Szoboszlai: Az a fontos, hogy BL-helyen végeztünk

H. Á.H. Á.
2026.05.24. 21:39
null
Szoboszlai Dominik legközelebb a válogatottban léphet pályára (Fotó: Getty Images)
A Liverpool FC 1–1-es döntetlen játszott a Brentforddal a Premier League utolsó, 38. fordulójában – Mohamed Szalah gólpasszal búcsúzott az Anfield közönségétől, a mérkőzés után pedig a Liverpool két magyar válogatott játékosa, Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos beszélt a klublegenda búcsújáról és az idényről.

A Liverpool az 5. helyen végzett a bajnokságban, így jövőre ismét a Bajnokok Ligájában indulhat – ez érthetően örömmel töltötte el Szoboszlait.

„Talán nem úgy sikerült az idényünk, ahogy azt elképzeltük az elején, vagy ahogy elkezdtük, de a legfontosabb az, hogy BL-indulást jelentő helyen végeztünk” – mondta Szoboszlai Dominik, majd az első liverpooli idényét teljesítő Kerkez beszélt arról, hogy neki milyen a viszonya a távozó Mohamed Szalahhal.

„Nagyon jó fej, nagyon szerény srác, és az első naptól kezdve befogadott engem. Dominik a legjobb barátom, de Mo is nagyon fog hiányozni, mert rengeteget segített” – fogalmazott Kerkez.

ANGOL PREMIER LEAGUE
38. (UTOLSÓ) FORDULÓ
Liverpool FC–Brentford 1–1 (0–0)
Liverpool, Anfield, 60 325 néző. Vezette: D. England
Liverpool: Alisson – C. Jones, Van Dijk, I. Konaté (J. Gomez, 89.), Robertson (Kerkez, 83.) – Gravenberch (Nyoni, 83.), A. Mac Allister – Szalah (J. Frimpong, 74.), Szoboszlai, Ngumoha (Wirtz, 73.) – Gakpo. Menedzser: Arne Slot
Brentford: Kelleher – Kayode, Van den Berg, N. Collins, Lewis-Potter (Nelson, 89.) – Janelt, J. Henderson (Hickey, 60.), M. Jensen (Damsgaard, 83.) – Ouattara, I. Thiago, Schade. Menedzser: Keith Andrews
Gólszerző: C. Jones (58.), ill. Schade (64.)

Angol labdarúgás
3 órája

Szalah gólpasszal zárta le liverpooli pályafutását, a „vörösök” döntetlennel harcolták ki a BL-indulás jogát

Hazai pályán nem bírt a Brentforddal a Liverpool, s az ötödik helyen zárt a Premier League-ben.

 

 

Legfrissebb hírek

Szalah gólpasszal zárta le liverpooli pályafutását, a „vörösök” döntetlennel harcolták ki a BL-indulás jogát

Angol labdarúgás
3 órája

„Nincs annál felemelőbb, mint amikor elismerik a munkádat” – Szalah érzelmes videóban búcsúzik

Angol labdarúgás
Tegnap, 12:27

Szoboszlai Dominik: Most az egyéni elismerések jöttek, de az összeset elcseréltem volna egy kupára

Angol labdarúgás
2026.05.22. 21:44

Slot: Szoboszlai Dominik az iskolapéldája annak, hogyan kell a Premier League-ben egyre jobbá válni

Angol labdarúgás
2026.05.22. 11:21

Premier League: Szoboszlait is beszavazhatják a szurkolók az év csapatába

Angol labdarúgás
2026.05.21. 18:35

Az 1990-es bajnokcsapat inspirálta Szoboszlaiék új szerelését – fotók

Angol labdarúgás
2026.05.19. 13:27

Sallai Roland: Meg kell mutatnunk, hogy a Galatasaray Törökország legnagyobb klubja

Minden más foci
2026.05.19. 13:26

Szoboszlai Dominik is pályára lép a Red Bull Four 2 Score budapesti döntőjén

Minden más foci
2026.05.18. 20:01
Ezek is érdekelhetik