MTK: portugál védőt igazolt a klub – hivatalos

H. T.H. T.
Vágólapra másolva!
2020.06.11. 10:59
null
Tiago Ferreira az MTK Budapestnél folytatja pályafutását (Fotó: AFP)
Tiago Ferreira az MTK Budapest labdarúgócsapatában folytatja pályafutását – olvasható a kék-fehérek hivatalos honlapján.

A 26 éves ballábas belső védő legutóbb a román Universitatea Craiovában futballozott, a 2017–2018-as idényben kupagyőztes lett csapatával.

A román együttesben összesen 76 mérkőzésen szerepelt, korábban játszott Belgiumban is. A portugál utánpótlás-válogatottakban rendre számítottak a szolgálataira, az U15-től egészen az U21-ig 84 alkalommal ölthette magára a címeres mezt.

A portugál U20-as válogatott tagjaként 2011-benvilágbajnoki ezüstérmes lett.

„Több szempontból is nagy fegyverténynek tartom Ferreira megszerzését – fogalmazott a klub honlapjának Polyák Balázs sportigazgató. – Egyrészt egy jegyzett bajnokság élcsapatától érkezik hozzánk, másrészt a teljes hazai mezőnyt tekintve hiányposztra érkezik, hiszen megfelelő minőségű ballábas belső védők terén nincs túlkínálat idehaza sem. Úgy gondoljuk, hogy beleillik a csapat játékstílusába, éveket töltött el az FC Porto utánpótlásában, ez a játékán is érződik, hiszen olyan védő, aki részt vesz a játék építésében.”

Ferreira a nyári felkészülés kezdetén csatlakozik majd az MTK-hoz. A Craiova tavaly nyáron a Budapest Honvédot ütötte ki az Európa-liga selejtezőjének második körében. Ferreira mindkét meccset a kispadról nézte végig.

Legfrissebb hírek

Mélyül az újpesti válság, az MTK öt gólt szerzett a Szusza Ferenc Stadionban

Labdarúgó NB I
2025.03.01. 21:19

Bajba kerülhet az Újpest, ha nem javul a támadójátéka

Labdarúgó NB I
2025.03.01. 11:57

NS-infó: sok hiányzóval számolhat az Újpest az MTK elleni bajnoki előtt

Labdarúgó NB I
2025.02.28. 12:37

Huszonöt év elteltével nyerne újra kupát az MTK

Labdarúgó NB I
2025.02.28. 07:46

Olimpiai bronzérmes cselgáncsozó hosszabbított az MTK-val

Egyéb egyéni
2025.02.14. 14:28

Győri-Lukács: 100; Malestein: 11 – idegenben nyert a Győr és az FTC a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2025.02.12. 20:30

Kettőből kettő! Második tavaszi bajnokiját is megnyerte a Debrecen

Labdarúgó NB I
2025.02.07. 21:53

Az MTK kölcsönadta fiatal játékosát az NB II-be

Labdarúgó NB I
2025.01.29. 18:36
Ezek is érdekelhetik