NB II: a DVSC-ből erősített az élvonalba vágyó ZTE

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.06.24. 12:11
Az NB I-es bajnok DVSC-Tevától igazolt új játékost az NB II-ben a feljutást célul kitűző, a nyári felkészülést tegnap megkezdő ZTE.

„Debrecenből kölcsönbe érkezik csapatunkhoz az U21-es válogatott tagja, Króner Martin. A 21 éves védő legutóbb a Loki fiókcsapatában, a Létavértesben játszott, de már 16 évesen bemutatkozott az NB II-ben, a Vác csapatában. Ligakupa-mérkőzéseken a Debrecen első csapatában is játszott" – írta hivatalos honlapján a ZTE.

A zalaiak tegnap kezdték meg a nyári felkészülést egyelőre az U21-es fiatalok nélkül, akik plusz egy hét szabadságot kaptak az osztályozók miatt, többen pedig igazoltan hiányoztak. Milan Bogunovics és Preklet Csaba sérülés miatt nem edz, Simonfalvi Gábor pedig szerdán csatlakozik a csapathoz.

Két próbajátékos érkezett hétfőn a csapathoz: Szekér Dávid, aki legutóbb a REAC játékosa volt, illetve Ács Martin Veszprémből. Visszatért a csapathoz Szegleti Gergely, és a ZTE-nél edz a legutóbb Kaposváron játszó Waltner Róbert, akit családi kötelék is fűz Zalaegerszeghez, így kérte, hogy tréningezhessen a csapattal.

Egyelőre napi egy edzés szerepel a programban. Az első edzőmérkőzésre július 10-én kerül sor Szombathelyen a Haladás ellen, július 12-én, szombat 11 órától pedig a Pápát fogadja a ZTE. További játékosok érkezésére szerdán lehet számítani.

A ZTE új vezetőedzője, Lőrincz Emil két idényt követően távozott Pécsről, hogy aztán a nyáron máris átvegye a másodosztályú Zalaegerszeg irányítását. A korábbi hátvéd a DIGI Sport Reggeli Start című műsorában arról beszélt, hogy szeretné az élvonalba vezetni új csapatát.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A ZTE FC-NÉL
Érkezők: Króner Martin (DVSC-Teva – kölcsönbe), Szegleti Gergely (Andráshida SC – kölcsönből vissza)
Távozott/távozhat: Hajdú Norbert (?), Marián Sluka (szlovák, ?)
Kiszemeltek: Melczer Vilmos (Mezőkövesd-Zsóry), Szekér Dávid (REAC), Ács Martin (Veszprém FC)

 

Legfrissebb hírek

Varga Kevin nem fordul a FIFA-hoz, de szabadon igazolható lett

Légiósok
2025.02.28. 14:20

NB II: bejelentett egy újabb érkezőt a Soroksár

Labdarúgó NB II
2025.02.27. 22:14

Így került Brazíliába az U-válogatott csatár – bejelentették a szerződtetését

Légiósok
2025.02.25. 16:04

Az ETO kölcsönadta támadóját a Komáromnak

Labdarúgó NB I
2025.02.20. 12:13

Kapust igazolt sérült játékosa helyére a Zalaegerszeg

Labdarúgó NB I
2025.02.19. 19:00

NB III: rutinos gólvágót igazolt a Balatonfüred

Labdarúgó NB II
2025.02.19. 08:08

Honvéd: kedden csatlakozhat a csapathoz az új csatár – megegyeztek

Labdarúgó NB II
2025.02.17. 15:27

Olalekan Ibrahim és Simeon Petrov is befutott – így zárt a hazai átigazolási piac

Labdarúgó NB I
2025.02.17. 10:48
Ezek is érdekelhetik