NB II: Claudiu Bumba Fehérvárról Győrbe igazolhat

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2023.05.12. 09:57
null
Claudiu Bumba egyre közelebb a Győrhöz (Fotó: Nemzeti Sport)
Lapunk információja szerint egyre közelebb van Claudiu Bumba szerződtetéséhez az ETO FC, így Pap Eduárd után újabb romániai játékos folytathatja pályafutását Győrben a nyártól.

A Fehérváron partvonalon kívülre kerülő Claudiu Bumba a nyártól az NB II-ben szereplő ETO FC-ben folytathatja pályafutását. A román támadó középpályás 2019-ben mutatkozott be Kisvárdán, és három kitűnő idény után tavaly nyáron a Mol Fehérvár FC szerződtette, amelynél azonban hónapok óta csak az NB III-as gárdánál számítanak rá. A győri és a fehérvári klub sem kívánta kommentálni a Nemzeti Sport értesülését, ám úgy tudjuk, közel a megegyezés a játékos és a négyszeres magyar bajnokcsapat között.

Ha igaznak bizonyulnak a hírek, Bumbának a nyártól honfitársa is lehet Győrben, egybehangzó román sajtóinformációk szerint Pap Eduárddal, az FC Botosani kapusával már márciusban megegyezett az ETO. Ezt alátámaszthatja, hogy bár Pap a Botosani történetének legtöbbször pályára lépő kapusa, március 10. óta egyszer sem került be a román élvonalbeli csapat meccskeretébe.

Legfrissebb hírek

Három gól, tíz sárga lap: a Honvéd a Gyirmót ellen folytatta tavaszi menetelését

Labdarúgó NB II
2025.04.14. 22:00

Révész Attila elnézést kért az első félidőben lecserélt játékosától

Labdarúgó NB II
2025.04.14. 18:15

NB II: óriási Kisvárda-fordítás, sima Vasas-győzelem, vége a Budafok vereségsorozatának

Labdarúgó NB II
2025.04.13. 20:50

Felejthető meccsen nem bírt egymással a Tatabánya és a Soroksár

Labdarúgó NB II
2025.04.13. 20:49

A Vasas simán nyert a Csákvár ellen, de a második helyre ezúttal sem tudott fellépni

Labdarúgó NB II
2025.04.13. 18:55

Kirchner tizenegyesgóljával nyert a Kozármisleny, tapad a dobogósokra

Labdarúgó NB II
2025.04.13. 18:53

A Szeged kapufákat, a Szentlőrinc gólokat lőtt

Labdarúgó NB II
2025.04.13. 18:50

Kétgólos hátrányból fordított a Kisvárda, sorozatban nyolcadik győzelmét aratta

Labdarúgó NB II
2025.04.13. 17:55
Ezek is érdekelhetik