Urblík József, Pető Milán és Szendrei Ákos is bekerült Rossi keretébe, Szalai Attila visszatér

Azt már nem sokkal Marco Rossi szövetségi kapitány keddi sajtótájékoztatóját megelőzően közölte az MLSZ az X-oldalán, hogy visszatér a keretbe a 28 éves, 53-szoros válogatott védő, a lengyel Pogon Szczecinben futballozó Szalai Attila, aki tavaly novemberben, az írek elleni vb-selejtezőn szerepelt legutóbb, idén még nem kapott meghívót. A védő nemrég a Nemzeti Sportnak is arról beszélt, bízik abban, hogy hamarosan visszatérhet a nemzeti csapatba.
Telkiben aztán Marco Rossi azt is bejelentette, hogy újoncként a Vasas 30 éves támadó középpályása, az NB I-ben ebben az idényben öt gólt és hat gólpasszt jegyző Urblík József is ott van a novemberi Nemzetek Ligája-meccsekre készülő keretben.
A felvidéki születésű játékos eddig azért nem játszhatott volna a magyar válogatottban, mert a 21. életévének betöltése után is szerepelt a szlovák korosztályos csapatban. A FIFA azonban Marco Rossi legutóbbi kerethirdetése óta szeptemberben kiadott egy szabálykiegészítést, melynek értelmében Urblík már lehet magyar válogatott, így be is került a keretbe. A végső zöld jelzés kedd reggel érkezett meg a nemzetközi szövetségtől.
Újoncként lett a keret tagja a DVSC 23 éves csatára, az NB I-ben 12 meccsen öt gólt szerző Szendrei Ákos és a Paks 21 esztendős középpályása, a szintén ötgólos Pető Milán is. Visszatért a legutóbb sérülés miatt hiányzó Bartáh Péter és Callum Styles is. Ugyanakkor kimaradt a legutóbbi kerethez képest a sérüléssel bajlódó Tóth Alex, Tóth Milán, Szűcs Tamás hármas, valamint az NL-ben már pályára lépett játékosok közül hiányzik Bárány Donát és Szalai József is.
A Nemezetek Ligájában, a B-liga 2. csoportjában négy forduló után 2. helyen álló magyar válogatott jövő szombaton Grúziában lép pályára, majd november 17-én, itthon, Észak-Írország ellen fejezi be a 2026–2027-es sorozat csoportkörét.
| Csaknem csapatnyian épültek fel sérülésükből |
| Visszatérőből nincs hiány a válogatottnál. A csapatkapitány Szoboszlai Dominik októberben három mérkőzést kihagyott a Liverpoolban, ám combizomsérüléséből felépülve csereként bő fél órát futballozott az Arsenal elleni hétvégi bajnokin. A Nemzetek Ligája első négy találkozójáról combizomsérülése miatt lemaradó Varga Barnabás ismét egészséges: októberben-novemberben két-két bajnokit és BL-meccset játszott az AEK-ben, a Panetolikosz ellen gólt szerzett. Újra a pályán Sallai Roland is, combizomszakadásból felépülve végigjátszotta a Galatasaray utóbbi négy meccsét – a Lille elleni BL-találkozón jobbhátvéd létére gólpasszal jelentkezett. Bolla Bendegúz Belfastban szenvedett az első félidőben súlyosnak tetsző bokasérülést, ám azóta csapata mind az öt mérkőzésén kezdett, négyet végig a pályán is töltött. Redzic Damir számításait izomsérülés húzta keresztül, és bár a Salzburg utóbbi két találkozóját kihagyta emiatt, meghívást kapott Marco Rossitól. Callum Styles is izomsérüléssel bajlódott a bal lábában, ő azonban már nem szorul kényszerpihenőre, az előző válogatott szünet óta együttese mind az öt meccsét végigjátszotta, a West Ham ellen gólt lőtt. Baráth Péter csuklóműtét után épült fel, a Sigma Olomouc előző két mérkőzésén pályára lépett, a Zbrojovka Brno ellen gólpasszt adott. B. L. |
A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok: Gundel-Takács Bence (Zalaegerszegi TE FC), Pécsi Ármin (TSV Hartberg – Ausztria), Tóth Balázs (Blackburn Rovers FC – Anglia)
Védők: Bolla Bendegúz (Rapid Wien – Ausztria), Csinger Márk (FC Groningen – Hollandia), Kerkez Milos (Liverpool FC – Anglia), Markgráf Ákos (FC Köbenhavn – Dánia), Nagy Zsolt (Puskás Akadémia FC), Willi Orbán (RB Leipzig – Németország), Osváth Attila (Ferencvárosi TC), Szalai Attila (Pogon Szczecin – Lengyelország), Várkonyi Bence (Qarabag FK – Azerbajdzsán)
Középpályások: Baráth Péter (Sigma Olomouc – Csehország), Csongvai Áron (AS Saint-Étienne – Franciaország), Pető Milán (Paksi FC), Schäfer András (1. FC Union Berlin – Németország), Callum Styles (West Bromwich Albion – Anglia), Szoboszlai Dominik (Liverpool FC – Anglia), Tóth Rajmund (Konyaspor – Törökország), Urblík József (Vasas FC), Vitális Milán (AEK Athén – Görögország)
Támadók: Jurek Gábor (MTK Budapest), Lukács Dániel (Puskás Akadémia FC), Redzic Damir (RB Salzburg – Ausztria), Sallai Roland (Galatasaray – Törökország), Szendrei Ákos (Debreceni VSC), Varga Barnabás (AEK Athén – Görögország)
NEMZETEK LIGÁJA
B-LIGA, 2. CSOPORT
5. forduló. November 14., szombat
18.00: Grúzia–Magyarország
20.45: Észak-Írország–Ukrajna
6. forduló. November 17., kedd
20.45: Magyarország–Észak-Írország
20.45: Ukrajna–Grúzia











