NB I: „Batik szabálytalan volt Priskinnel szemben, kiprovokálta az ütést”

Vágólapra másolva!
2018.07.22. 07:49
null
Bár Priskin betalált, őt kiállították, a Haladás pedig vereséget szenvedett (Fotó: Török Attila)
A Budapest Honvéd hazai pályán 3–2-re legyőzte a Haladást a labdarúgó NB I nyitó fordulójában. A mérkőzés utáni sajtótájékoztatón a két edző értékelte a találkozót.

Elsőként a vendégek trénere, Michal Hipp szólalt meg.

„Az első félidőben többet birtokoltaa labdáta hazai csapat, ugyanakkor nekünk voltak nagyobb lehetőségeink. Az első nagy hibánk után a Honvéd meg is szerezte a vezetést. Több pontrúgásunk is volt, az egyikből szerencsére sikerült kiegyenlítenünk még a félidő vége előtt. A második félidő jóformán ugyanolyan volt, mint az első, többet volt az ellenfélnél a labda, természetesen a mi nagy hibáinkból ismét helyzeteket tudtak kialakítani. Véleményem szerint döntő volt a második kapott gólunk. A kétgólos hátrány után is próbáltunk kiegyenlíteni, fel is zárkóztunk, de egyből jött a Priskin kiállítása, és így már nem volt erőnk, hogy nyomást mérjünk a Kispestre. Összességében nehéz körülmények között zajlott a szezonnyitó mérkőzés, a Honvéd kihasználta az óriási hibáinkat, és megnyerte a meccset.”

A Haladás vezetőedzője elárulta, mi a véleménye Priskin Tamás kiállításáról.

„Nem szeretném védeni a játékosomat, de az egész jelenet a mi kispadunk előtt zajlott, így jól láttam, mi történt. Batik szabálytalan volt Priskinnel szemben, és kiprovokálta az ütést. Ugyanakkor egy ilyen tapasztalt játékossal ez nem fordulhat elő.”

A Honvéd mestere, Supka Attila érthetően elégedetten értékelte az NB I nyitó napjának mérkőzését.

„Úgy gondolom, nagyon fontos meccs volt, pláne a kupamérkőzés után. Az első perctől kezdve támadólag léptünk fel, próbáltunk mindent megtenni, hogy már a meccs elején gólt vagy gólokat szerezzünk. Ha kicsit pontosabbak vagyunk, már az első félidőben nagyobb különbségűlehetett volnaa vezetésünk. Azokból a helyzetekből tudtunk gólt szerezni, amiket gyakoroltunk és előre megbeszéltünk, hasonlóképpen, mint a Rabotnicski ellen az Európa-ligában. Mindig megkapom, hogy állandóan a koncentrációról beszélek. Igenis koncentrálni kell, mert ilyen gólt, amilyet az első félidő utolsó percében kaptunk, nem szabad kapni. Viszont a második félidőben megint a mi akaratunk érvényesült, szép támadásokat vezettünk, és két gólt szereztünk. Úgy gondoltam, hogy 3–1 után sima meccs lesz, de sajnos egy hiba miatt idegeskednünk kellett kicsit még a kiállítás után is.”

„Csatárproblémákról beszélünk folyamatosan, és valóban szükség lenne támadóra, de az elmúlt két mérkőzésen hét gólt szereztünk, ez a csapat erejét mutatja. A középpályások rengeteget dolgoznak, elöl pedig azok a játékosok, akik lehetőséget kapnak, próbálják bizonyítani, hogy nem véletlenül kerülnek be a csapatba. Azt lehet látni, hogy mindenki kezdő szeretne lenni, ami nagyon fontos, mert így megvan a megfelelő versenyhelyzet.”

NB I, 2018–2019, 1. FORDULÓ
JÚLIUS 21., SZOMBAT
HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
Puskás Akadémia–Debreceni VSC 0–1Felcsút,Pancho ArénaVad II István931
Mol Vidi FC–Kisvárda 4–0
Felcsút,Pancho ArénaBognár Tamás
1744
Mezőkövesd–Paks 3–1
Mezőkövesd, Városi StadionErdős József
1977
Bp. Honvéd–Haladás 3–2
Budapest, Bozsik József Stadion
Berke Balázs
1670
JÚLIUS 22., VASÁRNAP


17.30: Ferencváros–Diósgyőri VTK (Tv: M4 Sport)Budapest, Groupama Aréna
Andó-Szabó Sándor
19.30: Újpest–MTK Budapest (Tv: M4 Sport)Budapest,Szusza Ferenc StadionKassai Viktor
TABELLA •GÓLLÖVŐLISTA
Legfrissebb hírek

NB II: fordított a Barcika és a Vasas, a Kövesd megverte a Honvédot, Soroksáron győzött a Kisvárda

Labdarúgó NB II
2025.03.16. 19:05

Szendrei duplájával távolodott el a Mezőkövesd a Honvédtól

Labdarúgó NB II
2025.03.16. 15:55

NB II: ollózós góllal nyert a Honvéd, kiütéses sikert aratott a Kisvárda, botlott a Kazincbarcika

Labdarúgó NB II
2025.03.09. 18:57

Ollózós gól döntött: Kántor hőssé vált, a Soroksár legyőzésével kapaszkodik a Honvéd

Labdarúgó NB II
2025.03.09. 16:43

Elbukott a Vasas az utolsónál, két meccsig tartott a Honvéd feltámadása – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.03.02. 18:51

Levegőhöz jutott az Ajka, miután behúzta a Honvéd elleni balhés, alsóházi helyosztót

Labdarúgó NB II
2025.03.02. 14:55

Partnerségi megállapodást kötött a Budapest Honvéd és a Csíkszereda

Labdarúgó NB II
2025.02.28. 14:44

A tabella ezúttal hazudott: a kieső helyen álló Honvéd kiütötte a Kozármislenyt

Labdarúgó NB II
2025.02.24. 21:50
Ezek is érdekelhetik