Eb-sorsolás előtt: az első selejtezőnk lesz a századik

Nem véletlen, hogy e két ország áll az élen, hiszen alapító tagjai a versenysorozatnak – az eredetileg Nemzetek Kupája névre hallgató torna története is e két válogatott összecsapásával kezdődött meg 1958. szeptember 28-án, Moszkvában (Szovjetunió–Magyarország 3:1).

Bár a mérkőzésszám alapján a magyar válogatott Eb-múltja tekintélyt parancsoló, sőt a két négyes döntős szereplés (1964: bronzérem, 1972: negyedik hely) is szép emlék, a selejtezőkön nyújtott nagyjából ötvenszázalékos teljesítménye révén Magyarország nem fér be a kontinens első húsz csapata közé.

Mivel Magyarország az eddigi összes (13) Európa-bajnokságra benevezett, törvényszerű, hogy vannak rendszeresen visszatérő ellenfelei. A már említett Oroszország/Szovjetunió mellett Görögország volt a leggyakoribb vetélytárs (az 1980-as és 1988-as Eb selejtezői révén zsinórban háromszor akadt össze a két válogatott), és bizony a mérleg meglepően rossz: 1 győzelem, 2 döntetlen, 5 vereség.

Jól mutatja az idők múlását a szintén gyakran felbukkanó rivális, Norvégia elleni teljesítményünk: az 1972-es kiírásban két sima győzelem (3–1, 4–0), az 1992-esben két szomorú döntetlen (0–0, 0–0), aztán a 2008-asban már két nagy zakó (1–4, 0–4)...

Ha kizárólag a múltat nézzük, a másodikat leszámítva minden kalapból kaphat a magyar válogatott olyan ellenfelet, amellyel már játszott Eb-selejtezőt és egyiket sem veszítette el (pl. Franciaország, Bosznia-Hercegovina, Liechtenstein, Luxemburg).

Ugyanakkor csak az első két kalapból jöhet olyan ellenfél (hat), amely ellen bár próbálkoztunk Eb-selejtezőt nyerni, egyszer sem sikerült. Persze a franciák a mérleg ellenére nem tartoznak az álomellenfeleink közé, hisz 1976 óta mind az öt (vb-, illetve barátságos) meccsünket elveszítettük ellenük.

Tovább folytatva a tallózást, láthatjuk, hogy kialakulhat olyan csoport is, amelyben egyik ellenfélnek sincs közös Eb-selejtezős múltja a magyar csapattal (pl.: Horvátország, Szerbia, Skócia, Magyarország, Kazahsztán, Feröer).

Itt érdemes megjegyezni, hogy az európai futballszínpad régi (1990 előtt is jelen lévő), hagyományos szereplői között csupán egyetlenegy akad, amellyel Magyarország sem selejtezőn, sem vb- vagy Eb-döntőn nem találkozott, ez pedig Skócia (a skótok elleni nyolc barátságos mérkőzésünk mérlege: 4 győzelem, 2 döntetlen, 2 vereség).

EB-SELEJTEZŐN RÉG NEM LÁTOTT JÓ MÉRLEG KELLENE

A magyar labdarúgó-válogatott az 1986-os világbajnoki szereplése óta hat Eb- és hat vb-selejtezőt fejezett be sikertelenül, s legtöbbször – szám szerint nyolcszor – csoportjában csak a negyedik helyen végzett. Ráadásul 1980 óta a magyar nemzeti csapat még egyszer sem zárta pozitív mérleggel az Eb-kvalifikációt.

1980-ban 2–2–2-es mérleggel végeztünk, egy ponttal lemaradva Görögország mögött, megelőzve Finnországot és a Szovjetuniót. Az 1984-es torna előtt mindössze Luxemburgot sikerült megelőzni (3–1–4-es mérleg, hat pontnyira a továbbjutó dánoktól), és az 1988-as viadalt megelőzően sem volt esély a későbbi győztes holland szupercsapat ellen (4–0–4, 6 pontra a továbbjutástól).

1990-ben a vb-bronzérmes olaszok elleni döntetlen ugyan reményt adott az Euro '92 kvalifikációs sorozatának elején, de a vége csalódás lett: a válogatott 2–4–2-es mérleggel a 4. helyen végzett, a csoportgyőztes, 13 pontos szovjeteket pedig megszorítani sem tudta.

Az 1996-os kontinenstorna is nagyon távol volt, a nemzeti tizenegy hazai pályán Törökország és Svájc ellen is kétgólos előnyt szórt el, míg idegenben az összes meccsét elvesztette – igaz, utoljára ekkor sikerült legyőzni tétmérkőzésen elitcsapatot: a svédek ellen Halmai góljával 1–0 lett a Népstadionban. A 2–2–4-es mérleg messze volt a fényestől...

A 2000-es kvalifikációs sorozaton román és szlovák (na meg tetszés szerint portugál, azeri és liechtensteini) túrára indulhattak a drukkerek, a Bicskei-csapat viszont feleannyi pontot szerzett, mint a csoportgyőztes románok, és 11 egységgel kevesebbet, mint a második portugálok...

2004-ben aztán végre volt esély, más kérdés, hogy a végső tabella nem ezt tükrözi. A magyar válogatott 2003 szeptemberében úgy lépett pályára Lettországban, hogy győzelemmel közel kerül a továbbjutás, viszont Verpakovskisék rémálomba illő módon cincálták szét a lassú védelmünket, az 1–3 után pedig a lengyelek elleni meccsen is zakó jött. Az összesített mérleg 3–2–3. A legutóbbi selejtezősorozatot pláne elfelejtenénk, benne a máltai és moldovai megaláztatással, a csoport 6. helyével, és a pocsék, 4–0–8-as mutatóval.

MIBEN KELL JAVULNI?

Nos, mindenben, legalábbis megnézve az előző kiírásokat, és most csak a kontinenstornák selejtezőiről beszélünk... A 2008-as selejtezők során minimum 24 pontot kellett gyűjteni a csoportmásodiksághoz, és a továbbjutók egyike sem szenvedett kettőnél több vereséget. Ráadásul legalább 4–1–1-es hazai mérlegre volt szükség (még a második helyen továbbjutók is 13-16 pontot gyűjtöttek otthon), ez pedig a magyar válogatottnál nagyon régen utópiának számít...

Négy győzelmet az 1988-as és a 2008-as selejtezők során aratott a magyar együttes, ennél több még egyszer sem jött össze, az utolsó két Eb-selejtezősorozaton pedig összesen 23 pontot szereztünk. Ugye egy csoportmásodik helyhez legutóbb 24 kellett volna... A legutóbbi kvalifikációs széria egyértelműen a nagy(obb) csapatoknak kedvezett: az első két kalapból kihúzott 14 válogatott közül 13 kijutott a kontinensviadalra - minél nagyobb egy csoport, annál könnyebb helyrehozni egy-két kisiklást.

A LETT PÉLDA

A negyedik kalapos hely szintén nem egy „szerencsepozíció", de a 2004-es sorozatban pont a saját bőrünkön érezhettük, hogy miként lehet innen is kijutni. Lettország a negyedik kalapból kvalifikálta magát a portugáliai tornára (Wales ugyancsak továbbjutott, de elbukta a pótselejtezőt), és az a teljesítmény minden szempontból példa lehet a számunkra.

A baltiak egy svédek elleni iksz után bravúrgyőzelmet arattak Lengyelországban, egy öngóllal leküzdötték idegenben San Marinót, majd otthon is megverték a miniállamot. A magyarok elleni budapesti és a lengyelek elleni hazai vereség után távolodni látszottak a továbbjutási reményeik, de a Gellei-csapatot elkapták Rigában, az utolsó meccsen pedig idegenben legyőzték a (nem kicsit) közönyösen játszó svédeket. Ez elég is volt a pótselejtezőhöz, amelyen már „csak" a törököket kellett felülmúlni (Isztambulban kétgólos hátrányból talpra állva!).

Mi volt a lettek sikerének a kulcsa? Egyrészt egy nagyon rutinos, félelmetesen összeszokott csapat: hét játékos (Kolinko, Stepanovs, Astafjevs, Zemlinskis, Laizans, Bleidelis, Rubins) is átlépte a bűvös százmeccses határt válogatott karrierje során, és még jó néhányan a hetvenötösök klubjában vannak. Ezek a számok persze nőttek 2004 után is, de a lényegen nem változtat: a lettek hosszú évek óta összeszokott kerettel szerepeltek. Ráadásul – szintén kulcsfontosságú elem – ihletett formában játszott a csatáruk, Maris Verpakovskis, aki csapata utolsó nyolc góljából hatot szerzett, a pótselejtezőt is beleértve. Egy összeszokott együttes, amely a meccsei felén nem kap gólt, remek egység, valamint egy gólvágó – ha mindhárom kategóriát kipipálnánk, akkor kezdhetnénk reménykedni.