NB I: Mezőkövesden folytatja pályafutását Ugrai Roland

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.06.20. 13:01
null
Ugrai Roland Mezőkövesden folytatja (Fotó: mezokovesdzsoryfc.hu)
A labdarúgó NB I mögöttünk hagyott idényében hetedik helyen végző Mezőkövesd Zsóry FC hivatalos honlapján számolt be róla, hogy 2+1 évre szóló szerződést kötött a legutóbb a török másodosztályú Pendikspornál játszó Ugrai Rolanddal.

A 30 esztendős Ugrai Roland pályafutása során játszott Békéscsabán, Szombathelyen, a Ferencvárosnál és Diósgyőrben is, majd először 2018-ban állt légiósnak, amikor a görög Atromitosz játékosa lett.

Ugrai 2020-ban a Honvédhoz tért haza, de egy idénnyel később már a DVSC-t erősítette, innen igazolt tavaly nyáron a török másodosztályú Pendiksporhoz, de a csapattal szerződést bontott, majd Finnországban műtötték sportsérvvel.

Ugrai Roland szabadon igazolható játékosként írt alá 2+1 évre Mezőkövesden.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS MEZŐKÖVESDEN
Érkezők: Hudák Martin
(Soroksár SC), Ugrai Roland (szabadon igazolható)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Cseke Benjámin (Diósgyőri VTK), Kotula Máté (Dorogi FC), Rédling Kevin (Szeged-Csanád GA), Torvund Alexander (Csákvár)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Bodnár Attila

Kiszemeltek: Lehoczky Roland (MTK Budapest – kölcsön után végleg?)
Távozók: Bobál Dávid (MTK Budapest, kölcsön után végleg)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérhetnek klubjukhoz: Baranyai Nimród (Debreceni VSC), Bobál Gergely (Vasas FC), Lehoczky Roland (MTK Budapest)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek

Mezei Szabolcs: Még erősebbek leszünk!

Labdarúgó NB I
11 órája

Kalmár Zsolt: Sok pontot kell még szereznünk

Labdarúgó NB I
2025.03.23. 08:24

Saponjics marad – a Fehérvár máris élt a hosszabbítási lehetőségével

Labdarúgó NB I
2025.03.22. 16:43

A semmi problémája – Vincze András publicisztikája

Labdarúgó NB I
2025.03.21. 23:21

Felkészülés: kikapott Dunaszerdahelyen az Újpest

Labdarúgó NB I
2025.03.21. 17:40

Legyőzte román másodosztályú ellenfelét a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2025.03.21. 16:11

Hosszabbított finn középpályásával a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
2025.03.19. 19:19

Nem húzzák rá a vizes lepedőt: Bartosz Grzelak marad az Újpest FC vezetőedzője

Labdarúgó NB I
2025.03.19. 12:00
Ezek is érdekelhetik