Haladás: Hibázott a stáb, de nem miattunk tartunk itt - Artner

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.10.21. 16:40
A Haladástól kedden menesztett Artner Tamás szerint nem a szakmai stáb munkája miatt szerepel gyengén a szombathelyi klub az NB I-ben, hanem a vezetőség nyári átigazolási politikája miatt.

„A nyár előrevetítette, hogy bajok lehetnek az ősszel – idézte Artner Tamást a haladas.hu. – Meghatározó játékosokkal nem hosszabbított szerződést a tulajdonosi kör, már akkor jeleztem, szóltam, ha ők elmennek, nagyon nehéz időszak elé nézünk. Mégis elment Guzmics Richárd, Bosnjak Predrag, Tóth Péter, Simon Ádám, Nagy Gábor és Hrepka Ádám, vagyis fél tucat kezdőjátékosunk. A helyükre kiszemeltek közül senkit sem tudott megfizetni a klub, vagy pedig a játékos nem akart idejönni. Ezért szét kellett nézni az NB II-ben és az első osztályban parkolópályára tett futballisták között. A háttérben megjelent az olasz vonal is, ami nem szült jó vért, annak ellenére, hogy Tommaso Rocchi hozzáállásával elégedett voltam."Artner Tamást a haladas.hu. – Meghatározó játékosokkal nem hosszabbított szerződést a tulajdonosi kör, már akkor jeleztem, szóltam, ha ők elmennek, nagyon nehéz időszak elé nézünk. Mégis elment Guzmics Richárd, Bosnjak Predrag, Tóth Péter, Simon Ádám, Nagy Gábor és Hrepka Ádám, vagyis fél tucat kezdőjátékosunk. A helyükre kiszemeltek közül senkit sem tudott megfizetni a klub, vagy pedig a játékos nem akart idejönni. Ezért szét kellett nézni az NB II-ben és az első osztályban parkolópályára tett futballisták között. A háttérben megjelent az olasz vonal is, ami nem szült jó vért, annak ellenére, hogy Tommaso Rocchi hozzáállásával elégedett voltam."

HALMOSI NEM NYILATKOZIK, MERT FÉL, HOGY KIRÚGJÁK

Hiába kereste a haladas.hu Halmosi Pétert, a Haladás játékosát Artner Tamás vezetőedző kirúgását követően, a játékos nem mert nyilatkozni, mert attól tartott, kirúgják. „Inkább nem mondom el a véleményemet az edzőváltásról, mert akkor engem is kirúgnak. Ennél többet nem kívánok nyilatkozni" – mondta a megyei lapnak a klub 35 éves csapatkapitánya, aki vasárnap a Győri ETO elleni bajnokin térhet vissza három mérkőzésre szóló eltiltása után.

A Haladás 11 forduló után a bajnokság 15. helyén áll, csak a Dunaújvárost előzi meg, de pénteken kikapott a sereghajtó otthonában.

„Az eredmények igazolták, amitől féltem. Radó András és Fehér Zoltán sérülés miatt hosszú időre kidőlt, Halmosi Péter eltiltás miatt hagyott ki meccseket, meghatározó emberek hiányoztak – folytatta Artner. – Ám kezdtük összerakni a csapatot, voltak is biztató jelek, sajnos a dunaújvárosi mérkőzéssel nagyon nehezen lehet elszámolni. Sokan nem bírták el ennek a meccsnek a tétjét. Biztos, hogy a szakmai stáb is hibázott, bár nem sok mindenben, elsődlegesen nem miattunk tartunk itt. Jobban örültem volna, ha menesztésemről szemtől szemben a tulajdonosok tájékoztatnak, nem pedig Tóth Miklós ügyvezetőt bízzák meg a feladattal."

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A HALADÁSNÁL
Érkezők: Gaál Bálint (Soproni VSE), Hanzl Máté (Ajka – kölcsönből vissza), Andrij Jefremov (ukrán, legutóbb Dinamo Kijev – Ukrajna, szabadon igazolható), Katona Máté (Soproni VSE), Kamil Kopúnek (szlovák, legutóbb Ravan Baki – Azerbajdzsán, szabadon igazolható) Nagy Olivér (Paks), Tommaso Rocchi (olasz, legutóbb Padova – Olaszország, szabadon igazolható), Skriba Máté (Ajka – kölcsönből vissza), Varga Gábor (Sopron), Városi Viktor (PMFC), Zamostny Balázs (Újpest – kölcsönbe). Profi szerződést kaptak: Angyal Zsolt, Gyurján Márton, Jancsó András, Rácz Barnabás, Tihanyi Olivér és Tóth Martin
Távozott: Beliczky Gergő (Gyirmót – kölcsön után végleg), Bosnjak Predrag (Ferencváros), Guzmics Richárd (Wisla Kraków – Lengyelország), Halmai Ramon (MTK), Hanzl Máté (Mezőkövesd), Hrepka Ádám (MTK), Kalász Milán (Ajka), Nagy I Gábor (Újpest), Simon Ádám (Palermo – Olaszország, kölcsönből vissza, majd Videoton), Tóth Péter (Pinkafeld – Ausztria), Varga Gábor (Ajka – kölcsönbe)
Legfrissebb hírek

NB III: edzőváltás történt Csepelen, amely egyelőre nem jött be

Labdarúgó NB II
2025.03.21. 12:28

Nikházi Márk: Géza rutinosabb edző, azt gondolom, nagyon simán megoldja majd a feladatot

Labdarúgó NB II
2025.03.18. 21:21

Váltás a DEAC kispadján a férfi kosár NB I-ben

Kosárlabda
2025.03.18. 20:14

Import kell a hazai helyett? – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
2025.03.03. 23:25

Már nem Vladimir Radenkovics a Diósgyőr edzője – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.02.19. 11:38

Schindler Szabolcs távozik Ajkáról – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.02.18. 13:42

Ismét edzőt váltott a Serie A sereghajtója, visszatér a korábbi világklasszis védő

Olasz labdarúgás
2025.02.10. 13:40

Menesztették Nuri Sahint a Dortmundtól – hivatalos

Bajnokok Ligája
2025.01.22. 09:22
Ezek is érdekelhetik