QPR: Tőzsért megműtötték, még játszana a szezonban

Vágólapra másolva!
2016.04.03. 12:16
Tőzsér Dánielt szerdán a Debreceni Klinikán bélpanaszokkal operálták meg, jelenleg Magyarországon lábadozik, így kihagyta csapata, a Queens Park Rangers Middlesbrough elleni péntek esti angol másodosztályú bajnoki mérkőzését.

A fájdalmai tavaly kezdődtek el, ám a harmincéves futballista nem akart rögtön kés alá feküdni, mivel akkoriban született a kislánya, ráadásul még a válogatottnál is számításba vették. Csakhogy Bernd Storck szövetségi kapitány a Norvégia elleni pótselejtezőn már nem számított a 31-szeres válogatott labdarúgóra, aki azóta sem érti, miért nem, mert magyarázatot nem kapott.

„A műtét jól sikerült, minden a legnagyobb rendben – mondta a Nemzeti Sportnak Tőzsér Dániel. – A futballpályán azonban sok minden máshogy alakult, mondjuk úgy, volt már jobb. Nehéz időszak áll mögöttem, tavaly a Parma csődöt jelentett, amivel anyagilag nagyot buktam. Bár a Watfordban alapember voltam, és kiharcoltuk a feljutást a Premier League-be, nem kaptam újabb szerződést a klubtól. A Queens Parknál bizakodva vártam a szezont, de az egyik mérkőzésen gólt szerzek, a következő alkalommal pedig nem kapok lehetőséget. Holott nem felejtettem el játszani, ugyanolyan keményen dolgozom. A válogatottbeli helyzetemmel nem tudok mit kezdeni, és tisztában vagyok azzal is, hogy nem vagyok sem Messi, sem Ronaldo, ráadásul azt is megtanultam, hogy az edzőnek mindig igaza van. Ez a helyzet, és a múlton már nem szeretnék töprengeni, csak sok volt a csalódás."

Tőzsér leginkább abban bízik, hogy még a szezon vége előtt visszatérhet a pályára.

„Két-három hét múlva kezdhetem el a rehabilitációt, és bár azt mondják, nagyjából másfél hónapot vesz igénybe a teljes felépülésem, remélem, annál azért gyorsabb lesz, mert szeretnék még játszani a szezonban – tette hozzá a QPR futballistája, aki nem tudja, mit hoz a jövő... – Még egy évig érvényes a szerződésem, de a nyári átigazolási szezon minden labdarúgónak tartogathat meglepetést. Addig is tiszta szívemből szurkolok a válogatottnak az Európa-bajnokságon, s büszkeséggel tölt el, hogy a sikerből én is kivettem a részem."

Legfrissebb hírek

Romano szerint Kerkez nyáron távozik a Bournemouthtól

Angol labdarúgás
Tegnap, 15:20

Heti légiósprogram: Gyollai Dániel csapata kupadöntőt játszik

Légiósok
2025.03.03. 13:51

Légióskörkép: Szoboszlai-gól, Gazdag-, Kerkez- és Kleinheisler-gólpassz

Légiósok
2025.03.03. 11:16

Elmentek otthonról a hazaiak, ez nem a vendéglátók napja volt a Bundesligában

Német labdarúgás
2025.03.01. 18:18

A Premier League legkomplettebb tízese? Szoboszlai Dominik pazar idénye számokban

Légiósok
2025.02.28. 16:05

Varga Kevin nem fordul a FIFA-hoz, de szabadon igazolható lett

Légiósok
2025.02.28. 14:20

Sallai Roland: Elképesztő légkör vár ránk Törökországban

Magyar válogatott
2025.02.28. 07:00

Higgyünk a szemünknek! – Deák Zsigmond jegyzete

Légiósok
2025.02.27. 23:09
Ezek is érdekelhetik