Az örmények csatára szerint Magyarországnak elitcsapata van

BORSOS LÁSZLÓBORSOS LÁSZLÓ
• Jereván
Vágólapra másolva!
2025.11.12. 08:37
null
Grant-Leon Ranos még nem engedte el a vb-részvételt (Fotó: Getty Images)
A 21-szeres örmény válogatott Grant-Leon Ranos a Nemzeti Sportnak elmondta, hisz abban, hogy hazája odaérhet a csoportmásodik helyre a vb-selejtezőkön, ehhez azonban első lépésként le kell győznie csütörtökön Magyarországot.

– Hisz abban, hogy Örményország csoportmásodikként végezhet, vagy már elengedték a világbajnoki részvételt?
– Mi abban a tudatban készülünk, hogy a rájátszás elérhető, de persze tudjuk, hogy jelentős kihívás vár ránk: első lépésként hazai pályán le kell győznünk Magyarországot.

– Jerevánban kettő-egyes vereséget mértek az írekre. Mi volt a siker receptje?
Saját közönségünk előtt szervezetten, fegyelmezetten védekeztünk és kihasználtuk az ellenfél kapuja előtt adódó lehetőségeket. A magyarok ellen is maximális koncentrációra lesz szükség: hátul keményen kell bekkelnünk, elöl pedig hatékony befejezésekre lesz szükség.

– Az első mérkőzés tükrében hogyan vélekedik Magyarországról? 
Az én szememben Magyarországnak elitcsapata van, tele nemzetközi szinten tapasztalt labdarúgóval. Szoboszlai Dominik csapatkapitányként a legveszélyesebb játékosa, de elemezzük az ellenfelet, hogy megtaláljuk a gyenge pontjait.

– Mekkora érvágás, hogy a legnagyobb örmény sztár, Henrih Mhitarjan évekkel ezelőtt lemondta a válogatottságot?
Természetesen mindenki szívesen látná őt újra a csapatban – én különösen, hiszen sosem adatott meg, hogy együtt futballozzunk –, viszont tiszteletben kell tartanunk a döntését, és azokra a labdarúgókra kell összpontosítanunk, akik bevethetők, velük kell elérnünk a céljainkat.

– Ami alighanem az, hogy kijussanak valamelyik nagy tornára. A régióból Grúziának (Georgiának) összejött, de mi kell ahhoz, hogy Örményország is részt vehessen vb-n vagy Eb-n?
A stabilitásban látom a kulcsát. Összeszedetten és felkészülten kell futballoznunk, mert manapság minden mérkőzés nehéz ezen a szinten. Csak akkor érhetünk el sikert, ha mindenki száz százalékban a feladatára összpontosít.

KETTEN CSATLAKOZTAK AZ ÖRMÉNY KERETHEZ
Nair Tiknizjan később csatlakozott az örmény kerethez, mert a Crvena zvezdában még játszott vasárnap este. Kedden már együtt készült a csapattal, igaz, könnyített edzést végzett. Tiknizjan mellett Eduard Szpercjan is később érkezett a válogatotthoz, amelynél hiányzik a sérült Ugochukwu Iwu és Vahan Bicsakcsjan.

Az örmény válogatott kerete Magyarország és Portugália ellen
Kapusok: Henri Avagjan (Pjunik), Ognjen Csancsarevics (Noa), Arszen Beglarjan (Alaskert)
Védők: Kamo Hovhanniszjan (Ararat), Szergej Muradjan (Noa), Georgi Harutjunjan (Puskás Akadémia), Sztyopa Mkrcsjan (NK Osijek), Nair Tiknizjan (Crvena zvezda), Edgar Grigorjan (Ararat), Erik Pilojan (Urartu), Artyom Bandikjan (CSZKA Moszkva)
Középpályások: Eduard Szpercjan (Krasznodar), Karen Muradjan (Ararat), Karen Nalbandjan (Alaskert), Narek Agaszarjan (Urartu)
Támadók: Zsirajr Sagojan (Ararat), Edgar Szevikjan (Akron), Artur Szerobjan (Ararat), Hrant Leon-Ranos (Borussia Mönchengladbach), Narek Grigorjan (Farul Constanta), Gor Manveljan (Noa), Arajik Elojan (Ararat)

A magyar válogatott kerete Örményország és Írország ellen
Kapusok: Demjén Patrik (MTK Budapest), Dibusz Dénes (Ferencvárosi TC), Szappanos Péter (Puskás Akadémia FC)
Védők: Balogh Botond (Kocaelispor – Törökország), Dárdai Márton (Hertha BSC – Németország), Kerkez Milos (Liverpool FC – Anglia), Mocsi Attila (Rizespor – Törökország), Loic Nego (Le Havre AC – Franciaország), Willi Orbán (RB Leipzig – Németország), Osváth Attila (Paksi FC), Szalai Attila (Kasimpasa – Törökország) 
Középpályások: Bolla Bendegúz (SK Rapid – Ausztria), Csongvai Áron (AIK – Svédország), Nagy Zsolt (Puskás Akadémia FC), Ötvös Bence (Ferencvárosi TC), Schäfer András (Union Berlin – Németország), Callum Styles (West Bromwich Albion – Anglia), Szoboszlai Dominik (Liverpool FC – Anglia), Tóth Alex (Ferencvárosi TC), Vitális Milán (ETO FC) 
Támadók: Bárány Donát (Debreceni VSC), Gruber Zsombor (Ferencvárosi TC), Lukács Dániel (Puskás Akadémia FC), Sallai Roland (Galatasaray – Törökország), Varga Barnabás (Ferencvárosi TC), Redzic Damir (Dunaszerdahelyi AC – Szlovákia)

EURÓPAI VB-SELEJTEZŐ
AZ F-CSOPORT HÁTRALÉVŐ MÉRKŐZÉSEI
5. FORDULÓ
2025. november 13.
18.00: Örményország–MAGYARORSZÁG
20.45: Írország–Portugália
6. FORDULÓ
2025. november 16.
15.00: MAGYARORSZÁG–Írország
15.00: Portugália–Örményország
 

 

Legfrissebb hírek

Állítsa össze a magyar válogatott jereváni kezdőcsapatát!

Magyar válogatott
51 perce

Callum Styles: Igyekszem száz százalékot adni Magyarországért!

Magyar válogatott
5 órája

Tíz év, nélküle… – Fülöp Mártonra emlékezett édesanyja és édesapja

Magyar válogatott
6 órája

A mieink közel a 2. helyhez, Koszovó történelmet írhat – selejtezős számolgató

Foci vb 2026
19 órája

Tóth Balázs: Rossi a lecserélésem után fél órával már írt is

Magyar válogatott
20 órája

Bolla Bendegúz: Egy idő után a tehetség már nem elég, a beletett munka számít

Magyar válogatott
Tegnap, 12:19

Vb-selejtező: spanyol játékvezető az örmény–magyaron

Foci vb 2026
Tegnap, 9:44

Kulcsemberük nélkül a magyar válogatott ellen az örmények

Magyar válogatott
Tegnap, 9:23
Ezek is érdekelhetik