Légiósok: Kalmár Zsolt a DAC játékosa lett – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.07.06. 11:57
null
Kalmár Zsolt az előző szezon egyik legjobbja volt (Fotó: fcdac.sk)
A szlovák bajnokságban szereplő DAC a hivatalos honlapján jelentette be, hogy végleg megvásárolta korábbi kölcsönjátékosát, Kalmár Zsoltot a német élvonalbeli RB Leipzigtől.

 

A 23 esztendős győri futballista 2014 óta volt az RB Leipzig igazolt labdarúgója. Tavaly nyáron a szlovák élvonalbeli DAC kölcsönvette. A bajnokságban bronzérmes dunaszerdahelyiek színeiben 25 első osztályú mérkőzésen négy gólt szerzett és négy gólpasszt adott.

Mint megírtuk: a DAC jelezte, tárgyalásokat folytat Kalmár lipcsei klubjával, hogy végleg megvásárolja a kilencszeres válogatott játékost. A Bundesligában szereplő együttes engedélyt adott arra, hogy Kalmár szombattól ismét a dunaszerdahelyiek edzéseit látogassa.

A két klub között aztán megszületett az egyezség, a dunaszerdahelyiek pedig 3 éves szerződést kötöttek Kalmárral.

„Elképesztően örülünk annak, hogy sikerült tető alá hoznunk Zsolt leigazolását, aki iránt nagy volt az érdeklődés a játékospiacon – árulta el Jan Van Daele, a DAC sportigazgatója. – Az egyéves ittléte alatt beváltotta a hozzá fűzött reményeket, olyan erőssége volt a csapatunknak, amilyet kerestünk. Nagyrészt neki köszönhető a fantasztikus bronzérmes helyezésünk és huszonöt éves szünet után a nemzetközi kupaszereplés kivívása. Zsolttal hároméves szerződést kötöttünk, és bízunk benne, hogy továbbra is húzóember lesz a Fortuna Liga legfelsőbb helyeiért folytatott küzdelemben, akárcsak a Slovnaft Cup mérkőzésein, nem utolsósorban pedig az Európa-liga keménynek ígérkező selejtezőjében."

Mint ismert, a DAC-ban – melynek néhány hétig még Marco Rossi szövetségi kapitány a trénere – futballozik a legutóbb a DVTK-nál kölcsönben játszó Kocsis Gergő, valamint Vida Kristopher is. Sőt, az Európa-liga-induló gárda nemrég szerződtette Vida Mátét a Vasastól.

Legfrissebb hírek

A DAC panaszt tesz a Slovan-drukkerek molinója és a viselkedése miatt

Minden más foci
Tegnap, 19:12

Tuboly Máté: A magyargyalázást győzelemmel kellett volna büntetnünk...

Légiósok
Tegnap, 13:18

Négy gól egy félidő alatt – döntetlennel ért véget a rangadó Pozsonyban

Minden más foci
2025.04.12. 20:07

Kalmár Zsolt és Schäfer András bekerült az elmúlt 11 év DAC-álomcsapatába

Minden más foci
2025.04.09. 20:10

Tuboly Máté: Nagy csalódás a döntetlen

Minden más foci
2025.04.06. 10:29

Ismét döntetlent játszott a DAC, ezúttal a Zólyombrézóval nem bírt

Minden más foci
2025.04.05. 15:28

Kabalaként funkcionál a DAC-nál az új szurkolói zászló

Minden más foci
2025.04.04. 09:17

Kassa– DAC: izgalmak a tetőfokon

Minden más foci
2025.03.30. 14:16
Ezek is érdekelhetik