Sportrádió: Idegenrendészeti törvény nehezíti a klubok átigazolásait – Sallói István

V. J.V. J.
Vágólapra másolva!
2024.01.09. 20:48
null
Sallói István (Fotó: Török Attila, archív)
Sallói István, a labdarúgó NB I-ben szereplő Zalaegerszegi TE FC sportigazgatója volt Szegő Tibor vendége a Sportrádió Hazafutás című műsorában. A beszélgetés során a téli felkészülésről, tervekről, célokról és a bennmaradásról is szó esett, emellett a sportvezető kitért egy, a magyar klubok téli átigazolásait megnehezítő körülményre.


A műsorban Sallói István elmondta, nem csak az őszi szezonban teljesített gyengén a Zalaegerszeg.

„Ha valaki jobban megnézi a ZTE statisztikáját, az egész évre ki lehet vetíteni a mostani szereplést. A Magyar Kupán kívül a csapat nagyon rosszul teljesített. Egyedül Boér Gábor kinevezése után volt tapasztalható rövid fellendülés.”

A sportigazgató arról is beszélt, nem várt akadály nehezíti az NB I-es klubok téli átigazolásait.

A 2023. évi XC. törvény alapján az Idegenrendészet 2024. január 1-től február 29-ig nem állíthat ki tartózkodási engedélyt az Európai Unión, illetve az Európai Gazdasági Térség nem EU-tagjain (Izland, Liechtenstein, Norvégia) és Svájcon kívüli állampolgár részére.

„Jelenleg minden klub vakarja a fejét, mit tegyen, ez komoly nehézséget okoz” – mondta el Sallói, aki azt is elárulta, a ZTE a felröppent sajtóhírekkel ellentétben nem tervezi szerződtetni Pászka Lórándot a Ferencvárostól.

A TELJES INTERJÚT IDE KATTINTVA HALLGATHATJA MEG!

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A ZALAEGERSZEGI TE FC-NÉL
Érkezők:
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatért:
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek:
Távozók: Daniel Milovanovikj (északmacedón, AP Brera – Észak-Macedónia, szabadon igazólhatóként), Todor Todoroszki (északmacedón, Politechnica Iasi – Románia, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönből visszatérhetnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

 

Az állás
1. Paksi FC 17 10 4 3 32–21 +11 34
2. Ferencvárosi TC 17 10 3 4 42–19 +23 33
3. Fehérvár FC 17 9 3 5 36–24 +12 30
4. Puskás Akadémia 17 7 7 3 27–20 +7 28
5. Debreceni VSC 17 7 4 6 25–22 +3 25
6. MTK Budapest 17 7 4 6 21–28 –7 25
7. Diósgyőri VTK 17 7 3 7 26–28 –2 24
8. Kecskeméti TE 17 6 3 8 25–29 –4 21
9. Újpest FC 17 6 3 8 24–35 –11 21
10. Mezőkövesd 17 4 3 10 17–26 –9 15
11. Zalaegerszegi TE 17 4 3 10 21–36 –15 15
12. Kisvárda 17 4 2 11 19–27 –8 14
Legfrissebb hírek

A szerencse is kellett a ZTE-nek ahhoz, hogy továbbjusson Karcagon

Labdarúgó NB I
2025.02.26. 14:54

Olalekan Ibrahim és Simeon Petrov is befutott – így zárt a hazai átigazolási piac

Labdarúgó NB I
2025.02.17. 10:48

Sallói István szerint a ZTE nem tud egymillió eurót költeni a téli átigazolási időszakban, mint a Debrecen

Labdarúgó NB I
2025.02.11. 13:32

Egy Varga Barnabás-gól elég volt: a Ferencváros megverte a Zalaegerszeget

Labdarúgó NB I
2024.12.08. 22:00

Emberhátrányban fordított a ZTE Pakson – a hajrában egyenlített azonban Böde Dániel

Labdarúgó NB I
2024.11.24. 15:00

NB I: Eb-szereplő is jött a piaczárás után; változások Fehérváron és az FTC-nél

Labdarúgó NB I
2024.09.15. 16:35

NB I: egyre fogynak a szerb edzők, már kilenc csapatot magyar tréner irányít

Labdarúgó NB I
2024.08.30. 14:15

Bakti és Mim után Németh Dániel is betalált, kikapott a Paks

Labdarúgó NB I
2024.08.10. 19:40
Ezek is érdekelhetik