KAMERUN TOP 7

 

Roger Milla

Nyugdíjasként lett világhírű. Minden kedden egy-egy olyan játékosról közlünk portrét, aki meghatározó alakja volt a XX. század labdarúgásának. Bemutatunk hazai és külföldi futballistákat, régieket és újabbakat  természetesen a teljesség igénye nélkül. Elsősorban olyanokról írunk, akikről ritkábban hallani, kevesebbet tudni. Sorozatunk újabb részében az afrikai labdarúgás egyik legnagyobb alakját, az idén ötvenesztendős, kameruni Roger Millát mutatjuk be.

 

Samuel Eto'o

Eto'ót, az Afrikai Labdarúgó Szövetség (CAF) háromszoros Aranylabdását napjaink egyik legjobb csatáraként tartják számon: jelenleg ő az egyik legrobbanékonyabb futballista (mint egykoron Romario), minden szögből gólveszélyes s kevés helyzetből is képes sok gólt termelni.

 

Thomas N'Kono

Az 1955-ben született Thomas „Tommy" N'Kono minden idők egyik legjobb kameruni kapusa, aki fantasztikus reflexeivel többek között a Canon Yaoundé, az Espanyol, a Sabadell és a Club Bolívar híveit hozta tűzbe, ellenfeleit frászba. A válogatottban 1976 és 1994 között 112 alkalommal húzhatott kesztyűt, az 1982-es, az 1990-es és az 1994-es világbajnokságon is láthattuk őt, utóbbin csak a kispadon ülve. 1979-ben és 1982-ben Afrika aranylabdásának választották.

Legszebb éveit az Espanyolban töltötte, 1982 és 1991 között. Gianluigi Buffon példaképe 42 évesen vonult vissza, később a válogatott kapusedzője lett (kuriózumként a 2002-es ANK-n fekete mágia alkalmazásáért őrizetbe vették), 2003 vége és 2006 nyara között az Espanyolban töltött be hasonló pozíciót, többek között Carlos Kamenit trenírozva. 2009 nyarán másfél hónapig átmeneti jelleggel szövetségi kapitányként is tevékenykedett, de Paul Le Guen érkezése után ismét a kapusok „felelőse" lett a nemzeti csapatnál.

Francois Omam-Biyik

Bár már az 1982-es vb-n is mutattak biztató jegyeket a „szelídíthetetlen oroszlánok", a nagyvilág 1990-ben kezdte komolyan venni őket és az afrikai futballt, amikor a nyitómérkőzésen legyőzték a címvédő Argentínát. A győztes gólt akkor az 1966-ban, Sackbayene-ben született Omam-Biyik fejelte Nery Pumpido hálójába. A kiváló felépítésű támadó a Canon Yaoundé után Franciaországban próbált szerencsét (miután az 1985-ös Tournoi de Toulon legjobb játékosa lett, például a gólkirály Jean-Pierre Papin előtt), megfordulva a Laval, a Rennes, a Cannes, a Marseille és a Lens berkeiben. Később a Club América (itt szórta a legtöbb gólt), az Atlético Yucatán, a Sampdoria, a Telamon, a Chateauroux és a Puebla voltak állomáshelyei, mielőtt 2000-ben vissza nem vonult. Három alkalommal szerezte meg Afrika bronzlabdáját az ék, aki az 1994-es világbajnokságon gólt szerzett, és a France 98-on is fellépett három alkalommal (utóbbi tornán Chile ellen Vágner László nem adta meg szabályosnak látszó gólját, ami miatt kiestek az afrikaiak). Miután több mexikói csapatnál is megfordult, a közép-amerikai országban telepedett le hosszabb időre. 2003-ban egy kiscsapatnál újra cipőt húzott, majd edzőségre adta fejét a másodosztályú Palmeros de Colimánál, ahonnan a Chateauroux-hoz került. A válogatottban 63-szor szerepelt, két világbajnokságon is testvérével, André Kana-Biyikkel együtt.

 

Patrick M'Boma

Eto'o felbukkanása előtt a Milla utáni idők legjobb kameruni támadójaként számon tartott Henri Patrick M'Boma Dem 2000-ben kontinense aranylabdása lett, nem mellékesen abban az évben olimpiai bajnok és ANK-győztes (utóbbi sikert két év múlva megismételte). Bevándorlók gyermekeként profi karrierjét 19 évesen a PSG-nél kezdte, majd egy chateauroux-i kitérő után visszatért a francia fővárosba (a Vácnak kettőt vágott egy BL-selejtezőn), de a Metznél is megfordult. 1997-ben a japán Gamba Osakához igazolt, amely klub színeiben gólkirály lett, majd válogatott sikereinek köszönhetően megfordult a Cagliariban, a Parmában és a Sunderlandben is. Karrierje végén az al-Ittihadban keresett némi pénzt, majd a Tokyo Verdyben és a Vissel Kobében zárt. 2005-ben, 35 évesen vonult vissza. Négy ANK-n vett részt a nemzeti csapattal 1998 és 2004 között, no és két világbajnokságon, 1998-ban és 2002-ben. Gólerősségét jól jellemzi, hogy 56 válogatottbeli fellépésén 33 gólt vágott. 2002-ben és 2004-ben az ANK, 1998-ban az afrikai vb-selejtezőzóna aranycipőse volt. Manapság játékosügynökként és üzletemberként tevékenykedik, jótékonysági vonalon is.

 

Jacques Songo'o

Kamerun valósággal dúskál a kiváló képességű kapusokban, gondoljunk csak az említettek mellett például Joseph-Antoine Bellre. Választottunk, az 1964-ben napvilágot látott Jacques Celestin Songo'o mögött komoly és sikeres európai karrier áll: a Canon Yaoundé, a Toulon, a Le Mans és a Metz után ugyanis 1996 és 2001 között a Deportivo La Corunában védett, szenzációsan, majd egy metzi kitérő után a Deporból vonult vissza, 2004-ben. A rendre pacuhán kiálló kapuvédő 46-szoros válogatottnak mondhatja magát, 1997-ben a spanyol liga legjobb kapusa címet is kiérdemelte. Afrikai rekorderként négy világbajnokságon is megfordult 1990 és 2002 között, ám csupán négy mérkőzésen láthattuk őt a kapufák között. Két fia, Franck és Yann szintén tehetséges futballista, előbbi a Zaragozában szerepel, és bemutatkozott a kameruni válogatottban is, utóbbi a Metzet erősíti.

 

Marc-Vivien Foé

A tragikus sorsú középpályást egy időben a legnagyobb tehetségek közé sorolták a futball barátai, és nagyon sajnáltuk, amikor karrierje csúcspontján súlyos térdsérülést szenvedett, amely után sokáig nem tudta hozni egykori formáját. Ki gondolta volna ekkor, hogy 2001-ben tragikus halála miatt tesz szert nem kívánt világhírnévre... Foé, akit a Jóisten is középpályásnak teremtett, 1975-ben született Nkolo városában. A Canon de Yaoundéből 1994-ben igazolt a Lens-hoz, miután 19 esztendősen három mérkőzésen is pályára lépett a világbajnokságon. Hatalmas szerepe volt a Lens 1998-as bajnoki címének kiharcolásában, ám csúcsformája idején eltörte lábát, így ugrott számára a világbajnoki részvétel és a Manchester Uniteddel megkötendő szerződés, amelyet pár nappal később írt volna alá. A West Ham 1999-ben hatmillió eurót fizetett érte, de egy év múlva a Lyon már kilencmillióért csábította vissza Franciaországba. Innen került kölcsönbe a Manchester Cityhez, ahol 9 bajnoki gólt jegyzett, és ahonnan nagy tisztelője, az őt először Angliába hívó Harry Redknapp le szerette volna szerződtetni a Portsmouth-hoz, ám Foé a 2003-as Konföderációs Kupa elődöntőjében szívrohamot kapott, és az orvosok már nem tudtak segíteni rajta.