Újpest: a csapat egyik legjobbja Törökországba szerződött – hivatalos

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2022.05.28. 10:55
null
Giorgi Beridze aláírt a Süper Ligbe bajnokként feljutó Ankaragücühöz (Fotó: ankaragucu.org.tr)
A török élvonalbeli labdarúgó-bajnokságba (Süper Lig) bajnokként feljutó Ankaragücü a hivatalos oldalán jelentette be, hogy szerződtette az Újpest grúz válogatott balszélsőjét, Giorgi Beridzét.

 

Az Ankaragücü azt írja a közleményében, hogy kettő plusz egy éves szerződést kötött az Újpestben remek idényt futó, 34 tétmérkőzésen 12 gólig és 8 gólpasszig jutó Giorgi Beridzével.

A török klub nem közölte a részleteket, de a mértékadó Transfermarkt szerint a 4-szeres grúz válogatott játékosnak június 30-án lejár a kontraktusa az Újpestnél, így feltehetőleg ingyen távozott.

A 25 éves Beridze két ízben szerepelt Újpesten: a 2018–2019-es idényt kölcsönben töltötte a IV. kerületieknél, majd szerződése lejártával, 2020 októberében végleg megszerezték a belga Genttől. A támadó korábban a szlovák élvonalbeli Trencín, illetve hazájában a Zesztafoni és a Dila mezét is viselte.

FRISSÍTÉS, 11.50: időközben az Újpest is tudatta, hogy Beridze az ankarai gárdában folytatja a pályafutását, és hamarosan üzenni fog a szurkolóknak.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL
Érkezők:

Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérhetnek: Máté Zsolt (Tiszakécske), Mucsányi Márk (Szentlőrinc), Junior Tallo (elefántcsontparti, Samsunspor – Törökország)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek:

Távozók: Giorgi Beridze (grúz, Ankaragücü – Törökország)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérhetnek klubjukhoz:
Vincent Onovo (nigériai, Randers – Dánia), Budu Zivzivadze (grúz, Mol Fehérvár)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:
Stopira (zöld-foki-szigetei, Mol Fehérvár)

Legfrissebb hírek

Robbie Keane: Egyértelműen változtatásokra van szükség

Labdarúgó NB I
13 órája

Kétgólos hátrányból csikart ki döntetlent a Ferencváros az ETO ellen

Labdarúgó NB I
15 órája

Sallaiék kezéből hatgólos meccsen csúszott ki a győzelem

Légiósok
18 órája

A hangulat, az ETO bal oldala és a Fradi kerete is döntő lehet

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:21

Lukács Dániel: Nincs más út, le kell győznünk a Paksot

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:14

Bartosz Grzelak: Pedig az edzéseken jól dolgoznak a játékosok...

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:39

Mélyül az újpesti válság, az MTK öt gólt szerzett a Szusza Ferenc Stadionban

Labdarúgó NB I
2025.03.01. 21:19

Új edző jól seper: a Diósgyőr legyőzte az élen álló Puskás Akadémiát

Labdarúgó NB I
2025.03.01. 18:56
Ezek is érdekelhetik