„Látod, fiam…” – Szoboszlai 12 éves rekordja és az apai intelmek

VASS ÁDÁM ÓTA A LEGFIATALABB – A 12 ÉVES REKORD

Szoboszlai Dominik a múlt héten, amikor a szlovákok ellen debütált a válogatottban, 18 éves négy hónapos és 24 napos volt. Az elmúlt 12 évben ő a legfiatalabb magyar válogatott labdarúgó. Előtte, 2006. november 15-én Vass Ádám 18 évesen 2 hónaposan debütált Kanada ellen. Azon a meccsen – Várhidi Péter szövetségi kapitányi időszaka nyitányán – rajta kívül még két játékos, Farkas II Balázs és Hrepka Ádám mutatkozott be az elmúlt 15 év legfiatalabb magyar válogatottjai közül, de ők már idősebbek voltak, mint most Szoboszlai.

2004-ig visszanézve a válogatott újoncokat, 12 olyan labdarúgót találunk, aki már 20 éves kora előtt játszott a magyar felnőtt nemzeti csapatban. A legtöbben, négyen a Várhidi Péternél megkezdett erőltetett fiatalítás során, említettek mellett Filkor Attila is ekkor mutatkozott be, 18 évesen. Viszont az is érdekes, hogy nevezett 12 játékosból egyelőre csak hárman vannak, akik eljutottak legalább 15 válogatottságig: Priskin Tamás (63-szoros válogatott), Vadócz Krisztián (42) és Kalmár Zsolt (15).

Szoboszlai 2017-ben az azt megelőző csaknem 100 év legfiatalabb újonca is lehetett volna, ha két évvel ezelőtt, amikor először meghívót kapott Bernd Storcktól az Oroszország és az Andorra elleni meccsre, pályára is küldte volna a kapitány. Ha akkor debütál, minden idők ötödik legfiatalabb magyar felnőttválogatott játékosának vallhatná magát (Horváth József, Bíró Gyula, Holits Ödön és Orth György után). Azóta eltelt két év, és bár Georges Leekensnél is szerepelt a keretben, bemutatkozására Marco Rossinál került sor.

Forrás: Transfermarkt

„JÓL VETTE AZ AKADÁLYT” – APAI ÉRTÉKELÉS

A középpályás édesapjától, a korábban az NB I-ben is futballozó Szoboszlai Zsolttól azt is kérdeztük, vajon tényleg most érett-e meg Dominik a válogatott szereplésre.

„Ezt nem tudom megmondani – reagált az édesapa. – Nem az az izgulós fajta, így egy felkészülési meccsen talán már korábban is ki lehetett volna próbálni, megállta volna a helyét, de türelmesen kivárta az idejét a válogatottban és Salzburgban is. Addig is, a korábbi alkalmakkor, amikor szerepelt a válogatott keretben, szívta magába a légkört. Most pedig már az a cél, hogy a nemzeti csapatban és a klubjában is folyamatosan gyűjtse a játékperceket, egyre több tapasztalatot szerezzen.”

A 18 évesen immár kétszeres válogatott labdarúgónak az édesapja volt az első edzője is a Főnix Gold FC utánpótlásműhelynél, így arra is kíváncsiak voltunk, szakmailag hogyan értékeli az elmúlt két hetet, amely mérföldkövet jelentett Szoboszlai eddigi pályafutásában. Március 14-én kezdőként, gólpasszal mutatkozott be az Európa-ligában a Napoli ellen, három nap múlva először volt kezdő az osztrák élvonalban, és első gólját is megszerezte, március 21-én debütált a válogatottban, Szlovákiában, vasárnap pedig már kezdőként kapott 65 percet a vb-ezüstérmes Horvátországgal szembeni Eb-selejtezőn.

„Salzburgban már máskor is kapott lehetőséget rövidebb időre, és nagyon vártuk, hogy az Európa-ligában is megmutathassa magát, illetve a kezdőcsapat tagja lehessen a bajnokságban. A Napoli ellen azt láttam rajta, hogy nagyon élvezi a játékot. Gond nélkül hozta a meccset, de mitől is lett volna probléma, hiszen évek óta erre készült, hogy kezdőként, ilyen szintű ellenfelek ellen is bizonyíthasson. A válogatott meccse előtt azért volt benne némi drukk, de azt az akadályt is jól vette. A két mérkőzés után, ahogy korábban is mindig, őszintén elmondtam neki a meglátásaimat. Például felhívtam rá a figyelmet, hogy a szlovákok ellen a három fejpárbajából egyet sem nyert meg, vagy hogy volt olyan helyzet, amikor rosszul helyezkedett. Viszont megdicsértem, amiért nem kapkodott, és meg merte csinálni a cselt, amikor Marek Hamsíkkal küzdött. Aztán a horvátok ellen is megforgatta az emberét a negyvenötödik percben, csak aztán lecsúszott a lábáról a labda. Jól ismeri fel a játékhelyzeteket, elvállalja a cseleket, persze tisztában vagyunk vele, hogy mindenben fejlődnie kell. Legyen szó a fejjátékáról, az agresszivitásáról, a labda elleni játékról.”

Két évvel ezelőtt, amikor Dominik felkerült a felnőttek közé – még az osztrák másodosztályú Lieferingbe –, arról beszélt a mindig kritikus édesapa a következő időszak nagy feladata kapcsán, hogy fia a pályán megtett métereket minél nagyobb százalékban a maximális sebességéhez közel tudja teljesíteni.

„A konkrét adatokat még nem láttam, de úgy gondolom, ezzel nem volt probléma. Ezt jól beállították neki Salzburgban, a futóteljesítménye minden szempontból, a mennyiség és a gyorsaság szempontjából is rendben van. Ez adja az alapot ahhoz, hogy a pályán meg tudja mutatni azt, amiben igazán jó. Erőssége, hogy szorult helyzetekből is ki tudja hozni a labdát, higgadt tud maradni, felismeri a mélységi passzok lehetőségét. A válogatottban a horvátok ellen annyiból volt nehezebb dolga, hogy egy sorral előrébb játszott, mint a klubjában szokott, így többet volt a kapunak háttal, kevésbé tudta kiszolgálni a társait. A salzburgi tapasztalatok alapján talán a nyolcas lehet az a pozíció, amelyben a legjobb teljesítményre képes, amikor kissé mélységből indulva szervezhet, ésosztogathatja a labdát. Ez persze az adott játékrendszertől is függ.”

Végezetül arra voltunk kíváncsiak, hogyan tudná a Tatabánya egykori játékosa összehasonlítani saját 18 éves énjét Dominik mostani játékával, jellemzőivel, és mekkora segítséget jelenthet a fia számára, hogy edző édesapja van, aki egyszer már végigjárta a profi labdarúgóvá válás rögös útját.

„Én csatár voltam, aztán később középső védőt faragtak belőlem, Dominik pedig támadó középpályás. Ezért szakmailag nehéz az összehasonlítás. Viszont mind a ketten nagyon szeretjük az úgynevezett kis játékokat, a finom passzokat, cseleket, ugyanaz a győzni akarás jellemzett engem is, ami őt. A mai napig össze tudok veszni bárkivel egy baráti foci alkalmával is, mert mindig győzni akarok, és ha kell, a fiammal is összeveszek, csak hogy megértse, hogyan lehet még jobb a pályán. Kezdetben ugyanis nehéz volt neki megérteni, hogy amit apa mond, azt érdemes megfogadnia, mert jó irányba viszi, de mára már belátta. És ha mégis vitatkozik, akkor leültetem a tévé elé, és megmutatom neki, »látod, fiam, itt hibáztál, és ennek ez és ez lett az eredménye«. De amikor látom benne a tüzet, a bátorságot, hogy meg meri csinálni azt, amit tud, akkor megveregetem a vállát, »ezt kell csinálni, szép volt, Domi, csak így tovább«.”