Újpest: Besic válogatott társa a lila-fehéreknél folytatja

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.08.28. 17:26
null
Asmir Suljicot (jobbra) egyből megfogta az újpesti klub hangulata (Fotó: sport.ba)
Az Újpest labdarúgócsapatában folytatja pályafutását Asmir Suljic, akit az FK Sarajevótól vett meg a lila-fehér klub. A 21 éves szélső – aki 2016. június 30-ig írt alá – korábban pályára lépett az U21-es bosnyák válogatottban, ahol többek között a Ferencvárost erősítő Muhamed Besic is csapattársa volt.

Asmir Suljic az FK Butmirban kezdte karrierjét, ahonnan 2010-ben igazolt az FK Sarajevóhoz. A fővárosi csapatban 75 bajnokin tíz gólt és hét gólpasszt jegyzett. Szerepelt 14 Európa-liga-selejtezőn is, ezeken négy gól és három assziszt volt a „termése”. A transfermarkt.de szakportál 325 ezer euróra (kb. 95 millió forint) teszi az értékét.

„Több helyről kerestek, de úgy gondolom, hogy végül a számomra legjobb döntést hoztam meg azzal, hogy Újpestre igazoltam – nyilatkozta Asmir az újpesti klub honlapjának. – Amikor a stadionban jártam, akkor nagyon elkapott az egész klub hangulata és azt érzem, hogy a legjobban itt szeretnék játszani a jövőben. Bízom abban, hogy mind a szurkolóknak, mind a stábnak gólokkal és gólpasszokkal bizonyítom majd, hogy érdemes volt szerződtetni.”

Az FK Sarajevo ügyvezető igazgatója, Dino Selimovic szerint is jól választott a 171 cm magas szélső.

„Örülünk annak, hogy Asmir az Újpest FC-t választotta, biztosak vagyunk benne, hogy ez a megfelelő lépés a karrierjében. Neki és új klubjának is sok sikert kívánunk a jövőben!”

Suljic szombaton még pályára lép az FK Sarajevóban az FK Olimpic elleni rangadón, az Újpestben jövő szerdán a Szolnok elleni Ligakupa-mérkőzésen mutatkozhat be.

ÍME, ASMIR SULJIC!

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL
Érkezők: Juanan (spanyol, Fortuna Düsseldorf – német) Jarmo Ahjupera (észt, Győri ETO FC), Barczi Dávid (Sint-Truiden – Belgium, kölcsönből vissza), Egerszegi Tamás (Sint-Truiden – Belgium, kölcsönből vissza), Fodor Marcell (Siófok, kölcsönből vissza), Hisham Abdallah Said (kenyai, Újpest FC B), Simon Ligot (belga, Standard Liege), Asmir Suljic (bosnyák, FK Sarajevo – Bosznia-Hercegovina), Bojan Szankovics (montenegrói, Mladoszt Podgorica – Montenegró), Az ifjúsági csapatból felkerült: Molnár Sándor
Távozik/távozhat: Naim Aarab (belga, Sint-Truiden – Belgium, kölcsönbe), Banai Balázs (Kozármisleny), Baranyai Ádám (?), Barczi Dávid (Diósgyőri VTK), Bodnár István (FC Hatvan), Bruno Moraes (brazil, Gil Vicente – Portugália), Grégory Christ (francia, ?), Dombai Viktor (Szeged 2011), Egerszegi Tamás (?), Fodor Marcell (FC Ajka – kölcsönbe), Horváth Tamás (Mezőköved-Zsóry), Floszmann Tamás (?), Alessandro Iandoli (svájci, Standard Liege – Belgium), Kálmán Zsolt (Csepel SC), Kovács Dániel (Gyirmót FC Győr), Magos Mátyás (Szolnoki MÁV), Nagy János (Szigetszentmiklósi TK – kölcsönbe), Pollák Zoltán (SZTK), Remili Mohamed (Vasas), Rubus Tamás (Nyíregyháza Spartacus), Szélesi Zoltán (?), Szokol Zsolt (Nyíregyháza Spartacus), Tóth Bálint (Dorogi FC), Zamostny Balázs (Vasas)
Kiszemeltek:
Legfrissebb hírek

Varga Kevin nem fordul a FIFA-hoz, de szabadon igazolható lett

Légiósok
2025.02.28. 14:20

NB II: bejelentett egy újabb érkezőt a Soroksár

Labdarúgó NB II
2025.02.27. 22:14

Így került Brazíliába az U-válogatott csatár – bejelentették a szerződtetését

Légiósok
2025.02.25. 16:04

Az ETO kölcsönadta támadóját a Komáromnak

Labdarúgó NB I
2025.02.20. 12:13

Kapust igazolt sérült játékosa helyére a Zalaegerszeg

Labdarúgó NB I
2025.02.19. 19:00

NB III: rutinos gólvágót igazolt a Balatonfüred

Labdarúgó NB II
2025.02.19. 08:08

Honvéd: kedden csatlakozhat a csapathoz az új csatár – megegyeztek

Labdarúgó NB II
2025.02.17. 15:27

Olalekan Ibrahim és Simeon Petrov is befutott – így zárt a hazai átigazolási piac

Labdarúgó NB I
2025.02.17. 10:48
Ezek is érdekelhetik