NB I: hangos háttéremberek mikrofonnal a kézben

A SAJTÓPÁHOLYBAN, jobb esetben a nekik külön kialakított részen, mikrofonnal a kezükben álldogálnak, ők felelnek a meccs előtti hangulatért, a találkozó idején a tájékoztatásért, és ők azok, akik a mérkőzés befejezése után elköszönnek a szurkolóktól. A drukkerek álmukból felkelve is felismernék hangjukat, és hogy időnként őket is elragadja a hév, nem csoda, hiszen néhányuk fanatikusból lett szpíker. Sokan úgy gondolják, munkájuk nem áll másból, mint a kezdőcsapatok felolvasásából, a gólszerzők, cserék és sárga lapok bemondásából, ám ahogyan a futballisták, ők is időt és energiát nem spórolva készülnek a mérkőzésekre. Kinek hányas a mezszáma, hogyan kell ejteni a nevét, biztonságilag kiemelt mérkőzésen melyek a kötelezően beolvasandó szövegek.

A fradista Szasza mikrofonban kritizálta a bíró döntését

Az NB I-et vezető Ferencvárosnál Szendrey Zsolt Károly több mint egy évtizede dolgozik szpíkerként. A mindenki által csak Szaszának becézett hangosbemondó szerencsés véletlennek köszönheti, hogy a magyar bajnoknál dolgozhat.

„Annak idején a közösségi oldalon hívtak el egy női kosármeccsre, ott Jova Leventével kellett beszélgetni és hárompontosokat dobálni. Később tudtam meg, hogy azon a kosármérkőzésen ott voltak a Fradi Médiától. Egyik nap odahaza feküdtem a díványon, amikor csöngött a telefonom, másnap már a Fradi hangosbemondója voltam. A régi stadionban a Honvéd elleni három nullás vereség alkalmával mutatkoztam be, a vendégszektorból jött a »nincsen hangotok« rigmus, mire beleordítottam a mikrofonba: mi akkor is bajnokok leszünk! Az egész stadion rázendített, még a Nemzeti Sport is kiemelte a különleges hangulatot a tudósításában.”

A Sex Action, a Zorall és az Action zenekar egykori és jelenlegi tagja eleinte az Albert-stadionban a pálya szélén álldogálva dolgozott.

„Emlékszem, Grúz Tamás sárga lapot kapott, én pedig bemondtam a mikrofonba, hogy ki kapta, és hogy szerintem nem volt az... Nyomban jött az üzenet a telefonomra, fogjam vissza magam, mert megbüntetik a klubot. Hát meg is büntették... Futballhuligánból kellett szpíkerré válnom. A szurkolók felismernek, a Balaton partján sokszor pluszsajt jár a lángosomra. Az elmúlt évek sikerei nekem is óriási élményt jelentenek.”

Az idei meglepetéscsapatnál, Kecskeméten Vizi Zalán ehhez képest újoncnak számít. A 23 éves fiatalember tavaly kezdte karrierjét, tapasztalatát a helyi Gong Rádiónál szerezte. A Széktói Stadion nem ismeretlen terep neki, ötéves kora óta jár meccsre.

„Az egész NB I-et kívülről fújom. Nem vagyok évtizedek óta a szakmában, a legnagyobb élményem eddig a Ferencváros őszi legyőzése, estére el is ment a hangom. Élvezem a munkát, eddig talán ha egyszer hibáztam. A Paks ellen három egyre megnyert meccsen Szabó Levente kis túlzással az év gólját lőtte, én pedig éppen leejtettem a tollamat. Annyit láttam, hogy a kapuban van a labda. A társak Tóth Barnát ölelgették, így őt mondtam be gólszerzőként, ám amint kimondtam a nevét, az összes előttem ülő szurkoló hátrafordult. Sőt, Szabó Levente anyukája be is kopogott az ablakon, hogy az ő fia szerezte a gólt.”

Debrecenben manapság ismét jó meccsre járni, Horváth Zoltán a három évvel ezelőtti kieséskor került a klubhoz.

„Az NB II-ben a Budaörs ellen mutatkoztam be. Tíz éve élek Debrecenben, újságíróként dolgozom, tévézek, rádiózom. De teljesen más a rádióban megszólalni, mint tizenötezer ember előtt. Eleinte kerestem a stílusomat, szerettem volna egyedi lenni, még az ultrákkal is leültem egyeztetni, mit szeretnének. Védjegyemmé vált, hogy annyiszor mondom be a »Hajrá, Lokit! «, ahány gólt rúgunk addig.”

Legnagyobb bakija az úszó-világbajnokság idején csúszott be, az akadémiáról felkerülő Kenderesi Dávid állt be csereként, ám a vb-n rajthoz álló Kenderesi Tamás nevét mondta be reflexből.
„Ezt azóta is szégyellem. Még szerencse, hogy zárt kapus meccs volt. Nevet elrontani nagyon ciki. Szurkolóként megyek a stadionba, teljesen bele tudom élni magam a meccsbe, sokszor vissza kell fognom magam.”

A kisvárdai szpíker a megye kettőt is megjárta

Felcsúton Erdmann Mátyás a szpíker a PAFC meccsein, a terep nem ismeretlen neki, korábban több mint tíz évig volt televíziós riporter. Egy éve állandó hangja a hazai mérkőzéseknek, előtte az NB III-as csapatnál dolgozott annyi különbséggel, hogy ott a zenét is neki kellett kevernie.

„Kezdőként a tükörben blattolgattam. A szpíkerkedés kötött műfaj, de azért a hangsúlyokkal, a hangszínnel lehet játszani. Kedvenc ellenfelem nincs, a lényeg, hogy olyan csapat legyen, amelyet sok szurkoló kísér el.”

Baki nélkül nincs szpíkerkedés, Erdmann Mátyás is tudja ezt már.

„Egy NB III-as találkozón véletlenül Korda György Reptér című számát indítottam el a gólörömzenénk helyett, egyszer pedig egy utánpótlásmeccsen nem láttam, ki volt a gólszerző, ezért megkértem, hogy az illető tegye fel a kezét – erre felemelték hárman. Mostanra azért belejöttem, és egyre kevesebbet hibázom.”

A tabellán egyre feljebb törő paksiaknál régi motoros a szpíker. Horváth Zsoltnak először 1984-ben nyomtak mikrofont a kezébe. Szülővárosában, Tamásiban egy gyereknapon, majd a helyi focicsapatnál hallatta hangját.

„A Paks gyakran játszott Tamásiban, a vezetők ott hallottak szpíkerkedni. Rádiózom is, különböző rendezvényeken vagyok műsorvezető, három-négyezer színpadi fellépésen biztosan túl vagyok. Immár tizenhat éve dolgozom Pakson. Örömmel használom a klub szlogenjét, »Paksi FC, a magyar csapat«. Védjegyemmé vált a beköszönésem, kézcsók a hölgyeknek, puszi a lányoknak, pacsi az uraknak!”

Szeret információkkal, érdekességekkel készülni a mérkőzésekre, Tamásiból nagyjából ötven kilométer a Fehérvári úti stadion, az autóban rendre lejátssza a fejében, mit hogyan szeretne csinálni.
Legkínosabb hibája az NB III Közép-csoportjában volt, a Pénzügyőrben három brazil légiós is játszott, s meggyűlt a baja a nevükkel.

Az NB I-ben a kisvárdai Lizanecz László a csúcstartó, 1995 óta dolgozik a klubnál. Pedagógus kollégái annak idején országos hírű kispályás labdarúgótornákat szerveztek, s a hangosítást ő végezte.

„Megjártam minden osztályt a csapattal. A megye kettőt, a megye egyet, az NB III-at, NB II-t és most az NB I-et is. Biológia, technika és számítástechnika szakos tanár vagyok, annak idején a helyi általános iskolában a hangosítás is a feladatom volt, évnyitók, évzárók, sőt, a gyerekeknek a sulidiszkó megrendezése is. Nagyon megkedveltem a

szpíkerkedést, a Várkerti Stadionban öröm ezt a feladatot ellátni. Még akkor is, ha a valamikori feladatokhoz képest a mostani sokkal több felelősséggel jár, és időnként a technika is megmakacsolja magát, lefagy a eredményjelző, a periméter vagy a számítógép.”
Mezőkövesden Pethe Ákos 2021 óta hangosbemondó, ám a kötődése a csapathoz sokkal régebbre nyúlik vissza. Hatéves korában édesapja vitte ki először kövesdi focimeccsre, később a szurkolói csoportot ő irányította, sőt, az idegenbeli utazásokat is ő szervezte.

„Öt éve dolgozom a klubnál. Az egyik vezető kérdezte meg, lenne-e kedvem a szpíkerkedéshez. Miután Mezőkövesden amatőr színtársulat tagja vagyok, elvállaltam. Gimnáziumban is jártam szavalóversenyre, nem ijedek meg, ha meg kell szólalnom.”

Nem unatkozik a mérkőzéseken, a stadionban a kijelzőt és a zenéket egyaránt ő irányítja, sőt az MLSZ-ellenőrrel is neki kell tartania a kapcsolatot.

„Az ősszel véletlenül rosszul kattintottam az órára, amely úgy elállítódott, hogy húsz percbe telt megjavítani. Amíg odaért a rendszergazda, kis túlzással az egész életem lepergett előttem.”
A zalaegerszegi Jóna István ugyancsak régi motoros, több mint tíz éve hallani a hangját ZTE-meccseken. Körmendi fiúként 2006-ban költözött a városba, ahogyan fogalmazott, elvették férjül. A futball mindig is közel állt hozzá, Körmenden az NB III-ig jutott.

„Zalaegerszegen először a kosarasoknál lettem szpíker, tizenöt éve vagyok ott. Sportágválasztót Hajdú B. Istvánnal közösen vezettem. A focicsapatnál először próbaidőszakra vettek fel, szerencsés alkat vagyok, sohasem voltam izgulós. Rádióztam is, a szüzességemet ott veszítettem el. A ZTE FC-nél sajnos nem sikerült jól az első év, mivel kiesett a csapat. Eleinte túl erősen szóltam bele a mikrofonba, visszább kellett vennem a hangomból.”

Újpesten Kristin László neve egybeforrt a klubéval, huszonkét éve, a Győr elleni meccsen mutatkozott be – éppen a Megyeri úti stadion átépítésekor. Sohasem felejti el, a kispadok között állt, a rövid lelátórészek előtt földhányások voltak. Tíz hónaposan vitte ki édesapja először a Megyeri útra, később korábbi gimnáziumi igazgatója fedezte fel, aki a klubnál az utánpótlásban dolgozott.
„Amikor megkaptam a felkérést és letettem a telefont, rögtön az ugrott be, nekem is kell egy olyan mondat, mint Knézy Jenőnek volt a »Jó estét, jó szurkolást!« Még aznap délután megszületett az ötlet, azóta le is védettem a beköszönésemet: »Lila-fehér jó napot kívánok!«”

Huszonkét év alatt mindössze kétszer hibázott, az elsőt rögtön első mérkőzésén.

„Vas megyéből érkezőként köszöntöttem a győrieket. Egész félidő alatt éreztem, valami nem stimmel, a szünetben az öltöző felé igyekvő orvos lépett mellém, és felvilágosított, Győr bizony nem Vas megyében van.”

Volt már, hogy az újpesti szpíker verset mondott a meccs előtt, történelemtanárként rendre megemlékezik a jeles ünnepnapokról. Tizenhat éven át a magyar válogatott meccsein is dolgozott, illetve Marseille-ben a hét évvel ezelőtti Eb-n több mint hatvanezer ember előtt ő szólalhatott meg. Ezenkívül arra a legbüszkébb, hogy elfogadja, sőt talán szereti is az újpesti közönség.

„Egy vagyok közülük. Csak nekem adtak egy mikrofont a kezembe...”

Van, aki a gombfociasztal mellett kezdett

Kispesten Bűdi László huszonöt éves zenei és műsorvezetői múlttal büszkélkedik, munkája nem csupán a meccsek előtti, alatti hangosbemondás, egyéb honvédos rendezvényeken is vannak feladatai.

„Először július elején az új Bozsik Aréna előtti Aranyoroszlán-szobor avatóünnepségén voltam műsorvezető, majd jöttek a meccsek. Elődöm, Maros József sok jó tanáccsal látott el, ő igazi legenda ebben a szerepkörben. Forgatókönyv alapján készülök, próbálok mindenre odafigyelni. A legnagyobb hibám talán az volt, amikor két kezdőrúgó nevét kevertem össze, de ennek is megvolt az oka. Úgy alakult, hogy az első nem ér oda a meccsre, aztán mégis... Ismert kispesti szurkoló volt, felismertem, rögtön javítottam. Számos sporteseményen, kézilabda Eb-n, kosárlabda Eb-n, két vizes világbajnokságon dolgoztam, a legnagyobb örömmel mégis azt kiáltom: »Hajrá, Honvéd, csak a Kispest!«”

A fehérvári Szili Gábor ebben az évadban kezdett. Hogy minél zökkenőmentesebb legyen a szpíkerkedés, odahaza karaokeszetten gyakorolt, a meccsek előtt pedig főpróbát tartanak a stadionban.

„Gyerekkorom óta vagyok Vidi-szurkoló. Akkoriban csak álmodtunk arról, milyen jó lenne bajnokságot nyerni és újra nemzetközi meccseken szerepelni. A fehérvári szurkolói csoport, a Red-Blue Devils vezetői szóltak, rám gondoltak, próbáljam ki magam ebben a szerepkörben, mert korábban a táborban előfordult, hogy az én kezemben volt a megafon.”

Szili Gábornak ilyen rövid idő alatt nagy bakija még nem volt, de olyan előfordult, hogy beszélt, beszélt, de a mikrofon nem volt bekapcsolva.

„Nem esett le, hogy nem is hallom a hangomat a stadionban... Illetve időnként az ellenfél kacifántosabb nevű külföldi játékosainak nevét sem sikerült elsőre tökéletesen kiejtenem, a gyakorlások ellenére sem.”

A sereghajtó Vasasnál Buck Miklós bízik benne, hogy jövőre is NB I-es meccseken lehet szpíker. Több mint tizenkét éve van a klubnál, kizárólag a Vasasnál vállalt bemondói munkát.

„Gyerekkoromban rengeteget gombfociztam, közben folyamatosan közvetítettem a mérkőzést, akárcsak egy helyszíni sportkommentátor. Ez a szenvedélyem főiskolás koromban abban teljesedett ki, a tankörök közötti focitornát a kollégiumi rádióban közvetítettem.”

Hangosbemondói munkakör nincs hiba nélkül, különösen amióta a lelátóról kell végezni a munkát.

„Korábban a kispadok között álltam, könnyű volt segítséget kérni a körülöttem állóktól. Amióta a lelátón vagyok, időnként becsúszik, hogy egy sárga lapot helytelenül másik játékosnak adok, de a visszajátszásokat követve ezt aztán gyorsan korrigálom. Több meghatározó sportpillanatnak is tanúja lehettem bemondóként, a klub centenáriumi mérkőzésén az AS Roma ellen a régi Puskás-stadionban is én voltam a szpíker.”