Terjék Lajos: A tehetségem megvolt, a megfelelő intelligencia nem

– Ha Leandro, az Omonia Nicosia magyar válogatott játékosa egy félmondatban nem kotyogja el, hogy ön is Cipruson futballozik, még mindig nyomoznának itthon az évek óta eltűnt Terjék Lajos után.
– Már tíz éve élek Cipruson, alighanem ezért nem tudnak rólam semmit otthon – mondta a 35 esztendős Terjék Lajos, az Újpest és a Videoton korábbi játékosa. – Az a helyzet, hogy nem átmeneti időszak ez az életemben, szinte biztos, hogy itt élek tovább, talán életem végéig.

– Megtalálta a boldogságot a szerelem szigetén?
– Úgy valahogy, és a boldogság forrása az én esetemben nem csupán a futball, a szinte állandó napfény, a sziget semmihez sem fogható hangulata, hanem a szerelem is. Tudniillik amerikai romantikus filmekre jellemző módon ismerkedtem meg a feleségemmel: a szomszéd lakásba költözött...

– Egyáltalán, hogyan került Ciprusra?
– Újpesten nevelkedtem, rajongtam a klubért, ott lett belőlem tizennyolc évesen, 1999 áprilisában egy Vác ellen kettő nullára megnyert meccsen NB I-es futballista. Akkoriban én voltam a világ legboldogabb tinédzsere, az Újpest bajnokcsapatába bekerülni különleges élmény volt. Elég felsorolni az akkori csatárokat: Herczeg Miklós, Kovács Zoltán, Goran Kopunovics, Korsós Attila, micsoda remek játékosok! Abban a szezonban még csak epizódszerep jutott nekem, ám a következő idényben már rendszeres játéklehetőséghez jutottam.

– Emlékszem, akkoriban Tokody Tiborral együtt különleges talentumként emlegették önöket.
– Szerencsénk is volt. Hiába nyert bajnoki címet az Újpest 1998-ban, mégsem dúskált a javakban a klub, egyre kevesebb pénzből éltünk, csúsztak a fizetések, meghatározó játékosok távoztak. Akkor került be a csapatba nagyjából tíz saját nevelésű fiatal, Tokody Tibin és rajtam kívül például Kerényi Norbert, Szélesi Zoltán és Lőw Zsolt. Büszke voltam rá, hogy lila-fehér dresszben futballozhatok, ha rajtam múlik, talán sohasem igazolok máshová.

– Ehhez képest a Videoton játékosa lett.
– Ennyi év távlatából most már elmondhatom, minden baj okozója én magam voltam. A nagy számnak, az állandó pofázásomnak köszönhetem, hogy nem lett belőlem sokszoros válogatott, sikeres futballista. Mert a tehetségem megvolt, ezt talán szerénytelenség nélkül mondhatom. De nem volt mellé megfelelő ész és intelligencia. Ha valami nem tetszett, visszapofáztam, kiabáltam, reklamáltam. Újpesten sem kedveltek a vezetők, talán ezért is akartak fillérekért megtartani, miközben a korosztályom tagjai még aláíráspénzt is kaptak. Aljas húzás volt, hát még amikor elterjesztették a szurkolók között, hogy Terjék azért nem hosszabbít szerződést, mert óriási igényei vannak. Nem sok hiányzott hozzá, hogy néhány vérmesebb drukker kiverje egy-két fogamat. Megkaptam a szokásos rigmust, hogy: pénzéhes kurva vagyok. Így aztán meg sem álltam Fehérvárig. A Vidinél volt két jó idényem, az első szezonban tizenöt, a másodikban tíz gólt szereztem. Előbb Várhidi Péter, majd Bicskei Bertalan volt az edzőm. Onnan kerültem Izraelbe az Asdod csapatához. Egyébként két rossz döntés befolyásolta, hogy nem futottam be igazi karriert. Az egyik az volt, amikor az Asdodtól Németországba, a másodosztályú Karlsruhe csapatához szerződtem. Hiába marasztaltak izraeli klubok, mégis országot váltottam. Nagy hiba volt, a Karlsruhénál még epizodista sem lehettem. A második melléfogásom, hogy hazajöttem a Videotonhoz, amely óriási anyagi gondokkal küzdött, ahol hónapokig nem adtak egy fillért sem a játékosoknak.

HA ARRA IS KÍVÁNCSI, HOGY TERJÉK LAJOS MIÉRT NEM KÍVÁN VISSZAKÖLTÖZNI MAGYARORSZÁGRA, ILLETVE HOGYAN EMLÉKSZIK VISSZA ARRA A BIZONYOS 1999-ES, FRADI ELLENI DERBIRE, OLVASSA EL A NEMZETI SPORT SZOMBATI SZÁMÁBAN MEGJELENT TELJES CIKKET – AKÁR DIGITÁLIS FORMÁBAN IS!