Pintér Attila Fradi-medáliával a nyakán készül a Fradi ellen

– Bajnok lesz az ETO?
– Ez majd a szezon végén kiderül. Addig még hét meccset kell megvívnunk, de engem pillanatnyilag csak a Ferencváros elleni összecsapás foglalkoztat. Úgyhogy ha nem haragszik, szombatnál távolabb egyelőre nem tekintenék – válaszolt a Nemzeti Sport kérdésére Pintér Attila, a Győr vezetőedzője.

– Nézzük akkor a közelmúltat: amióta visszatért, ötből öt mérkőzést nyert meg az együttese. Ehhez hasonló rajttal csupán Reszeli Soós István dicsekedhet, aki másfél évtizede hétből hét találkozón vezette sikerre a győri zöld-fehéreket. Meg akarja dönteni a rekordját?
– Megértem, ha másokat izgatnak az efféle hangzatos dolgok, én azonban nem törődöm velük. A klub vezetői azért kerestek meg, mert azt szeretnék, hogy minél többször nyerjen az ETO, s az én feladatom, hogy a kívánalomnak megfelelni képes együttest összerakjam. Ígérni nem ígérhetem, hogy nem veszítünk már pontot, ám azt garantálom, hogy minden mérkőzést meg akarunk nyerni. A munkában hiszek, no meg a csapatomban. És ha a drukkereink mellettünk állnak, még nagyobb esélyünk van a győzelemre.

– Ha már azzal kezdte, hogy kizárólag a szombati csata érdekli, árulja el, az ön számára mennyiben más a Fradi elleni meccs?
– Nem lehet más, mert számomra most a Győr szereplése az első.

– Csak eszébe jut, hogy az Üllői útra mennek, oda, ahol pályafutása alighanem legszebb éveit töltötte.
– Sosem titkoltam, hogy sokat, sőt még annál is többet köszönhetek a Ferencvárosnak. A kilencedik kerületben lettem Pintér Attila, ott ismertek meg az emberek. Talán még azt is hozzátehetem, hogy ott kedveltek meg. Akár labdarúgóként, akár edzőként voltam a klubnál, a szurkolók tiszteltek és becsültek, igaz, mindig igyekeztem rászolgálni a szeretetükre, egyúttal viszonozni.

– A nyakában még mindig Fradi-medália lóg?
– Igen. A múltamat sosem tagadom meg.

– Mit művelt Pátkai Mátéval? Meglehet, ha már a bajnokság elején ön az edzője, a védekező középpályás most a gólkirályi cím várományosa lenne...
– Ez viccnek jó, de engedelmével komolyra fordítanám: minden egyes futballistának elmondtam, mit várok el tőle. Hamar fel kellett mérni, ki hol tart, ki az, aki minden szempontból százszázalékos állapotnak örvend. Máté egyike ezen játékosoknak, mind a védekezésből, mind a támadásokból kiveszi a részét. Kiemelni viszont sem őt, sem mást nem szeretnék, mert az én szememben mindig a csapat nyeri meg vagy veszíti el a meccset. Mert az egy dolog, hogy a jegyzőkönyvben X neve virít góllövőként, ám azt ne feledjük, hogy ha előtte Y nem szerezne labdát, ha Z nem passzolná ki a szélre, ZS pedig nem centerezne pontosan, másodpercekkel később nem lóghatna X nyakában az egész gárda.

– Nehéz volt visszaszokni?
– Nem különösebben. Úgy tekintek arra a tizenkét hónapra, amelyet nem az ETO-nál töltöttem, mintha fizetés nélküli szabadságon lettem volna.

– A hetedik hónap környékén nem kezdett el unatkozni?
– Érdekes szituációba csöppentem. Egy szakembernek sosem jön jól, ha nem dolgozhat, viszont állástalan edzőként tovább képezhettem magam. Ebből következően igyekeztem minél jobban elmerülni az európai topfutballban, szaklapokat olvastam, meccseket néztem, elemeztem. Az ideális helyzet persze az, ha egy tréner folyamatosan dolgozik és közben képzi magát, mert ezzel használ a magyar futballnak is. Ha furán hangzik is, igaz: annak ellenére, hogy nem vezettem edzést, értékes esztendő van mögöttem. Arról nem szólva, hogy a családommal is jóval több időt lehettem, mint korábban.

– Azért ugye nem szomorú, hogy újra edzősködik?
– Odáig sosem jutnék el, hogy kijelentsem, jól elvagyok futball nélkül. A legfőbb vágyam eddig is az volt, hogy tapasztalt, jó edző váljék belőlem, és aligha lepem meg azzal, hogy most is ez a célom.

– Két esztendeje a harmadik helyen végzett a Győrrel. Akkor az csúcsteljesítménynek számított?
– Hogy csúcs volt-e, nem tudom, azt ellenben igen, hogy csodálatos csapattal csodálatos eredményt értünk el. Ám az már a történelem része – emlékezni jó rá, de emlegetni nem kell.

– Csak azért kérdeztem, mert ha jól sejtem, az idén nem tenné boldoggá a bronzérem.
– Valóban nem.

– Szépen csillogna az ezüst is?
– Egy ékszerboltban biztosan... Édesapám ugyanakkor arra tanított, hogy mindig győzzél, fiam! Nagyszerű ember volt, olyasvalaki, akinek illik megfogadni a tanácsát, ezért semmi más nem lebeg a szemem előtt, csak jó apám intelme...