A thaiföldi Király-kupa bronzmeccsén soha nem látott (s valószínűleg a jövőben sem látható) összeállításban lépett pályára a magyar válogatott, de ugyanez igaz volt az észtekre is, akiknek még a szövetségi kapitányuk, Jelle Goes sem volt ott a bangkoki Nemzeti stadionban személyes okok miatt, helyette egyik segítője, Ivo Lehtmets irányította a magyar és a finn mellett egyedüli államalkotó finnugor nyelvű nemzet, vagyis az észtek legjobbjait (?). Nálunk ugye pont fordítva volt a helyzet, a segítő, László Csaba hiányzott a Ferencváros UEFA-kupa-mérkőzése miatt, így újra Hrutka János menedzser volt Lothar Matthäus szövetségi kapitány jobb keze a kispadon. Tavaly ilyenkor szintén az észtek elleni meccsel zártuk az évet, akkor a 457 néző az Üllői úton komoly visszhangot váltott ki - Thaiföldön harmadennyien sem voltak kíváncsiak a két csapatra.
4-4-2-es hadrendben lépett pályára a magyar együttes, csaknem tisztán debreceni védősorral - Nikolov, Éger és Komlósi mellett az MTK 20 éves bekkje, Pollák Zoltán volt a kakukktojás. A csapat kapitánya ezúttal Juhász Roland volt, aki csatárból lett védőként most a középpályán kapott helyet - ha sérülések és kiállítások miatt mezőnyjátékosnak kellett volna a kapuba állnia, bizonyosan reá esett volna a választás… Az első tíz percben Kerekes, Waltner és Rajczi nagy helyzetben hibázott, ekkor úgy tűnt, hogy a szlovákok elleni pechszéria folytatódik, de az azt követő negyedórában minden megváltozott. Előbb Rósa Henrik lőtt remek gólt, majd az észt védelem percei jöttek. Három minutummal a vezető találat után egy szöglet után olyan szintű szerencsétlenkedést mutatott be a balti állam védelme, amelyet utoljára a finnektől láttunk 1997-ben Helsinkiben (úgy látszik, csak finnugor nyelvrokonaink ajándékoznak meg bennünket ilyen gólokkal…), rögtön utána pedig Koyenko kapus segítette hozzá a remek helyzetfelismerésről tanúbizonyságot tevő Kerekes Zsombort egy bombagólhoz - akkor még úgy gondolta ő is, hogy ennél nagyobb potyát nem kaphat… A negyedik gólt Rajczi Péter lőtte, miután Kerekes sarkazását követően úgy haladt át a védelmen, mint kés a vajon. A szünetig hátralévő 20 percben visszakapcsolt a magyar csapat, már az észtek is előremerészkedtek, az újabb magyar lehetőségek pedig kimaradtak.
A második félidő a friss válogatott Posza Zsolt bravúrjával kezdődött, majd Koyenko megmutatta, hogy mégis tud nagyobb potyát kapni… A magyar válogatott talán legismeretlenebb tagja, Pollák ívelt előre balról, a kint álló kapus felett pedig a hálóba hullt a labda. Ezzel mondható, hogy lezárult a találkozó érdemi része, a magyar csapatnak kevesebb helyzete akadt, és azokat is elhibázta, az észt válogatott pedig igen felbátorodott - kis túlzással állítható, hogy a második félidő legjobbja Posza volt, akinek a hajrában újabb bravúrokat kellett bemutatnia, hogy megőrizze kapuját a góltól. Pozitívuma még a második játékrésznek, hogy senki sem sérült meg a mieink közül - a vége felé elszaporodtak az ilyen helyzetben érthetetlenül kemény belépők.
Utoljára San Marinó-t vertük ilyen arányban tavaly júniusban Európa-bajnoki selejtezőn, s ezzel a győzelemmel visszavágtunk az észteknek a szintén tavaly, Budapesten elszenvedett egygólos vereségért - egyben megszereztük a 77. születésnapját ünneplő Bhumibol Adulyadej thaiföldi király tiszteletére rendezett torna harmadik helyét. Nagyon csalóka azonban ez az eredmény, az igen fiatal és rutintalan észt válogatott elleni gólzáporos győzelemből nem szabad semmilyen következtetést levonni, legfeljebb azt, hogy ellenfelet választani tudni kell.