NB I: Supka Attila közös megegyezéssel távozik Mezőkövesdről – hivatalos

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2022.09.06. 11:50
null
Supka Attila távozik Mezőkövesdről (Fotó: Török Attila)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Mezőkövesd hivatalos oldalán jelentette be, hogy közös megegyezéssel szerződést bontott vezetőedzőjével, Supka Attilával.

Közös megegyezéssel szerződést bontott klubunk Supka Attila vezetőedzővel 2022. szeptember 6-án. A szakembernek ezúton is köszönjük a Mezőkövesd Zsóry FC-nél végzett munkáját, további pályafutásához sok sikert kívánunk!” – közölte a Mezőkövesd a klub hivatalos honlapján.

Korábban már megírtuk, hogy a Nemzeti Sport értesülései szerint a mezőkövesdi vezérkar Supka Attila vezetőedző menesztését tervezi. Akkor megkeresésünkre az 59 éves edző elmondta, eddig csupán jelzést kapott a vezetőségtől, érdemi megbeszélés nem történt. Ezt követően Tállai András, a Mezőkövesd Zsóry FC elnöke megerősítette lapunknak, hogy valóban inog a kispad Supka alatt, kedden pedig jött a távozásáról szóló bejelentés.

Az eddig megrendezett hét fordulóban egy győzelem mellett két döntetlen és négy vereség a mérlege az együttesnek, vagyis öt pontot szerzett a kövesdi csapat.

A Debreceni VSC-vel 2005-ben és 2006-ban bajnoki címet szerző, a Honvéddal 2007-ben Magyar Kupát nyerő Supka 2021 októberében került a Mezőkövesd kispadjára, ahol 32 bajnokin (9 győzelem, 8 döntetlen, 15 vereség) és egy vereséggel végződő Magyar Kupa-találkozón irányította a csapatot, amellyel legutóbbi 11 mérkőzésén egy győzelem (4–2 a DVSC ellen augusztus 22-én) és három döntetlen mellett 7 vereség a mérlege.

NB I-ES EDZŐVÁLTÁSOK – 2022–2023
2022. augusztus 31.DVSC
Joao Janeiro helyett ideiglenesen Dombi Tibor
2022. szeptember 6. VasasKuttor Attila helyett ?
2022. szeptember 6. Mezőkövesd
Supka Attila helyett ?

AZ NB I ÁLLÁSA
1. Ferencvárosi TC5515– 1+1415
2. Kisvárda742116– 9+7 14
3. Kecskeméti TE733110– 6 +4 12
4. Zalaegerszegi TE631213– 9 +410
5. Puskás Akadémia7241 7– 5 +2 10
6. Paksi FC622212–13 –1 8
7. Budapest Honvéd7223 7–12 –5 8
8. Debreceni VSC714210–13 –3 7
9. Mol Fehérvár624 7–11 –4 6
10. Mezőkövesd7124 8–15 –7 5
11. Vasas FC752 6– 8 –2 5
12. Újpest FC633 4–13 –9 3
Legfrissebb hírek

Mezei Szabolcs: Még erősebbek leszünk!

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:18

Kalmár Zsolt: Sok pontot kell még szereznünk

Labdarúgó NB I
2025.03.23. 08:24

Saponjics marad – a Fehérvár máris élt a hosszabbítási lehetőségével

Labdarúgó NB I
2025.03.22. 16:43

A semmi problémája – Vincze András publicisztikája

Labdarúgó NB I
2025.03.21. 23:21

Felkészülés: kikapott Dunaszerdahelyen az Újpest

Labdarúgó NB I
2025.03.21. 17:40

Legyőzte román másodosztályú ellenfelét a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2025.03.21. 16:11

Hosszabbított finn középpályásával a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
2025.03.19. 19:19

Nem húzzák rá a vizes lepedőt: Bartosz Grzelak marad az Újpest FC vezetőedzője

Labdarúgó NB I
2025.03.19. 12:00
Ezek is érdekelhetik