FTC: Bátran állnék a külföldi kihívás elé – Botka Endre

– Feldolgozta már, mi is történt önökkel?
– Idő kell, hogy az elmúlt hetek történései leülepedjenek – szusszant nagyot családi fészkének kertjében Botka Endre, miután kisfiát, az ifjabbik Endrét lefektették. – Olyan típus vagyok, aki nehezen mutatja ki az érzéseit.

– A kiesés ellenére egyből át tudta adni magát az ünneplésnek?
– Azóta is vegyes érzések dolgoznak bennem. Olyan lehetőség kapujában álltunk, amely ki tudja, lesz-e még pályafutásunk során. Nagyon kevésen múlt a továbbjutás a halálcsoportból, ezzel nehéz volt szembesülni. Hirtelen nem is tudtam, örüljek-e vagy bánkódjak. A németek ellen Münchenben remek eredmény a kettő-kettő, főleg hogy kétszer is vezettünk, s ha továbbjutunk, talán életünk végéig ünnepelnek bennünket. Szívesen maradtam volna még ebben az őrületben.

– Mind a három mérkőzést, a portugálok, a franciák és a németek ellenit végigjátszotta. Belülről melyik volt a legnehezebb?
– A franciák elleni. Azon a találkozón éreztem, az ellenfél bármelyik pillanatban olyat húzhat, amire nem lesz válaszunk. Időnként úgy tűnt, olyan sebességgel közlekednek a pályán, hogy képtelenség követni, ezért is volt nagy siker az egy-egyes döntetlen. Annyira kellett összpontosítani, hogy szinte kiszáradt a szemem, még pislogni sem akartam, nehogy szem elől tévesszem a csatárokat.

– Kylian Mbappé játszi könnyedséggel indul meg a labdával a kapu felé…
– Pontosan ezt éreztem én is. Olyan nagyokat és gyorsan lép, hogy nekünk, védőknek folyamatosan egymás közelében kellett helyezkednünk, ha egyikünkön túljut, ott legyen a másik. Csak így lehetett megállítani. De azt is éreztem, az olyan képességű futballisták, mint ő, egyáltalán nem szeretik, ha keményebben bánnak velük.

– No igen, nem is ment a szomszédba egy kis keménységért. Ha kellett, Cristiano Ronaldónak pakolt oda, ha úgy hozta a sors, Kylian Mbappét tette az oldalvonalon túlra. Ez a harcmodor hozzátartozik a védőjátékhoz?
– Mindenképpen! Ezen a szinten gyakorlatilag kötelező is. Ezért is volt jó, hogy a Ferencvárossal az elmúlt időszakban rengeteg nemzetközi mérkőzést játszottunk, előbb az Európa-liga csoportkörében, majd a Bajnokok Ligájában. Ezeken a találkozókon sok tapasztalatot szereztem, rájöttem, nincs idő udvariaskodni, tiszteletköröket futni. Előtte nem voltam ennyire felkészülve, az Európa-bajnokságon már tudtam, mire lehet számítani ezektől a futballistáktól. Mbappén látszott, néhány keményebb belépő után már féltette a lábát, nem úgy ment bele a párharcba, mint korábban.

– Önöket a szurkolók legszívesebben a tenyerükön hordták volna. A barátok, ismerősök közül sokan kértek jegyet?
– Érdekes, de nem. Talán érezték, ez már-már lehetetlen kérés. Ahány jegyet kaptam, a családban elkelt, ők mindkét budapesti összecsapáson ott voltak. A másfél éves kisfiamat egyelőre nem merjük kivinni ekkora tömegbe, talán megijedt volna a csaknem hatvanezer őrjöngő ember között. Sebaj, ha nagyobb lesz, megmutatom neki a hangulatról készült felvételeket.

– A család a németországi túrára nem vállalkozott?
– Nem, de azok a jegyek sem vesztek kárba. Kis túlzással az FTC teljes szakmai stábja kijött a müncheni mérkőzésre a masszőr Lipcsei Gábortól kezdve Pánics Gergely doktorig. Alighanem jól érezték magukat.

– A szurkolók nem láttak bele a válogatott hétköznapjaiba, és mi, újságírók is mindössze a kötelező sajtóprogramokon találkozhattunk önökkel. Árulja el, milyen volt a hangulat odabent, a telki edzőbázison?
– Egyetlen percet sem unatkoztunk. Ez a mostani válogatott igazi csapat, szeretünk együtt lenni, egyáltalán nem volt teher, hogy csaknem egy hónapig össze voltunk zárva. Persze egy idő után hiányzott a család, de a közösség nagyon együtt van, így könnyebb volt ezt is átvészelni.

– Esténként mindenki elvonult a szobájába?
– Fenéket! Az összetartás elejétől elkezdtünk egy társasjátékot, esténként általában azt játszottuk. Rengeteget nevettünk, nehéz leírni, milyen játék volt, leginkább szerepjátékhoz lehet hasonlítani. Folyamatosan beszélni kellett egymással, volt a farkasok falkája, időnként be kellett csukni a szemünket, ez jelentette, hogy éjszaka van. Másnap ki kellett találni, ki melyik csoportba tartozott. Izgalmas játék volt, s talán ez még inkább összehozott bennünket.

– Ha jól sejtem, ön inkább a szívós farkasok közé tartozott. Az Eb utáni értékelésünkben azt írtuk, szintet lépett, és immár biztosak vagyunk benne, hogy az NB I-nél erősebb bajnokságban is megállná a helyét. Egyetért?
– Vitatkozni legalábbis nem akarok. Igen, bátran állnék jelentősebb külföldi kihívás elé. Eddig nem mindig éreztem úgy, hogy készen állok egy ilyen feladatra, de amióta megszületett a kisfiam, megkomolyodtam. Mondjuk, huszonhat évesen talán ideje volt.

– Későn érő típus?
– Inkább úgy fogalmaznék, én és a családom „röghöz kötöttek” vagyunk. Ha hamarabb kimegyek külföldre, talán nem tudtam volna feldolgozni, ha nem játszom, időre lett volna szükségem, míg felveszem a ritmust. Ma már ilyen gond nem fordulhatna elő. Az elmúlt három-négy évben sok mindenen keresztülmentem, egy súlyosabb sérülést is megéltem. Aztán azt sem volt könnyű elérni, hogy folyamatosan játsszak a Ferencvárosban. Erőnlétileg és mentálisan egyaránt megerősödtem.