Légiósok: Nagy Ádám jelezte távozási szándékát a Bristolnál

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2021.08.07. 22:49
null
Nagy Ádám távozni szeretne a Bristol Citytől (Fotó: Getty Images)
Nigel Pearson, a Bristol City menedzsere elmondta, Nagy Ádám azért nem játszott a csapat szombati, Blackpool elleni idénynyitó bajnoki mérkőzésén, mert távozni szeretne a klubtól.

 

A Bristol City szombaton 1–1-es döntetlent játszott otthon a Blackpoollal az angol másodosztály (Championship) első fordulójában, Nagy Ádám azonban még a meccskeretbe sem került be. Nigel Pearson menedzsert a találkozó után arról kérdezték a brit újságírók, mi volt az oka a magyar válogatott labdarúgó távolmaradásának: sérülés, esetleg taktikai okok miatt maradt ki?

Nagy Ádám jól van, de jelezte a távozási szándékát, és fontos, hogy olyan játékosok lépjenek pályára, akik itt akarnak lenni” – idézte Pearsont a Bristol Post. Hozzátette, a Bristol City egyelőre nem kapott ajánlatot a 26 éves középpályásáért, akinek jövő nyárig érvényes a szerződése angol klubjánál.

Nagy 2019 augusztusában kétmillió euró körüli összegért igazolt a Bolognától a Bristol Cityhez, azóta 61 tétmérkőzésen három gólt szerzett, és négy gólpasszt adott.

Legfrissebb hírek

Schäfer András: Ha a következő tíz évet az Unionban tölteném, az is teljesen rendben lenne

Légiósok
Tegnap, 14:05

Szoboszlai: Hazudnék, ha azt mondanám, nem gondoltunk a bajnoki címre

Angol labdarúgás
2025.04.16. 17:59

A hátralévő négy meccsen is Tóth Balázs védi a Blackburn kapuját

Angol labdarúgás
2025.04.14. 17:15

Heti légiósprogram: Loic Nego csapata a PSG vendége lesz

Légiósok
2025.04.14. 12:46

Légióskörkép: Torvund és Hegedűs gólt lőtt, Tóth Balázs újra védett

Légiósok
2025.04.14. 11:15

A sors két évet elvett tőle – most az Atlético világbajnokai ellen készül Nikitscher Tamás

Légiósok
2025.04.11. 17:41

Szerződést hosszabbított svájci légiósával a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
2025.04.11. 10:49

Csongvai Áron: Ki akartam lépni a komfortzónámból

Légiósok
2025.04.10. 08:28
Ezek is érdekelhetik