„Amikor Fülöp Márton megszólalt angolul…” – ezért kell nyelvtudás a magyar légiósnak

Urbán Flórián előbb egy meglehetősen cizellálatlan Facebook-bejegyzésben, aztán egy sokkal jobban fésült interjúban fejtette ki a véleményét Kleinheisler László átigazolásáról. Urbánnak abban nyilvánvalóan igaza van, hogy nem csak a nyelvtanulási hiányosság volt az ok. Ezt később az érintett német klubok az Origónak és az ATV-nek megerősítették, sőt, a Kleinheisler ügyeit intéző menedzserek maguk is elmondták, hogy nem ez az egyetlen dolog, ami a háttérben húzódik. Ám annál megint csak jóval összetettebb a téma, hogy elintézzük annyival: a labdarúgás maga a közös nyelv, és egyedül a teljesítmény beszél.

TÖBBET ÉRTENI A KULTÚRÁBÓL

„Amikor külföldön dolgozol, természetesen minél jobban meg kell ismerned a helyi kultúrát. Megfigyelésem szerint ahogy jobban és jobban beszélsz egy idegen nyelvet, annál többet értesz a kultúrából, és annál jobban megismered a helyi embereket, hogyan gondolkodnak, hogyan viselkednek. Akárhányszor más országban dolgoztam, megpróbáltam megtanulni a nyelvet. Nem biztos, hogy tökéletesen beszéltem, de mindig azt éreztem, jobban megértem a helyieket emiatt.”

Arsene Wenger, az Arsenal hat nyelven beszélő menedzsere vélekedett így a nyelvtanulás fontosságáról, amikor évekkel ezelőtt iskolásoknak tartott előadást. És hogy mit gondol arról, hogy a futballban csak a labda nyelvét kell ismerni?

„A sport nagyszerűsége, hogy lehet, nem beszéltek azonos nyelvet, ám attól még játszhattok együtt, lehet közös a futballnyelvetek. Paradox módon a közös futballnyelv viszont hátráltathatja a kommunikációt. Nem érzik úgy a felek, hogy másfajta kommunikációra is szükségük van, hiszen képesek egy csapatban futballozni. Azt gondolják, ez elég. Nekünk viszont ösztönöznünk kell őket arra, hogy tanuljanak, és minél jobban kommunikáljanak. Az öltözőn belüli jó kommunikáció magas csoportdinamikával jár együtt. Ha a kommunikáció nem elégséges, klikkek alakulhatnak ki, és azt a közösség dinamikája szenvedi meg.”

Carlo Ancelotti, a Bayern München olasz trénere is hasonlóképpen vélekedik.

„Rendkívül fontos megtanulni egy nyelvet, ha külföldre megyünk dolgozni. Aki nem teszi ezt meg, az véleményem szerint nem elég profi, és a fókusza sem elég jó” – mondta a napi két németórára járó sztáredző.

A német Bundesligában – pont, ahová Kleinheisler szerződött – ráadásul a legtöbb csapatnál egyértelművé teszik, a német a kötelező munkanyelv. Amikor a Bild 2015 őszén körkérdést intézett a témában, hét klubnál mondták a megkérdezett tizenegyből, hogy náluk kötelező a nyelvtanulás. A legszigorúbb a Darmstadt akkori edzője, a 2016 őszén az Augsburgnál dolgozó Dirk Schuster volt, aki jelezte: olyan játékosból nem kér, aki nem beszél németül, hiszen ez az öltözői kommunikáció nyelve.

A nagy csapatoknál (Bayern München, Dortmund) némileg megengedőbbek, de támogatják a futballisták tanulmányait, igaz, ha kell, tolmácsot is biztosítanak. Úgy tudjuk, nem Kleinheisler az első magyar légiós Németországban, akinek a beilleszkedését, így a karrierjét is hátráltatta, hogy nem volt elég kommunikációképes az ország nyelvén. Persze a másik oldalt is láthatjuk: hallgassuk meg, ahogy Dárdai Pál, Gulácsi Péter, Szalai Ádám, vagy Stieber Zoltán nyilatkozik. Gulácsi Ausztriába igazolása után még angolul kommunikált, és a németje alapján Salzburgban, majd Lipcsében sem vesztegette az időt, ha nyelvtanulásról volt szó. Annak idején már Liverpoolba is jó angoltudással ment.

MEGÉRTENI A TÁRSAKAT

A kommunikációs nehézségek teljesen nyilvánvaló szakmai hátrányokkal is járnak. Néhány évvel ezelőtt Harry Redknapp még a Tottenham menedzsereként panaszkodott arra – több vicces sztori mellett –, hogy az angolul egyáltalán nem beszélő Roman Pavljucsenkónak egyszerűen képtelenség precíz utasításokat adni, amikor gyorsan szükség van erre. Példának egy West Ham United elleni mérkőzést hozott fel, amikor a hajrában képtelen volt megfelelően instruálni a támadót az ellenfél jobbhátvédjének zavarására. A pályára ugyanis a tolmács nem tarthat vele, mint az edzésekre és az öltözőbe…

Az ősszel még a Sunderlandben játszó Patrick van Aanholt nyíltan beszélt arról, hogy mennyire nehéz dolga volt, amikor egy olyan védelem tagjaként futballozott, amelyből két ember nem beszélt angolul, így nem volt közös munkanyelv. Ugyanilyen problémákat okoz, ha az edző nem beszéli az ország nyelvét: a Valencia edzőjeként Gary Neville-nek iPadeket kellett szétosztania játékosai között, hogy el tudja magyarázni az elképzeléseit. Ez sem sokat segített neki.

Egy sporton belüli nyelvi nehézségekről szóló olasz tanulmányban példákkal illusztrálva leírják, hogyan okozhat a kommunikációs deficit elégedetlenséget, ellenérzéseket és kulturális konfliktusokat öltözőn belül.

Lehet persze ez ellen tenni. Az első és legkézenfekvőbb megoldás értelemszerűen a nyelvtanulás, akár még otthon – a hazai labdarúgó-akadémiák nyújtanak nyelvi képzést –, akár már légiósként, kihasználva a klub által biztosított lehetőségeket és az anyanyelvi környezetet. Kényszeríteni nyilván nehéz bárkit is – a futballista érdeke, hogy „ráfeküdjön” a tanulásra. Amikor Balogh Norbert a DVSC-ből a Palermóba igazolt, olaszul egyáltalán nem, s angolul is csak alig-alig beszélt. Gyorsan le is vonta a következtetést az első tapasztalatokból.

„Nagyon rá kell feküdnöm a nyelvtanulásra. A szabadidőmben mást sem fogok csinálni” – mondta egy éve az utanpotlassport.hu-nak.

A magyar légiósokat nyelvtudás hiányában ráadásul könnyen fenyegetheti az elszigetelődés is az öltözőben.

A külföldi társak aligha tudnak magyarul, légiósaink abban sem bízhatnak, hogy nyelvrokonokat találnak, magyar „kolónia” pedig gyakorlatilag sehol sem alakult ki. Robert Pires megengedhette magának a frankofón Arsenalnál, hogy ne vegye komolyan az angoltanulást, hiszen szinte mindenki beszélt franciául a csapatnál. Egy spanyol ajkú játékosnak könnyű dolga volt beilleszkedni néhány éve Diego Simeone Cataniájába, hiszen az öltözőben többségben voltak azok, akiknek spanyol volt az anyanyelve.

A nyelvtanulással hadilábon álló Luis Suárezt a Groningennél egy uruguayi csapattársa segítette, Angliában pedig mindig voltak az öltözőben spanyolul beszélő társai, sőt, edzői közül Brendan Rodgers is jól beszélte a nyelvét. Suárez pedig azért elég makacs volt ahhoz, hogy „összekaparjon” valamennyi holland- és angoltudást. Angol, német, spanyol, francia, portugál ajkú futballisták bátran számíthatnak arra: lesz olyan az öltözőben, akivel közös nyelvet beszélnek. Ehhez hasonlóval egy magyar légiós általában nem kalkulálhat.

„TISZTÁBAN VANNAK AZZAL, HOGY KÜLFÖLDÖN KELL ÉRVÉNYESÜLNIÜK”

A sportvilág egyik legnagyobb „légióskeltetője” az egykori Jugoszlávia. Számtalan délszláv játékos rajzott szét a világban a hatvanas évek óta, a légióskodás a sportkultúrájuk része, cél és kitörési lehetőség. Ha valaki kiment, nem is akar visszamenni, és ennek megfelelően mindent megtesz azért, hogy megragadjon a fogadó országban.

„A játékosok magukat készítik fel a légióséletre. Már gyerekkorukban ott van a fejükben, hogy külföldre fognak menni. A szerbeknek nem okoz gondot alkalmazkodni az új környezethez, főleg nem nyelvi problémák miatt. Nagyon gyorsan megtanulják az alapszókincset. Aki külföldre megy, az tisztában van vele, hogy a nyelvtudás kelleni fog, és rögtön elkezd tanulni. Látja az idősebbektől, hogy ők egy kis német vagy angol segítségével milyen jól elboldogultak. Lehet, hogy nem nyelvórákon tanulnak, de kimennek a piacra, beszélgetnek, megértetik magukat, ragad rájuk a nyelv. A jég hátán is megélnek. Olyan nincs, hogy egy edző tanácsot ad, és azt a balkáni futballista ne értse meg. A szerb Szuperligában a Partizan és a Crvena zvezda játékosain kívül a többi klubban a futballisták nagyjából háromszáz eurót keresnek. Ha elmennek akár csak Magyarországig, ahol kaphatnak ezret, foggal-körömmel harcolni fognak, hogy soha többé ne kelljen háromszázért focizniuk” – vélekedik kollégánk, Tőke János, az újvidéki Magyar Szó szerkesztője.

A délszláv és a magyar fiatalok nyelvtudásával, illetve a hazai fiatalok külföldi karrierre való érettségével kapcsolatban kikértük Vladan Filipovics véleményét is. Az ismert játékosügynök 1996-ban labdarúgóként került Magyarországra – játszott Békéscsabán, a Videotonban és Diósgyőrben is –, s akkor még csak annyit tudott magyarul, amennyit a tévéből megjegyzett: „jó napot kívánok, önök a híradót látják”. A 2000-es években viszont az egyik legismertebb, legtöbb játékossal foglalkozó menedzserré nőtte ki magát az itteni játékospiacon. Megtanulta a nyelvünket, és jól használta a kapcsolatait – délszlávokkal és főleg szerbekkel ugyanis szinte mindenhol találkozni az európai futballban.

„A szerb emberek teljesen más karakterek, mint a magyarok, más az élethez való hozzáállásuk, a mentalitásuk – mondta a Nemzeti Sport Online megkeresésére Filipovics. – Szerbiában már a gyerekek is tisztában vannak azzal, hogy ha nem akarnak egyik napról a másikra élni, akkor felnőttként külföldön kell érvényesülniük. Szerbiában ugyanis nagyon nehéz igazán jó álláshoz jutni, amilyennel meg lehetne alapozni egy magasabb életszínvonalat. Nem mondom, hogy minden szerb beszél angolul, de gyorsan meg tudnak tanulni, tudják, hogy külföldre kerülve anélkül hátrányban lesznek. Angol nyelvtudással viszont bárhol meg tudják értetni magukat.”

„A szerb fiatalokkal szemben a magyarokon sajnos sokszor érzem azt, hogy nincsenek felkészülve a külföldi életre, és a labdarúgókat sem készítik fel az akadémiák egy külföldi karrierre – folytatta Filipovics. – Szerencsére azonban vannak olyanok, akik külföldre kerülve gyorsan megtanulják a nyelvet. A ritka kivételek tudnak aztán hosszú légiós-pályafutást befutni. Gondolok például Gera Zoltánra, Huszti Szabolcsra, Juhász Rolandra. Aztán egy másik kiemelendő példa Fülöp Mártoné, aki sajnos már nincs közöttünk. Amikor a majd' kétméteres magasságával megjelent Angliában és tökéletes angoltudással szólalt meg rögtön a bemutatkozásnál, szinte azonnal el is dőlt, hogy szerződtetik a kapust, anélkül, hogy szerelést húzott volna.”

A menedzser szerint a nyelvtanulás elsősorban akarati tényezőkön és intelligencián múlik, és nem mondjuk az iskolai oktatáson, mert az Szerbiában sem jobb, mint Magyarországon, sőt... Ellenben aki felismeri ennek fontosságát, és nem akar egy öltözőben kukán ücsörögni, miközben a többiek éppen rajta mosolyognak, az meg fogja tanulni az adott ország nyelvét. Ez egyúttal a tisztelet jele is, hiszen egy idegen nyelv elsajátítása azt is jelképezi, hogy az egyén szeretne beépülni egy másik kultúrába, szeretné megérteni a körülötte lévő világot.

„Viszont nagyon rossz az üzenete annak, ha egy játékos azzal jön haza Magyarországra, hogy nem tudta megtanulni külföldön a nyelvet és nem tudott beilleszkedni. Mert ezzel lehet, hogy eleve el is veszi mások kedvét a légiósélettől. Eközben Szerbiában a gyerekek előtt rengeteg sikeres sportoló példája van, akik külföldön nyelvet tanultak és karriert tudtak csinálni. És nemcsak sportolókat, hanem edzőket, sportvezetőket is találhatunk, akik más országban beilleszkedtek, aztán megfelelő beosztásba kerülve segíteni tudtak honfitársaiknak is az érvényesülésben. Ezért fontos példa Lőw Zsolt vagy éppen Dárdai Pál. Ők is azért kerültek felelős pozícióba, mert tökéletesen beszélnek németül és mostantól segíteni tudnak más magyaroknak is. Belőlük kellene sokkal több” – fogalmazott Filipovics.

Ezzel pedig el is érkeztünk a nyelvtudás egyik legfontosabb lehetséges következményéhez. Szerbekkel alighanem azért találkozhatunk szerte Európában a legkülönbözőbb beosztásokban a menedzsertől a kapusedzőn át az ügyvezetőig, mert be tudtak illeszkedni az adott országba, és aztán újabb szerbeket segítettek hozzá az érvényesüléshez.

Hasonló hálózatot építettek ki, mint ahogy például Puskás Ferencék segítették külhonba érkező honfitársaikat – egy olyan időszakban, amikor még jóval több magyart találhattunk az európai futballtérképen különböző beosztásokban, mint manapság. Tehát van kiről példát venni, úgy is mondhatjuk: a lecke fel van adva…

Az egykori Csehszlovákia szintén számtalan kitűnő légióst „szabadított a futballvilágra.” Az egyik „mintatanuló” Petr Cech, az Arsenal cseh kapusa, aki ha szükséges, öt nyelven irányítja a védelmet, és számos nyilvános fórumon beszélt arról, milyen fontos a nyelvtudás egy légiósnak álló labdarúgó számára. A csehek és szlovákok kihasználják a nyelvrokonsági előnyöket is: megértik egymás nyelvét, a lengyelt és a többi szláv nyelvet pedig hellyel-közzel szintén, így pedig könnyebb öltözői közösségekbe beilleszkedniük.

A felvidéki Új Szónak a Zsolnáról Mönchengladbachba szerződő Bénes László beszélt a beilleszkedésről. Bénesnek volt segítője is, az évekig a Gladbachban futballozó Igor Demo, ez természetesen megkönnyítette az első németországi időszakot.

„Mindig kérem a csapattársakat, hogy németül beszéljenek hozzám, és csak akkor váltsanak angolra, ha nem értem meg. Hetente többször járok nyelvórára, a tanárom cseh, vele lesz összesen ötven órám – ebből már húszon túl vagyok –, aztán már német tanárral fogok tanulni, aki nem tud szlovákul vagy csehül. Jártam régen németre, de azt már elfelejtettem, az elején semmit nem értettem. Tanulnom kell, mert az edző nem beszél angolul, így Igoron keresztül kommunikálok vele” – mondta Bénes az Új Szónak.

VAN AZ A TELJESÍTMÉNY

És végül természetesen: van az a teljesítmény, amelynél gyakorlatilag mindegy, milyenek a futballista nyelvi képességei. Kagava Sindzsi a mai napig tolmáccsal jár a sajtótájékoztatókra, de ez viszonylag kevéssé zavarta a japán klasszist karrierje során. Lehet, hogy Carlos Tévez alig tud megszólalni angolul, ám ha világklasszis teljesítményt nyújtott, ez nem hátráltatta.

CARLOS TÉVEZ ANGOLJÁN MÉG VAN MIT CSISZOLNI

Viszont ha egy játékos teljesítménye nem kiugró, nyelvi, valamint kommunikációs nehézségei is vannak, ráadásul nincs olyan „kolónia” körülötte, amely segítené a beilleszkedését, akkor az nem sok jót ígér. Ilyen esetben a labdarúgó klubját sem lehet hibáztatni, ha kölcsön- vagy eladásban gondolkodik. Még a sztárjátékosok sem védettek – az olasz válogatott csatár, Ciro Immobile dicstelenül távozott Dortmundból, miután a nyelvet nem tanulta meg, nem tudott beilleszkedni, és még a csapatnál levőkkel sem jött ki feltétlenül jól. Immobile „visszalőtt” Olaszországból egy-két tüskés megjegyzést Dortmundba, ám azt elismerte, ő is sokkal többet tehetett volna azért, hogy sikeres legyen a Bundesligában.

Ha már Kleinheislerrel kezdtük, fejezzük is be vele. A válogatott középpályást igencsak játékhiányosan szerződtette a Werder Bremen, ám a brémaiak szakmai stábja a próbajáték során kiemelte azt, hogy egészen kitűnő mentalitású futballista. Ha valami, akkor ez nagy segítségére lehet a következő időszakban.

Önmagában az állandó játéklehetőség nem elég ahhoz, hogy visszatérjen a Bundesligába – és nagyon kevés olyan magyar légiós van, aki hazakerült egy topligából, s vissza is tudott menni. Kleinheislernek fejlődnie kell játékban, letisztultabb, hatékonyabb futballt mutatnia, és kiemelkedő teljesítményt kell nyújtania az NB I-ben ahhoz, hogy számoljanak vele Németországban. És persze – németül sem árt megtanulni.