Július 10., BL-selejtező, 1. kör: F91 Dudelange (luxemburgi)–Videoton
*Július 17., BL-selejtező, 1. kör: Videoton–F91 Dudelange (luxemburgi)

Legfrissebb hírek

A góljával győzte le a Vidi a kedvenc csapatát – Wittmann Géza-interjú

Képes Sport
2025.03.23. 10:35

HC DAC: bajnokavatás, Juhos Kata mezét visszavonultatták

Kézilabda
2025.03.22. 21:54

NB II-es felkészülés: megverte az Aradot a Békéscsaba, a Kassától kikapott a Barcika

Labdarúgó NB II
2025.03.21. 22:37

Felkészülés: kikapott Dunaszerdahelyen az Újpest

Labdarúgó NB I
2025.03.21. 17:40

Dunaszerdahely: Redzic Damir visszatér a pályára

Minden más foci
2025.03.20. 15:04

Naby Keita megszerezte első gólját a Ferencvárosban – videó

Labdarúgó NB I
2025.03.19. 12:57

Tuboly Máté: Így teljes a nemzeti ünnep!

Minden más foci
2025.03.16. 11:56

A Dunaszerdahely megnyerte a cseh-szlovák női kéziligát

Kézilabda
2025.03.15. 22:08
Ezek is érdekelhetik