Született: 1996. július 19., Siófok |
Poszt: támadó |
Klubjai: Újpesti TE (2005–2014 – utánpótlás), Újpest FC (2015), Sprting KC (2014–2015-ben utánpótlás, 2016-tól profi szerződéssel – jelenleg is), Swope Park (2016 és 2017, kölcsönbe), Gyirmót FC Győr (2016, kölcsönbe) |
Válogatottság: 4-szeres A-válogatott |
– „Magyar valóságból amerikai álom” – ezzel a címmel készült önnel a Nemzeti Sport Online-on az első hosszabb interjú, azt követően, hogy 2014-ben Amerikába ment tanulni és a Sporting Kansas City utánpótlásába futballozni. Akkor még azt sem tudta biztosan, hogy profi labdarúgó lesz-e, vagy inkább a Harvard Egyetem ösztöndíjasa. Azóta nagyot fordult önnel a világ…
– Hihetetlen belegondolni, mennyire szalad az idő és mennyi minden történt velem azóta – reagált a Nemzeti Sportnak Sallói Dániel, miután múlt héten 2026-ig szóló új szerződést írt alá az SKC-val. – Középiskolás cserediákként kerültem ki annak idején, most pedig már saját házam van itt, és huszonhat évesen, válogatott labdarúgóként írhattam alá az új szerződésemet, mellyel haladok a klublegenda státusz felé. A legtöbb győztes gólt már így is én szereztem, a Sporting Kansas City örök góllövőlistáján pedig mintegy harminc gólra vagyok az éllovas Prekitől, ami négy év alatt akár le is dolgozható. (Sallói 166 tétmeccsen 47 gólt szerzett a Kansas Cityben, a 2005-ben visszavonult Preki 78 találattal vezeti a rangsort – a szerző)
„Amikor az embernek a saját fiáról, a fia karrierjéről kell döntéseket hoznia vagy tanácsot adnia, akkor hihetetlen nyomás nehezedik rá – ismerte el fia, Sallói Dániel pályafutásával kapcsolatban a Mol Fehérvár sportigazgatója, a korábbi 13-szoros válogatott labdarúgó, Sallói István. – Például, amikor már NB I-es játékosként elment Újpestről és egy évig nem játszott a Kansas első csapatában, voltak álmatlan éjszakáim, de szerencsére a megtett út igazolja az akkori döntések helyességét.” Sallói István szerint a fia pályafutásában voltak olyan döntéseik, amit sokan talán nem értettek vagy nem ezt lépték volna meg, ami nem baj, hiszen nem egy út vezet a sikerhez és nem is mindenkinek ugyanaz az útja. Az egyes lépések mögött megvoltak a hosszú távú tervek, de a fő irányelv mindig az volt, hogy folyamatos játéklehetőséget kapjon és fejlődni tudjon, és ebben sokan segítették is. „Minden lépésnek megvolt a maga célja. Dani először azért ment Amerikába, és emiatt támogatta az ötletet az édesanyja is, hogy ne csak a focira tegyen fel mindent, hanem párhuzamosan az iskola is hangsúlyos szerepet kapjon, hiszen a profi karrier csak keveseknek jön össze. Az egyéves cserediákprogram három célt szolgált. Az angol nyelv tökéletes elsajátítását, az egyetemekkel való kapcsolatfelvételt és emellett az akkor a Sporting KC utánpótlásában dolgozó Urbányi István segített abban, hogy kint tudjon futballozni is. Amikor hazajött leérettségizni, akkor azért írt alá Újpesten amatőr szerződést, hogy az NB III-ban tudjon játszani, amíg nem megy vissza Amerikába, ahol már az egyetemi továbbtanulását terveztük. Közben Nebojsa Vignjevicsnek köszönhetően váratlanul bemutatkozhatott az NB I-ben, ami után a télen profi szerződést ajánlott neki a Sporting, ez pedig gyökeresen átírta az addigi terveket. De ki kell emelnem, mindenki nagyon korrekt és támogató volt: a nevelőegyesülete, az UTE lemondott a nevelési költségtérítésről, hogy ezen ne múljon az amerikai lehetőség, és az Újpest FC sem gördített akadályt a távozása elé. Amikor Gyirmótra hazajött kölcsönbe, akkor az volt a cél, hogy a fiatalszabálynak és az akkori edzőnek, Urbányi Istvánnak köszönhetően játékba lendülhessen, ami sikerült is, mert az itthon töltött idő után Amerikában is megkapta a lehetőséget. Legutóbb most nyáron volt nagy dilemma, hogy visszatérjen-e Európába, mert volt egy francia élvonalbeli csapat, amelyik naponta telefonált, mindenképpen szerette volna szerződtetni. Ugyanakkor sok szempont szólt a Kansas City mellett, és miután a klub az új ajánlatával éreztette Danival, mennyire fontos játékos számára, ezért döntött a maradás mellett.” A sportvezető édesapa kifejtette, Amerikában a szabályok szerint egy klubnál három kiemelt fizetésű játékos (úgynevezett DP, vagyis designated player) lehet, akikre nem vonatkozik a bérsapka, a többiek keresetét viszont egy meghatározott kereten belül (minimum 65 000 dollár maximum 612 500 dollár) kell megoldani. Egy-két fontos játékos fizetését bizonyos jogok értékesítésével még feljebb tudják tornázni, és Sallói Dánielnek is így tudtak magasabb fizetést ajánlani. Az utánpótlásból kikerülő, saját nevelésű játékosoknak ugyanis – legalább egy eltöltött év a klub akadémiáján már elég ehhez a státuszhoz –, amilyen Sallói is, nem szoktak kiemelt fizetésű státuszt adni, mert ezt a három helyet többnyire topligákból érkező sztárok kapják. Érzékeltetésként, a mostani idényben csak 14 játékos keresett 1 millió dollár fölött, akik nem kiemelt státuszú (DP) játékosok. „Dani későn érő típus. Ha most lenne huszonkét éves, talán az MLS-nél magasabb szintre is eljuthatna, de úgy gondolom, jó helyen van, olyan ligában és csapatban, amelyik fekszik az egyéniségének, a játékstílusának, emellett nagyon megbecsülik. Ha Kansas Cityben játssza le az egész karrierjét, lehet, hogy felteszi majd magának a kérdést: mi lett volna, ha…? De szerintem, ha a visszavonulása után értékeli a pályafutását, elégedett lehet majd mindazzal, amit elért, mi pedig nagyon büszkék vagyunk már most is rá”– szögezte le a támadó édesapja. |
– Ráadásul, ahogy hallani – Amerikában ugye nyilvánosak a keresetek –, anyagilag is hatalmasat lépett előre az idő múlásával, és most már ötmillió dollárnak, vagyis mintegy 1.9 milliárd forintnak megfelelő fizetésért írt alá négy évre.
– Ez így van. Amikor először hazamentem Amerikából, hogy leérettségizzek, és Újpesten bemutatkoztam az NB I-ben, még fizetést sem kaptam. Ugyanis az NB III-as csapathoz írtam alá amatőr szerződést, de kevesen voltak az első keret tagjai, ezért Nebojsa Vignjevics vezetőedző elvitt a nyári edzőtáborba, majd a kezdőcsapatba is berakott és rögtön a második mérkőzésemen gólt is tudtam szerezni. Aztán amikor az MLS-ben aláírtam az első megállapodásomat, az a liga bérsapkájában meghatározott, a kezdőknek járó minimum fizetést, évi hatvanötezer dollárt jelentett (mai árfolyamon évi 25 millió forintot – a szerző). Akkor mondtam édesapámnak, egyszer szeretnék majd egymillió dollárt keresni, nem az összeg miatt, hanem mert itt az már szakmailag is hatalmas elismerés, keveseknek adatik meg – nagyon büszke vagyok rá, hogy most ezt sikerül túlszárnyalnom és ennyire fontos vagyok a klubomnak.
– Úgy tűnik, ezzel a szerződéssel végleg lehorgonyzott a tengerentúlon. Európából nem volt ajánlata?
– De volt. Francia, német és portugál középcsapatoktól. Sokat gondolkodtam ezeken, de úgy éreztem, a karrierem szempontjából jelentős ugrást egy MLS-csapathoz képest csak egy Bajnokok Ligájában szereplő klub jelenthetne. Ilyen lehetőségem azonban nem volt, így a hosszú távú szempontokat figyelembe véve döntöttem a maradás mellett. Szeretek Amerikában élni, és az új szerződésemnek köszönhetően két éven belül állampolgár is lehetek. Megvannak a szigorú szabályai annak, hogy a zöld kártya megszerzésétől számítva hány éven belül lehet állampolgárságért folyamodni, de ha máshol folytatom, akkor ez a folyamat megszakad. Továbbá az is ideköt, hogy az MLS tanulmányi programjának köszönhetően itt végzem az egyetemet sportmenedzsment szakon.
– Ha végignézzük az egyes idényeit, azért látszik, az ön pályafutása sem volt fenékig tejfel. Mi kellett ahhoz, hogy a nehézségeken átlendülve idáig eljusson?
– Valóban voltak jó és kevésbé jó időszakaim. Az előző évet ugye tizenhat góllal és nyolc gólpasszal zártam – ezt sikerült a minap túlszárnyalnia Gazdag Dániel barátomnak, amihez gratuláltam is neki –, az azt megelőzőben viszont alig játszottam és a gólok sem jöttek. Most hat gólnál tartok, de sajnos nem fogunk bejutni a rájátszásba, mert az idény elején sérülés miatt kiesett két kiemelt fizetésű kulcsjátékosunk, akiket a gazdasági szabályozások miatt nem tudott pótolni a klub, és ez rányomta a bélyegét a csapat teljesítményére. Nincs mese, a nehéz időszakokban is dolgozni kell, ugyanúgy vagy még többet, mint amikor jobban megy a játék. Nagyon büszke vagyok rá, hogy ezeken is sikerült átlendülnöm, ebben rengeteg segített a család, az otthonról hozott neveltetés és az amerikai életszemlélet is. Itt ha bármi problémája van az embernek, az a válasz, dolgozz keményebben és sikerülni fog. Először talán nem hittem benne, de működik.
– Megkerülhetetlen kérdés önnel kapcsolatban a válogatottság. Eddig négyszer szerepelt a nemzeti csapatban, júniusban keretben volt a Nemzetek Ligája-meccseken, de pályára nem lépett, az angliai csodagyőzelem előtt pedig visszatért Amerikába. Sajnálja, hogy nem volt ott Wolverhamptonban?
– Futballista vagyok, nem szurkoló, ezért az a célom, hogy segíteni tudjak a csapatomnak. Ha a válogatottban lehetőséget kapok, akkor a válogatottnak, de ha nem, akkor a klubcsapatomnak. Ezt megbeszéltük Marco Rossi szövetségi kapitánnyal, és a klubom kérésére tértem vissza. Nem vagyok mérges, hogy így alakult, és nem vagyok az a követelőzős típus sem, a válogatott egészen hihetetlen szereplését látva nem is lehetnek kifogásai senkinek. Én továbbra is úgy állok a nemzeti csapathoz, ha tudok segíteni, ha szükség van rám, akkor jövök jövőre is.
– Ha már az álmokkal kezdtük a beszélgetést: azt ugye tudja, hogy négy év múlva Amerikában rendezik a labdarúgó-világbajnokságot?
– Hogyne, és Kansas Cityben is lesz mérkőzés! Az a lehetőség, hogy itt, magyar színekben egy vb-meccsen szerepelhetnék, mindent felülírna. De hát annyi mindent sikerült már elérnem, amiről korábban álmodni sem mertem volna…