Elhivatottság – Deák Zsigmond jegyzete

„Ha ugyanúgy dolgozom, ahogy eddig, sehol sem okozok csalódást.” Ízlelgessük kicsit ezt a mondatot, mert érdemes. Egyrészt megfogalmazója egészséges önbizalmáról árulkodik, másrészt arról, hogy ez nem nagyképűség vagy valami hatásvadász önhype, hiszen semmi másra nem vezeti vissza, mint korábbi és későbbi munkája mennyiségére és minőségére. Szoboszlai Dominik alig egyhetes pihenést követően is tudja, mi a dolga, előbb kiszolgálta a szélesebb közvéleményt azzal, hogy magyarországi sajtónapot tartott, július 27-én pedig már újra edzésre jelentkezik. Hogy hol? Egyelőre Salzburgban, de van rá egy pezsgős vacsorás fogadásunk, hogy nem sokáig marad ott.

Csak tisztázásképpen: a jelenleg legmagasabbra taksált magyar labdarúgóról írok, aki még mindig csak 19 éves, viszont szemmel láthatóan kinőtte a hazai NB I-nél színvonalasabb osztrák Bundesligát, ahonnan minden valamirevaló trófeát, egyéni és csapatdíjat elhozott. Ha nem lenne a koronavírus-járvány, bizonyára már javában készülne valamelyik topligás gárdával az új idényre, persze ami késik, nem múlik. Hogy hová kerül, arról sorra érkeznek a bennfentesnek tetsző fülesek, a Leipzig a Red Bull-vonalon lenne logikus, az AC Milan azért, mert ott Ralf Rangnick lesz az új szakvezető, aki jól ismeri honfitársunkat az „RB-istállóból”, s még a nápolyi vonal is él a spanyol és az angol mellett.

A türelem szerződést terem, s a jelek szerint Szobosz­laiék sem kapkodnak. A játékos elhivatottságára jellemző, hogy nem klubnevekkel, eurójelekkel a szeme előtt kel és fekszik, hanem inkább tökéletesíti a fejjátékát és Shane Tusuppal az erőnlétét. Hát persze, hiszen az ősszel, a Bajnokok Ligájában a címvédő Liverpool elleni meccseken tűpontosan megtapasztalta, olyan magasságokban jár, ahol kevés magyar focista, de ettől még bőven van hová fejlődnie. Meg is tette, a tavasszal újabb szintet lépett felfelé, s miközben mi, újságírók, szurkolók azt elemezgetjük, melyik topcsapat taktikai felállásába illene bele a legjobban, ő agyalás helyett tovább tör előre: „Elhatároztam, a jövőben egyetlen párharcot sem veszítek el.”

Most mondhatnánk, hiába a személyes becsvágya, egy pénzéhes menedzser még elpasszolhatja Oroszországba vagy Kínába, s aztán megmagyarázhatja, miért jobb védencének ott, mint egy nagy helyen, de amikor Esterházy Mátyás szájából azt halljuk, hogy „Dominik karrierje olyan szakmai lehetőségeket rejt, amelyek magával hozzák majd az anyagi megbecsülést is”, akkor kezdhetünk megnyugodni. S egyre inkább elhisszük a menedzser másik, visszafogottan megfogalmazott, mégis bizsergető állítását (amely erősen hajaz Szoboszlai kezdésnek idézett szavaira): „Úgy érzem, nincs olyan hely, ahol esélytelen lenne a csapatba kerülésre.”

Túl szép, hogy igaz legyen? Hamar kiderül, s önmagában már ez sem kevés.