Hogyan estünk ki 60 éve a vb-ről a világ megvetésétől kísérve?

Az én figyelmemet, ha jól emlékszem, maga Baróti Lajos szövetségi kapitány hívta fel az 1958-as, fájó világbajnoki kiesésünk egészen sajátos hátterére egy interjú során sok évvel ezelőtt.

Mert azt ugyan mindenki tudja, hogy a csoportmeccsek után (Mexikót simán vertük 4:0-ra, a későbbi döntős, hazai pályán szereplő svédektől kikaptunk 2:1-re és még az első meccsen 1:1-es döntetlent játszottunk Walesszel) a továbbjutás eldöntéséért az akkori szabályok szerint megismételt mérkőzést kellett vívnunk a walesiekkel, amelyet balszerencsés (balfácán?) módon elveszítettünk, de kevesen figyelnek egy olyan körülményre, amely a stadionban jelen lévő összes résztvevő hangulatát meghatározta aznap, kivéve talán a történelmi sikerre áhítozó Wales labdarúgóiét.

A két hárompontos csapat találkozóját ugyanis 1958. június 17-én este játszották Stockholmban.

Egy nappal Nagy Imre „és társai" kivégzése után, azon a napon, amikor a budapesti sajtóban megjelent a hír, amely természetesen pillanatok alatt elterjedt az egész világon. Az Egyesült Államok külügyminisztere, John Foster Dulles már aznap tiltakozott, „a kegyetlenség megdöbbentő megnyilvánulásának" nevezve a történteket, vagyis mire este 7 órakor elkezdődött a mérkőzés a Rasunda Stadionban, már mindenki tudta, hogy mi történt előző nap Budapesten.

Mindenki, akit kicsit is foglalkoztatott az 1956 utáni Magyarország sorsa, amely sokak számára ezzel a kegyetlenül cinikus tettel és a róla szóló bejelentéssel pecsételődött meg végleg. Addig a napig sokan reménykedtek, hogy átmenthető valami a forradalom vívmányaiból, hogy újra lehet kezdeni a szervezkedést, hogy a Nyugat mégiscsak segít valahogy. Persze mindez naivitás volt, de ez a nap semmisítette meg az utolsó naiv reményeket is, és tette egyértelművé a Kádár-rezsimet mentegetni próbálók előtt is: az új budapesti hatalom kommunistái éppen olyan gyilkosok, mint az elődeik.

Mindezt csak azért ecsetelem egy sportlap hasábjain, mert az előző napi kivégzés, majd az aznapi bejelentés a Svédországban élő 56-os magyar emigránsokat a válogatott ellen fordította.

A szurkolók eleve keserűen fogadták, hogy az előző vb toronymagas esélyese és ezüstérmese a forradalom után elveszítette legnagyobb sztárjait (a vb gólkirályát, Kocsis Sándort, a vb legjobb játékosának választott Puskás Ferencet és a vb-döntő másik magyar gólszerzőjét, Czibor Zoltánt), akik ekkor még FIFA-eltiltásukat töltötték, Nagy Imréék kivégzésének híre után azonban még inkább hajlamosak voltak a svédországi világbajnokságon szereplő csapatot a hivatalos Magyarországgal azonosítani.

Mondom, a magyarok is, hát még a külföldiek!

Még akkor is, ha a gárdában többen is voltak olyanok, akiket megbüntettek az 56-57-es honvédos „fekete túra" miatt, s akik nem feltétlenül, vagy egyáltalán nem azonosultak az MSZMP-s „konszolidációval". Például Baróti Lajos szövetségi kapitány testvérét, az irodalomtudós, szegedi egyetemi tanár Baróti Dezsőt is bebörtönözték forradalmi tevékenysége miatt.

A rettenetes hangulatban alig háromezer néző gyűlt össze a Magyarország–Wales megismételt meccsre, és közülük is sokan a magyar csapat ellen szurkoltak – többen magyarul.

Mindez önmagában nem magyarázza meg az esélyes együttesünk (a régiek közül Grosics, Bozsik, Budai még ott volt a kezdőben, de szerepelt a világ legjobbjának tartott Puskás-féle válogatottban korábban Sándor, Fenyvesi, Tichy, Szojka és persze Hidegkuti is a kerettagok közül) vereségét, ám alaposan árnyalja ennek a sokszor elátkozott mérkőzésnek az emlékét. A második walesi gól ugyan egy Grosics és a balhátvéd Sárosi közti tragikus félreértés következtében esett, de a magyar kapus szerint a szovjet bíró, Latisev régi ellensége volt a magyar futballnak egy moszkvai szóváltás óta (amikor is Puskás elküldte őt melegebb éghajlatra és ebből nem kis ügy kerekedett), s itt sem éppen nekünk kedvezett az ítéleteivel. És még sokáig, hiszen a következő vb-ről való kiesésünkkor is ő volt a játékvezető: Nyikolaj Latisev, a Szovjetunióból…

Hogy kell-e hinni a játékvezető személyével kapcsolatos összeesküvés-elméleteknek, azt nem tudom, abban viszont szinte biztos vagyok, hogy Nagy Imre kivégzését a kádári hatalom szándékosan a világbajnokság napjaira időzítette, ráadásul egy olyan időpontra, amikor a papírforma szerint már tovább kellett volna jutnunk a csoportból a legjobb nyolc közé...

Mert ugyan az erőfitogtatás is célja volt a megtorlásnak, de tarthattak is annak következményeitől, így kapóra jöhetett a vb, hogy kissé elterelje a hazai és a nemzetközi figyelmet az ítéletek végrehajtásáról.

A dolog azonban fordítva történt: a hatalmas külföldi felháborodással fogadott (több ország hazarendelte a nagykövetét) kivégzések ráirányították a figyelmet az amúgy is visszafogott lelkesedéssel körülvett magyar válogatottra, amely kudarcot vallott a világbajnokságon, tovább növelve a magyarokban világszerte a kilátástalanság tehetetlen érzését 1958 nyarán.