MK: Szegeden fogadja a Paksot a Budapest Honvéd

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2020.03.02. 13:42
null
A Szent Gellért Fórum ad otthon a Budapest Honvéd–Paks mérkőzésnek (Fotó: Földi Imre)
A Budapest Honvéd labdarúgócsapata a hivatalos honlapján közölte, hogy a március 11-én esedékes Budapest Honvéd–Paks Magyar Kupa-mérkőzést Szegeden rendezik meg. A kispesti klub ingyenes szurkolói buszokat indít.

A kispestiek március 4-én, szerdán Pakson vendégszerepelnek az MK negyeddöntőjében, a visszavágóra egy héttel később kerül sor.

A Honvéd jelenleg az MTK Budapest arénájában játssza a hazai mérkőzéseit az új Bozsik Stadion építése miatt, ám a kék-fehérek március 11-én a Dorogot fogadják az Új Hidegkuti Nándor Stadionban, szintén MK-negyeddöntő-visszavágón.

„A klubvezetés természetesen az összes (fővárosi) lehetőséget figyelembe vette, több budapesti és vidéki létesítménnyel is egyeztettünk, hiszen szerettük volna megtalálni azt a helyszínt, melynek megközelítése a lehető legkevesebb nehézséggel jár szurkolóink számára, főleg mivel szerdai mérkőzésről van szó. Azonban a stadionválasztásnál az úgynevezett infrastruktúra-szabályzatot is figyelembe kellett vennünk, amelynek lényege, hogy csak olyan feltételrendszerrel bíró stadiont választhattunk, ami megfelel annak az osztálynak, amelyben az adott csapat játszik, ergo az NB I-es Honvéd csak NB I-es minőségű létesítményben rendezheti a meccsét.

Ezen a ponton pedig a szegedi stadion volt az egyetlen, amely elérhető volt és az előírásoknak is megfelelt, így a Szent Gellért Fórum ad otthont a Honvéd–Paks találkozónak március 11-én 18.00 órától” – olvasható a Budapest Honvéd honlapján.

A klub hozzáteszi, szeretné könnyebbé tenni a szurkolók utazását, így ingyenes buszokat indít az összecsapásra.

MAGYAR KUPA
NEGYEDDÖNTŐ
ELSŐ MÉRKŐZÉSEK
Március 3., kedd

18.50: Puskás Akadémia–Mezőkövesd (Tv: M4 Sport)
Március 4., szerda
14.30:
Dorogi FC (NB II)–MTK (NB II)
18.00: Paks–Budapest Honvéd
20.00: ZTE FC–Mol Fehérvár FC (Tv: M4 Sport)

VISSZAVÁGÓK
Március 11., szerda

18.00: Mezőkövesd–Puskás Akadémia
18.00: MTK (NB II)–Dorogi FC (NB II)
18.00: Budapest Honvéd–Paks (Szeged, Szent Gellért Fórum)
18.00: Mol Fehérvár FC–ZTE FC

Legfrissebb hírek

„Azt se tudom, mi az az xG. Nem is érdekel...” – Bognár György szerint túlzásba viszik a statisztikát a futballban

Labdarúgó NB I
13 órája

Kabát Péter: Jó pár napba telt, mire megemésztettem a kupadöntőt

Labdarúgó NB I
2025.03.27. 10:43

NB II: fordított a Barcika és a Vasas, a Kövesd megverte a Honvédot, Soroksáron győzött a Kisvárda

Labdarúgó NB II
2025.03.16. 19:05

Nagy iram, szép gólok, igazságos döntetlen Csákváron

Labdarúgó NB II
2025.03.16. 16:57

Szendrei duplájával távolodott el a Mezőkövesd a Honvédtól

Labdarúgó NB II
2025.03.16. 15:55

Ádám Martin: Végre ismét futballistának érzem magam!

Labdarúgó NB I
2025.03.13. 21:41

A Paks alapembere elmondta, mennyi időt kell kihagynia

Labdarúgó NB I
2025.03.11. 13:34

NB II: ollózós góllal nyert a Honvéd, kiütéses sikert aratott a Kisvárda, botlott a Kazincbarcika

Labdarúgó NB II
2025.03.09. 18:57
Ezek is érdekelhetik