NB I: Sosem voltam balhés játékos! – Kádár Tamás

– Emlékszik arra, mikor és ki ellen játszott először az NB I-ben?
– Az biztos, hogy kétezerhatban a Zalaegerszeg színeiben, és ha nem tévedek, a Vác ellen – indította a Nemzeti Sportnak adott interjúját az egy hete a Paksi FC kötelekébe tartozó, 57-szeres válogatott Kádár Tamás. – Egyébként tétmeccsen három nappal korábban mutatkoztam be a Zetében, a REAC elleni Magyar Kupa-mérkőzésen végig pályán voltam, a Vác ellen egy félidő jutott nekem.

– Tökéletes válasz! No és azt tudja, hogy a Paksi FC mikor és ki ellen játszott először az NB I-ben?
– Sajnálom, de nem.

– Kétezerhatban, a Vác ellen…
– Ez jó! Akkor lehet, a sors akarta úgy, hogy most egymásra találjunk. Remélem, valami jó sül ki belőle.

– Még egy kérdés erejéig térjünk vissza a tizenhat évvel ezelőtt történtekre: azon a ZTE–Vác találkozón volt egy csapattársa, akivel nap mint nap összefuthat…
– Waltner Róbert. Nemcsak a csapattársam volt, a szobatársam is. Holott eleinte nem kedveltük egymást, ugyanis az edzéseken gyakran összecsaptunk, rutinos támadóként nem esett jól neki, hogy egy fiatal védő időnként keményen szereli… A kapcsolatunk hamar megváltozott, barátok lettünk. Aztán különböző irányt vett a karrierünk, sokáig nem találkoztunk, az élet most úgy hozta, hogy újra együtt dolgozhatunk. Bevallom, kissé furcsa nekem, hogy Robi az edzőm, de idővel megszokom. A jó viszonyunk megmaradt, de arra nyilván mindketten ügyelünk, hogy a vezetőedző és a játékos közti három lépés távolságot megtartsuk – főleg a pályán.

– Az is a kölcsönös tiszteletet jelzi, hogy a kétórásra nyúló foglalkozás végén Waltner megkérdezte öntől, minden rendben van-e…
– Bizonyára az is belejátszott, miként az is, hogy van némi lemaradásom a többiekkel szemben, és Robi tudni akarta, hogy bírtam az edzést. Az alapozást Újpesten kezdtem el, két hétig edzettem, de miután június végén lejárt a szerződésem és nem hosszabbítottuk meg, egyedül készültem egészen a múlt hét közepéig, amíg nem csatlakoztam a Pakshoz.

– Hogy világos legyen: a Megyeri úton a második csapattal edzett?
– Az elsővel.

– Ahhoz képest, hogy a tavaszi szezon nagy részében a tartalékgárdához irányították…
– A múlttal nem szeretnék különösebben foglalkozni, tisztelem annyira az Újpestet, hogy ne menjek bele a sárdobálásba. Egyvalamit azért leszögeznék: hiába gondolják jó néhányan, hogy balhés játékos vagyok, sosem voltam az! Nálam mindig a csapatérdek az első, mindent megteszek a klubomért – ha engedik. Olyan ember vagyok, aki mindent szemtől szemben szeret elrendezni. Pontosan tudom, mi történt Újpesten, a lelkiismeretem tiszta. Nem véletlen, hogy a nyáron újra az első csapattal edzhettem, sőt a vezetőedző jelezte a tulajdonosnak, szeretné, ha maradnék. Ez végül a meghiúsult tulajdonosváltás miatt sem valósulhatott meg, de ennek is a jó oldalát nézem: úgy vélem, a lehető legjobb helyre kerültem.

– Miért éppen Paks?
– Egyfelől szimpatikus, hogy a csapatot kizárólag magyar futballisták alkotják, ráadásul jó futballisták. Másfelől sok jót hallottam a klubról az egyik legjobb barátomtól, az itt játszó Nagy Richárdtól, aki miatt követtem a Paksot. Tudom, hogy kiváló a közösség, erős az öltözői egység. Végül, de nem utolsósorban Waltner Róbert személye is sokat nyomott a latban, ismerem a hitvallását, szerettem volna a csapatában játszani. Azok után, hogy a tavasz nagy részét az NB III-ban töltöttem, nem voltam könnyű helyzetben a csapatkeresésnél, tényleg örülök, hogy itt kötöttem ki.

– Külföldre már nem is vágyott?
– Tíznél is több évig futballoztam légiósként, legutóbb Kínában. Az ottani két esztendőt a koronavírus különösen nehézzé tette, ezért is gondoltam úgy ez év elején, hogy jó lenne hazatérni és valamelyest nyugodtabb életet élni. Az elmúlt hónapok sajnos nem úgy alakultak, ahogyan reméltem, de most új esélyt kaptam a bizonyításra.

– Ötvenhét válogatottsággal, jelentős sikerekkel a háta mögött mit szeretne még bizonyítani?
– Mindegy, hogy korábban mit ért el az ember, mindennap bizonyítani kell! Az utolsó válogatott meccsem, a Horvátország elleni Európa-bajnoki selejtező miatt jókora hiányérzet van bennem. A mérkőzés után sokakban negatív kép alakult ki, azt szeretném megváltoztatni. Nem vagyok már fiatal, de öreg sem, szeretnék még néhány évig úgy futballozni, hogy ha egyszer abbahagyom, a szurkolók a jóra emlékezzenek velem kapcsolatban. Ne az legyen bennük, milyen jó, hogy Kádár Tamás visszavonult, hanem az, hogy milyen kár! Ezért is törekszem minden áldott nap arra, hogy a maximumot kihozzam magamból. Meg akarom mutatni, lehet rám számítani!

– Netán még a válogatottban is?
– Először bizonyítsak az NB I-ben, nyújtsak hétről hétre megfelelő teljesítményt a klubomban – ha sikerül, a szövetségi kapitány eldöntheti, ez elég-e ahhoz, hogy újra meghívjon. Ez azonban odébb van, egyelőre az foglalkoztat, hogy a Paksot a legjobb tudásom szerint segítsem. Ha elfáradok az edzés végére, azt jelenti, jól dolgoztam – márpedig rendre elfáradok. A már említett lemaradásomat csak a kemény edzésekkel, illetve pluszmunkával tudom eltüntetni.

– Ezek szerint pluszmunkát végez?
– Igen. Vallom, aki a hétvégi meccsen játszani akar, az edzéseken kell beverekednie magát a kezdő tizenegybe. Márpedig én imádok focizni, ennélfogva egy mérkőzést sem szeretnék kihagyni! Rég voltam annyira motivált, mint most. Az Újpesten történteken már nem tudok változtatni, de azért tehetek, hogy Pakson eredményes csapat tagja legyek. Arról nem szólva, hogy sok itt a fiatal, nem mindegy, milyen példát mutatok nekik. Szóval jó itthon, jó Pakson, de nem azért jöttem, hogy jól érezzem magam, sokkal inkább azért, hogy úgy teljesítsek a pályán, ahogy elvárható tőlem.