A góljain kívül nem csinált semmit – 100 éve született Deák Ferenc

Ha a szülein múlik, nem lett volna belőle futballista. Édesapja korán eltiltotta a játéktól, anyukája pedig könyörgött, hogy ha már elcsábítja a Szentlőrinc, legalább kapus ne legyen belőle, mert olyan keményeket lőnek a csatárok. Kész szerencse, hogy egy toborzón szemet szúrt Berkessy Elemérnek, a korábbi Fradi-játékosnak, és a kis Deákból, átlagon felüli lövőerejének hála, középcsatár lett, majd gólkirály. Az anyuka megnyugodhatott, innentől Ferikétől rettegtek a kapusok.

A SZAC mecénása, Danninger János hentesmester szinte sajátjaként szerette a szegény fiút, kitaníttatta, majd a Baross utcai vá­góhídon foglalkoztatta. Deák itt annyira megerősödött, hogy a kettéhasított marhákat simán elvitte a vállán, így aztán a pályán meg sem kottyant neki, ha egy-két védő lógott rajta, miközben kapura tört.

Ekkortól becézték Bambának. Hogy miért?

„Még Lőrincen neveztek el í­gy, mert jó szokásom szerint a középkör táján, a felezővonalnál helyezkedtem el, látszólag úgy, mintha semmi dolgom nem lenne ott  – mesélte később. – Bambultam, de amikor jött a labda, mindig gyorsan és váratlanul mozdultam meg. Hiába, támadni és gólt lőni a legszebb a futballban! Még ilyen »bambásan« is... Ami pedig az Üllői útra történő szerződésemet illeti, nos az létkérdés volt a SZAC számára is. A szerződés értelmében minden Fradi-meccs után a bevétel harminc százalékát a SZAC kapta!”

Mármint a kommunista hatalomátvételig. De Deák sem így képzelte a tranzakciót, hiszen a Nefelejcs utca 24. alatti kétemeletes sarokházért igazolt az Üllői útra, csakhogy amire felújíttatta és kicsinosíttatta az épületet – államosították... Ahogyan később a Fradit is, ugye. Ráadásul a Fradihoz igazolásáért még egy nagy árat fizetett: „Nem mehettem el a zöld-fehérekkel Mexikóba! Ugyanis, ha ezen a túrán részt veszek, egy évig nem igazolhatott volna le a Fradi. Egy ősrégi szabály volt, amelyet sürgősen ezután eltöröltek. De hát nekem ez már semmi vigaszt nem jelentett...”

Addigra azonban még felállította az egyetemes labdarúgás alighanem örökérvényű gólrekordját: az 1945–1946-os bajnokságban 66 (!) gólt szerzett, ami még akkor is megsüvegelendő produkció, ha hozzátesszük, hogy ez volt a híres hosszú bajnokság, amelyben a Nyugati csoportban játszott 26 meccset 18 követte a rájátszásban, Deák ezek közül 34-en lépett pályára. A Szentlőrinc a két bajnoki szakaszban összesen 146 gólt szerzett, ebből volt Deáké 66, cserébe 147-et kapott, és végül nyolcadik lett. (Deák Ferenc mögött a góllövőlistán két újpesti legenda, Zsengellér Gyula és Szusza Ferenc 51, illetve 45 góllal zárt.) Bamba több mint fél évszázaddal később Münchenben kapott egy futball-labdát ábrázoló szobrot és egy elismerő oklevelet. A felirat: „Az élvonalban egy szezonban elért gólok Európa-csúcstartójának, az 1945/46-os idényben 66 gólt szerző Deák Ferencnek”.

Az igazi népszerűség persze az Üllői úton köszöntött rá, ahol az 1948–1949-es bajnokságot megnyerő szuper Fradiban 59 gólt vágott harminc mérkőzésen és kiosztott 23 gólpasszt is Kocsiséknak. Utólag maga is elismerte, hogy erre a teljesítményére a legbüszkébb, többre tartja még a szentlőrinci 66 góljánál is. A Tatabányai Tárna elleni záró fordulóban a csapat mindent megtett, hogy összejöjjön a meccsenkénti kettes átlagot jelentő hatvan gól, de „csak” 59 lett belőle. A Népsport az ezen a mérkőzésen négyig jutó csatárról így emlékezett meg:  „Deák nagyon igyekezett, igen veszélyes a kapura...”

Amúgy is hihetetlen, hogy kettőt szinte mindig, hármat-négyet rendszeresen, ám néha annál is többet rúgó csatárkirályt mennyire nem becsülték a szakírók. Csak a példa kedvéért szemezgessünk a Nemzeti Sport, majd a Népsport értékelései között!

Az még hagyján, hogy amikor 1945 októberében kilencet szerzett a SZAC-ban a Kőbánya ellen, ennyiben tudták le a produkciót: „A csatársorból és a mezőnyből messze kiemelkedett Deák...” (Ha manapság valaki egy fél idényben lő kilencet, címlapsztori lesz belőle.) Hiszen még nem is említettük, hogy Tari István egy ízben képes volt leírni az immár klasszikus sort: „Deák a négy gólján kívül nem csinált semmit.”

De nézzük a többit! 1946. március 17. Szentlőrinc–PVSK 6:2, 4 gól –  „Deák lendületes volt”.  1946. május 5. Szentlőrinc–FTC 5:2, 5 gól – „Deák ötletesen és eredményesen játszott”.  1946. július 14. Szentlőrinc–DVSC 9:5, 6 gól – „Deák eredményes volt”.  1946. szeptember 15. Szentlőrinc–DVSC 5:0, 4 gól –  „Deák a befejezésben jeleskedett”.  1947. március 9. Szentlőrinc–Szeged 6:0, 5 gól – „A csatársor legjobbja az ismét formába lendülő Deák volt”. 1947. június 5. Testvériség–Szentlőrinc 0:7, 5 gól – „Deák gólképességével tűnt ki”.

És a Fradi-éra. 1948. szeptember 12. Szentlőrinc–FTC 0:5, 4 gól – „Deák nagy erővel küzdött, harcolt. Kár volt, hogy a legtöbb labdát hátulról magasan kapta és emiatt fogyatékos labdakezelésével nehezen kezelte le azokat. Nincs teljesen formában, de határozottan javult.”  1948. november 1. FTC–Győr 13:0, 5 gól – „Deák roppant veszélyes volt a kapura, kár, hogy a labdakezelése változat­lanul hiányos”.  1949. március 12. FTC–Szeged 9:2, 4 gól – „Deák a mezőny­ben jóformán semmit sem mutatott, a kapu előtt azonban roppant veszélyesnek bizonyult”.  1949. december 31. Szombathelyi Lokomotív–FTC 2:7, 4 gól –  „Deák álmosan kezdett, de aztán fokozatosan feljavult, »okos« gólókat lőtt. Sportszerűtlenségével azon­ban lerontotta teljesítményét”. („A játék lefújása után Deák nekirohan Vargának és az arcába fejel. Ezt meglátja a játékvezető és közli Deákkal, hogy feljelenti. A középcsatár igen sportszerűtlenül viselkedik továbbra is és mutogatva megy lefelé a pályáról...”) 1949. március 26. FTC–Kistext 8:0, Deák 4 – „Deák megint csak a kapu előtti gólképességével csillogott...”

A SZAC-ban az első osztályban 77 mérkőzésen 128-szor (!), a Ferencvárosban 83 bajnokin 121-szer, a Dózsában 84 meccsen 53-szor, mí­g a magyar válogatottban 20 találkozón 29-szer volt eredményes.

Apropó, válogatott: a későbbi sikerkapitány, Sebes Gusztáv 1943 tavaszán már a SZAC-ban az edzője volt, mégsem szívelte a kőkemény centert. Az okokat a mai napig találgatják, lehetnek szakmaiak (angolos stílusa nem passzolt az Aranycsapatnak megálmodott stratégiába), magánéletiek (Deák nem vetette meg az éjszakát, ahogyan ő fogalmazott, „nejlonfényben beleénekeltem a mikroszkópba...”),  de főleg politikaiak (utálta a kommunistákat, és ennek nemegyszer hangot is adott).

Húsz meccs azonban így is jutott neki, bemutatkozásképpen az ő két góljával vertük meg 1946-ban Ausztriát, első három meccsén eleve kilencszer talált be, Bulgáriának és Lengyelországnak is rúgott négyet-négyet, mindössze négyszer maradt eredménytelen, ebből három meccset elveszített a válogatott. Még részese volt az 1948–1953-as Európa-kupa-sorozat (avagy Gerö-kupa, a mai Európa-bajnokság elődje) elindulásának, hat mérkőzésen hét góllal segítette a későbbi Aranycsapatot, de a végső, római diadal idején már kegyvesztett volt.

Miután a háború után egy darabig nyitva álltak a határok, nem sokon múlt, hogy Bamba se idehaza, hanem valahol Európában legyen sztár. Nem csoda, hogy a magyar gólzsákot rendre csábították külföldi csapatokba. A kontinens legjobbjának számító Torinótól egy üres csekket küldtek neki, ő dönthetett volna az összegről, mégis maradt. („Nincs az az arany, amelyért itt hagynám a hazámat...”  – nyilatkozta ekkor a Népsportnak.) Így aztán nem zuhant le 1949-ben Supergánál azzal a repülőgéppel, amelyen a teljes csapat szörnyethalt....

A Fradiból pedig egy csúnya politikai ügy miatt kellett távoznia. A siófoki Fogas étteremben 1950-ben a már betiltott Fradi-indulót húzatta a cigánnyal, és persze teli torokból énekelte is. Két ÁVH-s tiszt felszólí­totta, hogy fejezze be, a kissé kapatos Deák mindkettőt leütötte és az egyiknek a fegyverét is elvette. Ezután örülhetett, hogy nem tűnt el Rákosi börtöneinek valamelyikében, hanem legalább a Dózsában folytathatta...

De korábbi góléhsége megkopott, nagyválogatott soha többé nem lett, olyan alacsonyabb osztályú klubokban vezetett le, mint a VM Egyetértés, a Bp. Spartacus vagy a Siófok, és 35 évesen befejezte a futballt.

Már 24 éve, hogy elhunyt, kolosszális rekordjai azonban alighanem örökké velünk lesznek.