Tessék utánozni! – Malonyai Péter jegyzete

Nem vall nagy fantáziára a kezdés, ám őszinte: éltesse az Isten Egervári Sándort! Bis hundert und zwanzig – ahogy mifelénk mondják, azaz legalább százhúsz évig. Mert megérdemli – teszem még hozzá, nem titkolva elfogultságomat sem.

És a büszkeségemet, hiszen klubtársak vagyunk, örökös tagja ő a MASC-nak, margitszigeti egyesületünknek, nekem ez megtiszteltetés. Mert a klubnapjainkon éppen olyan visszafogottan, okosan érvelve magyarázott, mint ahogy az öltözőben. Jó volt hallgatni, jó volt tanulni tőle, pedig vannak ám ott hozzáértő sportemberek, legyen elegendő csak elnökünket, a vívók szövetségi kapitányát, Udvarhelyi Gábort említenem vagy volt főszerkesztőnket Buzgó Józsefet. És örök barátját, Bihámy Bélát, aki a Pénzügyőrben volt remek futballista s főként igazi sportember – futball, stabil értékrend, sportszerűség, ez az, ami az ünnepeltet megfogja. Természetesen, hiszen őt is jellemzi.

Így aztán természetes, hogy az utóbbi évtizedek bajnokcsapatai közül hozzám a dunaújvárosi áll a legközelebb. Igazi csapat volt, sőt CSAPAT, köszönhetően annak, hogy mestere pedagógusnak sem utolsó: csendes szóval, kérlelhetetlen következetességgel végezte munkáját, ennek köszönhetően, hiába voltak más és más egyéniségek a keret tagjai, egyfelé húztak. Aranyérmük idényében (1999–2000) 16 ponttal előzték meg a második MTK-t, azt a csapatot, amely szintén az ő vezérletével, a Fradi előtt 19 pontos előnnyel lett első egy esztendővel korábban. Egervári Sándornak mégis mennie kellett, így elégtétel, visszavágás volt a javából a fölényes siker, a játékosai is átérezték a helyzetet, mindent megtettek azért, hogy minél édesebb legyen a bosszú.

Nem tudom, emlékszik-e rá, bennem nagyon megmaradt, amikor szegedi futballistaként 1977-ben Salgótarjánban a kapusát védendő, meglehetősen erőteljes mozdulattal taszajtotta odébb a hazaiak egyik kedvencét, Szoó Józsefet. Nem ért kiállítást, de Jaczina bíró a drukkerek „fogságában” leküldte a pályáról. Egervári nem lett nyugodt a döntéstől, a lelátó is háborgott, mégis, mielőtt az öltözőbe indult, lekezelt Szoóval, mintegy elnézést kérve, a pályán lezárva a történetet.

Apróság? Meglehet, ám nem feltétlenül az emlékezetes sikerekből, hangos kudarcokból, hanem sok-sok, ezer és ezer, a salgótarjánihoz hasonló pillanatból áll össze minden játékos- és edzői pályafutás – az ünnepelt azok közé tartozik, akiknél csak nehezen utánozhatóan.

De akinek tényleg futball a futball, annak érdemes megpróbálnia. Mindent megtettek azért, hogy minél édesebb legyen a bosszú.