Légiósok: Gazdagék döntetlent játszottak Sallóiékkal, Boli góllal debütált – videó

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.04.02. 07:14
null
Gazdag Dánielék gól nélküli döntetlent játszottak Sallói Dánielékkel (Fotó: Getty Images)
Továbbra is várat magára a Sallói Dánielt foglalkoztató Sporting Kansas City első sikere az észak-amerikai labdarúgóliga (MLS) új idényében, miután a hatodik fordulóban gól nélküli döntetlent játszottak idegenben a Gazdag Dánielt soraiban tudó tavalyi döntős Philadelphia Union vendégeként. A Ferencvárosi TC-től télen távozó Franck Boli parádésan mutatkozott be új klubjában, a Portland Timbersben, ugyanis csereként beállva a 92. percben szerzett góllal mentett pontot csapatának Dallasban.

A mérkőzés előtt három vereséggel és két döntetlennel álló kansasiek kiegyenlített mérkőzést vívtak Philadelphiában, s hiába volt több helyzete Gazdag Dánieléknek, nem született gól a mérkőzésen.

Mindkét magyar támadó végigjátszotta a mérkőzést, Gazdag Dániel a 40. percben sárga lapot kapott.

A Union két győzelemmel, egy döntetlennel és három vereséggel nyolcadik helyen áll a Keleti konferenciában, míg a Kansas három-három döntetlennel és vereséggel az utolsó előtti, 13. helyet foglalja el a Nyugati főcsoportban.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

A Ferencvárosi TC-től télen távozó Franck Boli első mérkőzését játszotta a Portland Timbers színeiben a Dallas elleni idegenbeli találkozón. Az elefántcsontparti támadó nem akárhogy debütált, hiszen a 86. percben 1–0-s hazai vezetésnél állt be, de a 92. percben az ő góljával mentették 1–1-re a meccset a vendégek.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA (Boli gólja 5:50-től)

EGYESÜLT ÁLLAMOK
MLS
Philadelphia Union–Sporting Kansas City 0–0

Philadelphia Union: Gazdag Dániel végigjátszotta a mérkőzést, a 40. percben sárga lapot kapott
Sporting KC: Sallói Dániel végigjátszotta a mérkőzést

Legfrissebb hírek

Dunát lehetne rekeszteni a Thomas Müllerre pályázó klubokkal – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.04.16. 17:37

Gazdag győztes meccsen mutatkozott be a Columbusban

Légiósok
2025.04.14. 06:42

Gazdag számára vonzó volt olyan együtteshez igazolni, amely mindig a bajnoki címért küzd

Légiósok
2025.04.13. 09:27

Gazdag Dániel a Columbus Crew-nál folytatja – hivatalos

Légiósok
2025.04.11. 18:15

Kiderült, mennyit fizet a Crew a már Columbusban készülő Gazdag Dánielért – sajtóhír

Légiósok
2025.04.11. 13:08

Gazdag Dániel klubot válthat, távozhat a Philadelphia Uniontól – NS-infó

Légiósok
2025.04.09. 15:28

Messi csapattársa lehet a Citytől távozó De Bruyne – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.04.08. 10:29

Az Inter Miami Messi történelmi gólja ellenére sem tudta legyőzni a nyeretlen Torontót

Minden más foci
2025.04.07. 07:22
Ezek is érdekelhetik