Népsport: Barátky Gyulát a mészárszék helyett a rivaldafény és a labda vonzotta

A Hungária 1928. szeptember végi kétkapus tréningjén feltűnt egy fiatal szőke srác, a nagyváradi Barátky Gyula. Az örök rivális Ferencváros is ott ólálkodott körülötte, a rossz nyelvek szerint csak azért, hogy felverje az árát, ezzel is kibabrálva a kék-fehérekkel. Summa summarum, a Hungária 5000 pengőt (mintegy 150 ezer lej) fizetett a tehetségért, akiről így írt a Sporthírlap október 4-én: „Középtermetű, fiatal, piros képű gyerek: Barátky, akiért majdnem összeveszett a két legnagyobb profi alakulat s most végül mégis idekerült. Jól mozog és máris elárulja a vérbeli futballtehetséget. Nem hivatalosan azt beszélik, hogy Orth szereplésére egyelőre nem számítanak komolyan, ellenben annál inkább remélik, hogy Barátkyval elintézhetik a center-problémát és Kalmár hátra mehet – bekkelni. Mert a mai halfsort megbolygatni vétek lenne, viszont Kalmár, aki a hírek szerint egészen elsőrendű bekk, úgy megerősítené a Hungária közvetlen védelmét, hogy nem kellene többé meglepetésektől tartani.”

Az újságírói kombinálás nem bizonyult helyesnek, merthogy első magyar bajnoki fellépésén, 1928. október 21-én a Sabaria ellen jobbösszekötőként szerepelt (Kalmár Jenő centerként), és a találkozó első gólját szerezte az első félidő hajrájában: 16 méteres lövését beszerencsétlenkedte a kapuba Weinhardt Ferenc. A győztes bemutatkozást (3:2) sorozatban további négy meccs követte, az utolsó őszi fordulóban nem kapott szerepet, miként jobb lábkisujjának törése miatt sokáig a tavasszal sem lépett pályára. Április 7-én tört meg a csend, hatodik mérkőzésén (4:1 a Nemzeti SC ellen) megszerezte hatodik gólját, ám nem játszott jól, és az évad végéig jegelték.

Noha 1929-ben bajnoki címet és Közép-európai Kupa-sikert ünnepelhetett, az 1930–1931-es idényben pedig 19 találattal holtversenyben a második helyen végzett a góllövőlistán, magyarországi karrierjének csúcsévada (jobbfedezetként tündökölve) az 1932–1933-as volt: mind a 22 fordulóban játszott, kilencszer vette be az ellenfelek kapuját, az 1932. november–1933. július között megrendezett mind a hat válogatott találkozón számított rá Nádas Ödön szövetségi kapitány. Éppen ezért vágta ki a biztosítékot júliusban a hír, miszerint Barátky nem kíván visszatérni a Hungáriához. A nagyváradi Crisana vetette ki rá a hálóját, a kék-fehérek viszont ragaszkodtak hozzá, hogy töltse ki 1935-ben lejáró szerződését. Hosszú hónapokig (!) tartó huzavona után a 10 ezer pengős vételárat 7 ezer pengőre alkudta le a Crisana.

A Brassói Lapok már július elején arról cikkezett, hogy a Crisana mészárszéket nyit Barátkynak, 100 ezer lejt ad neki, és az adóhivatalnál rendezik az összes hátralékát. Valójában az 1932-ben elhunyt apja által felhalmozott adó- és házbérhátralékról lehetett szó. Itt érdemes megjegyezni, hogy a mészáros és marhaexportőr édesapa jól menő vállalkozást működtetett, Nagyváradon tizenkét (!) üzlete volt.

Helyzetének rosszra fordulása játszott szerepet fia Hungáriához szerződésében, amire Barátky az 1937-ben a Gazeta Sporturilornak adott interjúban utalt: „Vonzottak – ahogy a pillangót vonzza a fény – a kozmopolita világ nagy metropoliszai. Drámai meccsekről álmodoztam, amelyek képzeletemben igazi élet-halál harcok formáját öltötték. Hatalmas stadionokat akartam, emberek tömegét, hogy szurkoljanak nekem. (...) Így kerültem Magyarországra... Hangsúlyoznom kell azonban, hogy a minden gyerek által dédelgetett álmokon túl édesapám rosszra fordult anyagi helyzete késztetett erre a lépésre. (...) Egy szerencsétlen exportüzlet miatt egy egész élet gyötrelmes munkája kárba veszett. A tizenkét üzletéből egy maradt, amelyből enyhén szólva is szerény bevétel származott.”

Barátky segíteni akart, visszaemlékezése szerint az érte fizetett 150 ezer lejen fele-fele részben osztozott a nagyváradi klub és a család.

És most kanyarodjunk vissza a Crisanához igazolásához, a Brassó Lapok vádjaihoz. Nos, mészárszéket nem nyitottak, mert a csak négy elemit végzett fiút egyáltalán nem érdekelte az üzlet, noha annak idején apja is nógatta, hogy kóstoljon bele, és majd ő vigye tovább a vállalkozást. Az újság szerint 80 ezer lej hátralékot engedtek el Barátkynak (és persze özvegy édesanyjának, tesszük hozzá), noha az egyszeri emberek holmiját egy-két száz lej hátralék miatt is elvitték.  „Önnek, Barátky úr, azonnal adtak százezer lejt, noha Váradon hónapokig hidegen állottak a népkonyhák. Nincsen pénz... A mentők nem tudtak kivonulni, mert nem volt benzin... Ön azonban pénzt kapott, azért, mert jól rúg bele abba a bőrgömbbe...”    – méltatlankodott a cikk szerzője.

Barátky nemcsak klubot, hanem országot is váltott, ugyanakkor szereplése a román válogatottban – az átigazolási vita, játékengedélye rendezetlensége miatt – nagy problémát szült. Az 1934. tavaszi Románia–Svájc vb-selejtezőt (2:2) megóvta az ellenfél, és miután a FIFA helyt adott a beadványnak, Jugoszláviát – immár Barátky nélkül – mindenképpen le kellett győzni a vb-szereplés érdekében. Az akadályt átugrották a románok, más kérdés, hogy Barátky lemaradt a nagy eseményről. Helyzete később rendeződött, így az 1938-as világbajnokságon már ő is pályára léphetett, sikerélmény nélkül: a Kuba elleni megismételt mérkőzésen 2:1-re veszítettek (az első csata hosszabbításban 3:3-as döntetlennel zárult, Barátky egyenlített 2:2-re a rendes játékidő végén), és nem jutottak a nyolc közé.

Ekkor már a Rapid Bucuresti-ben varázsolt a Szőke csodának (románul: Minuni blonde) becézett labdarúgó, más kérdés, 1936-ban kényszerből került a vasutasklubhoz, miután a szövetség megakadályozta, hogy a francia Lille szerződtesse. A Rapidban teljesedett ki, egy évtizedet töltött a kötelékében. Érdekesség, hogy 1941-ben az egykori újpesti hírességtől, Auer (Avar) Istvántól vette át a játékos-edzői posztot, és rögtön Román Kupát nyert a csapattal. Tréneri munkásságát még egy, ráadásul történelmi kupagyőzelem ékesíti: 1959-ben az ő irányításával hódította első alkalommal a trófeát a Dinamo Bucuresti.

Néhai bukaresti csapattársa, Ion Costea a román futball minden idők legjobb játékosának nevezte, Gheorghe Hagit hozzá képest kisgyereknek titulálta. Barátky magánélete kapcsán megjegyezte    „Egy kabarétáncosnőt vett feleségül, akinek – rossz nyelvek szerint – nem maradt üresen az ágya, ha férje elutazott a csapattal... Sokszor maradtam vele az étteremben meginni egy italt. Nagy dohányos volt, napi negyven-ötven szál cigarettát is elfüstölt. Éreztem, hogy egy elvesztett szerelem felett búsong valahol egy nagyváradi szegénynegyedben. Az éjszaka közepén felálltam az asztaltól, ő pedig ott maradt pohárral a kezében, és csak értetlenül bambult...”

A mértéktelen dohányzás, alkoholfogyasztás – ahogy az egykori Dinamo-játékos, 1967–1972-ig román szövetségi kapitány Angelo Niculescu fogalmazott: az óceánt eltüntetni képes szomjúsága – kikezdte az egészségét, így élete végének színtere a kórház fehér falai közé korlátozódott.

Barátky, aki a csehszlovákok ellen kihagyott két tizenegyes miatt maradt gól nélkül a magyar válogatottban (1930-ban Frantisek Planická védett, 1933-ban a lécre rúgta) hatvan évvel ezelőtt, 1962. április 14-én hunyt el, egy hónappal 52. születésnapja előtt.