Nemzetközi alakulat – 37 országból érkeztek légiósok az NB I-be

Lehet ízlelgetni a számot.

114!

Se több, se kevesebb... Hogy ez sok vagy éppen kevés, ki-ki döntse el maga. A magunk részéről soknak találjuk, ha figyelembe vesszük, hogy az NB I-ben évek óta tizenkét csapat küzd egymással, könnyed fejszámolással megállapítható, a klubok igyekeznek kihasználni az egyesületenként tízfős limitet (9.5). A magyar élvonalban futballozó légiósokat sokszor, sokféleképpen próbáltuk már elemezni, ezúttal a legapróbb részletekig elmerülve vettük őket górcső alá.

Hányan érkeztek Afrikából? Ki van legrégebb óta Magyarországon? Mely posztokra hozunk külföldről leginkább játékosokat? Hány légiós volt tíz évvel ezelőtt hazánkban?

Ezekre mind-mind megkerestük a választ.

A SZERBEKET LEHETETLEN LETASZÍTANI A TRÓNRÓL

A dobogón Szerbia, Ukrajna és Szlovákia.

E három nemzet adja a legtöbb játékost a most futó idényben az NB I-be. Ez önmagában nem hordoz semmi meglepetést, hiszen miután hazánk a Kárpát-medence közepén terül el, érthető, ha a menedzserek a szomszédos országokból zúdítják ránk leginkább a „portékájukat”.

Azon sem lehet meglepődni, hogy a szerbek továbbra is elárasztják az országot. A tendencia évek óta tart, az elmúlt tizenöt évben egyszer sem indult útjára úgy labda az NB I-ben, hogy ne a szerb futballisták lettek volna többségben a mezőnyben. Az idén tizennyolcan vannak, ám korábban, amikor tizenhat csapat küzdött az élvonalban, előfordult, hogy harmincnyolcan (!) keresték nálunk a kenyérre valót.

Manapság az ukránok is megsokasodtak: míg tíz éve mindössze hárman voltak, ma már tizenöten futballoznak Kisvárdától Szombathelyig, és akkor itt vannak még a szlovákok Tomás Tujveltől kezdve Erik Cikoson keresztül egészen Karol Mészárosig.

„Az utóbbi időben tényleg felerősödött az ukrán vonal, arrafelé sok a gond, szívesen jönnek hozzánk. Az, hogy a szerbek évek óta a legtöbben vannak, a földrajzi közelségnek is köszönhető. Volt olyan ügyfelem, aki két ajánlat között őrlődött, végül az döntött, hogy Magyarországról három óra alatt odahaza van, míg a másik helyről repülőre kellett volna ülnie, így a félnapos utazásokat spórolta meg. Ezek igenis fontos tényezők a labdarúgóknál” – mondta Georgi Attila menedzser, aki többek között Enisz Bardit hozta Újpestre, majd segítette tovább a spanyol élvonalbeli Levante együtteséhez.

A SZLOGEN: BUDAPEST, BUDAPEST, TE CSODÁS!

Spanyolország, Dánia, Ecuador, Montenegró, Guinea, Ghána, Koszovó, Svájc, Niger, a Zöld-foki Köztársaság, Bulgária, Argentína, Kamerun, Portugália, a Kongói Demokratikus Köztársaság, Görögország, Olaszország, Belgium egy-egy labdarúgót ad az NB I-nek – és a nyár óta Kjartan Finnbogason személyében immár izlandi (válogatott) futballistánk is van. Más kérdés, hogy a Ferencvárosban eddig nemigen váltotta meg a világot.

„Az NB I sokkal vonzóbb, mint öt esztendővel ezelőtt – folytatta az ügynök. – Szívesen jönnek hozzánk, nyilván a pénz az elsődleges, de az infrastruktúra, az új stadionok is fontos tényezők. No és Magyarország mellett szól az is, hogy eddig bárkit hoztam ide, egyszerűen imádta az országot. Szerettek itt élni, rajongtak Budapestért, és továbbvitték hazánk jó hírét.”

A magyar élvonalban a helyieken kívül harminchét (!) országból vannak futballisták. Érdekes azt is megfigyelni, hogy a légiósok között a csatárok vannak a legtöbben, huszonhatan, míg középhátvédből is akad bőven, tizenkilenc külföldi belső védő játszik nálunk. Ebből akár arra is következtethetnénk, hogy ez a kettő leginkább a hiányposzt az NB I-ben.

De vajon miért választják Magyarországot?

A ferencvárosi Ivan Petrjak kölcsönbe érkezett hozzánk, és nem tagadja, jókora bizonytalanság volt benne, mielőtt aláírta volna a szerződését.

„Pozitívan csalódtam, Magyarország nagyszerű hely. Megmondom őszintén, sokkal jobb, mint amire számítottam. Ezt a hétköznapi életre és a futballra is értem. Amikor felvetődött, hogy a magyar élvonalba jöhetek, nem tagadom, elgondolkodtam... Sőt, komoly fenntartásaim voltak az átigazolással kapcsolatban. Magyar első osztály? Aligha lehet magas a színvonal. Minek menjek oda, ha nem tudok fejlődni? Nos, alig három hónapja vagyok itt, de a véleményem teljesen megváltozott.”

Az apró termetű ukrán szélsőt elmondása szerint a Ferencvárosnál nagyszerű körülmények fogadták, a stadion, az edzőpályák mind kifogástalanok. A mérkőzések is megfelelő iramúak, és noha eleinte azt hitte, elég az is, ha gyorsan fut, nos, az NB I-ben azért futballozni is kell.

VAN, AKI MÁR MAGYAR NYELVEN AD INTERJÚT

A szerbek közül Filip Pajovics az egyik, aki nagyon régóta Magyarországon futballozik. Annak idején eszébe sem jutott, hogy miután 2011-ben a Videotonhoz szerződött, hét esztendővel később még mindig az NB I-ben véd. Pedig így történt.

Vajon ő hogyan látja a légiósok szemével hazánkat?

„A családtagjaimmal együtt nagyon megszerettük az országot – mondta a kapus, aki ma már az Újpest futballistája. – A kislányunk is itt született, alig múlt féléves... Nem véletlen, hogy egyre több turista érkezik Magyarországra, rendkívül szép ország, Budapest pedig egyenesen gyönyörű.”

De mi a helyzet a magyar nyelvvel? Filip Pajovics azon futballisták közé tartozik, aki vette a fáradtságot, és elsajátította a nyelvünket.

„Az öltözőben magyarul beszélek a többiekkel. Nekem természetes volt, hogy megtanulom a nyelvüket. A nyelvekkel egyébként meglehetősen jól boldogulok, a szerb, a magyar és az angol mellett spanyolul is beszélek. Annak idején alig mertem megszólalni, ma már magyarul is tudok interjút adni. Olaszul is szeretnék megtanulni, de ez még a jövő zenéje.”

Összességében megállapíthatjuk, hogy továbbra is sok a légiós a magyar élvonalban, sok az olyan futballista, aki egyáltalán nem húzóembere csapatának. Ám az is igaz, a magyar klubok, ha igazi (világ)sztárokat egyelőre nem is, hazájuk válogatottjában szereplő, hozzánk nem levezetni érkező futballistákat már igenis képesek idecsábítani – például a Mol Vidi FC a negyvenszeres bolgár válogatott Georgi Milanovot.