FÉLIG ÜRES...

A válogatottnak továbbra is vannak hiányposztjai – erre bővebben a kérdőjelek című részben térünk ki –, a szakmai stábnak pedig rendszeresen fejtörést okoznak azok a játékosok, akik nem vagy keveset játszanak klubcsapatukban. Alighanem ez egy még sokáig fennálló gond lesz...

Komoly probléma lehet a nagyon fiatalon külföldre igazoló labdarúgóink sorsa: miután megkapják a (kétség nem fér hozzá, jó) képzést nevesebb kluboknál, a legtöbben képtelenek magukat beverekedni az első csapatba, tartaléksors, kölcsönadások sora vár rájuk. Mivel néhány éve minden eddig látottnál nagyobb „kivándorlási hullám" indult meg, egyre többeket „fenyegethet" ez a sors. Minden bizonnyal sokaknak nyelni kell, és visszalépni: más bajnokságba, esetleg haza. Ez persze a magyar futball egészét érintő probléma, a válogatott szakmai stábjának kevés befolyása van – a kapitány és segítői legfeljebb tanácsot adhatnak. De a „kallódó" fiatalok jó elhelyezkedése kulcsfontosságú lehet akár már a következő selejtezősorozatokban.

FÉLIG TELE...

Kezdjük itt egy statisztikával: a magyar válogatott által megszerzett pontok száma (19), a szerzett gólok száma (22) és – ez a legfontosabb mutató a háromból – a megszerzett pontok aránya (19 a 30-ból, 63.33 százalék) a legjobb az összes, 1986 óta sikertelenül megvívott selejtezősorozatot tekintve!

Összehasonlításul, a legutóbbi két sikeres selejtezősorozat (vb 1982, vb 1986) mutatói: az 1982-es vb kvalifikációs sorozatában a mostaninál rosszabb százalékos teljesítmény (62.5) elég volt a csoportelsőséghez és kijutáshoz, az 1986-os vb előtti teljesítmény (83.3 százalék) pedig alighanem mindig elég lenne.

A csoportharmadikok közül a magyar válogatott szerezte a legtöbb pontot (a legjobb százalékban viszont Norvégia gyűjtögetett), a 4. kalapos csapatok közül a mieink szerepeltek a legjobban. Magyarország az „előre nem kalkulálható" (előnyösebb besorolású válogatott elleni) pontok gyűjtésében az élbolyban végzett az 51 tagú mezőnyben. Csupán a pótselejtezőt elérő Montenegró (12) és Észtország (13), valamint a keddig hasonlóban reménykedő Örményország (11) előzte meg a 7 ilyen pontot begyűjtő magyarokat (és azerieket). A gyengébb kalapból sorsolt csapatok ellen pedig nem ért kellemetlenség minket, hasonlóan a Koeman-érához.

A válogatott a FIFA-világranglista bevezetése óta most áll a legjobb helyen, végre még számító mérkőzésen is sikerült legyőzni egy erősebb válogatottat (a Svédország elleni siker alighanem az utóbbi évek legnagyobb szurkolói élménye marad). Összességében: nemzeti csapatunk megszerezte azt a helyet, amelyet a csoportellenfelek erőssége alapján el lehetett várni, jobb játékkal és több megszerzett ponttal tette ezt, mint ami előzetesen várható volt, hozott bravúrt és megszakította az 1998-as vb selejtezői óta tartó pocsék csoportbeli helyezések (4., 4., 4., 4., 6., 4.) szériáját.

MI KELL(ENE) EGY KIJUTÁSHOZ?

A legegyszerűbb út természetesen az, hogy végigverünk egy csoportot, erre a vb-selejtezős beosztásunkkal (Hollandia, Törökország, Románia, Észtország, Andorra) hagymázas álom lenne építeni.

A másik lehetőség a mostaninál semmiképpen sem gyengébb szereplés, és bízni abban, hogy körbeverés lesz. A mostani Eb-selejtezősorozatban ugyanis „zuhogtak" a papírforma-eredmények, és nem botladoztak a csapatok: a csoport egyetlen döntetlenje az utolsó fordulós magyar–finn 0–0 volt, az „ikszhiány" pedig rendkívül ritka kvalifikációs mérkőzéssorozaton.

Ha visszamegyünk az időben 1980-ig, vb-selejtezőn mindössze négyszer (1986-ban pont a mieink csoportjában, illetve a spanyolokéban, valamint 1982-ben két csoportban) történt meg az, hogy legfeljebb egy iksz volt egy csoportban, Eb-selejtezőn szintén ritka az eset (2004-ben, 2000-ben, 1992-ben és 1988-ban is egy csoportban fordult ez elő). A közös jellemzője ezeknek a csoportoknak, hogy az előzetes erősorrend nem borult fel, kivétel az 1992-es 1. csoportot, amelyben a spanyolok idegenben egy gyalázatos sorozattal szorultak a spanyolok és a CSSZSZK mögé.

Nézzük meg, hogy három, a pótselejtezőt elérő meglepetéscsapat, Montenegró, Boszia-Hercegovina és Észtország hogy tudott továbbjutni csoportjából! A vb-selejtezőket már a második kalapból indító (majdnem az elsőt is elérő) montenegróiak ötvenszázalékos teljesítménnyel léptek tovább, ez a legrosszabb a csoportmásodikok közül (3–3–2-es mérleg). A montenegróiak igazából két extrát hoztak: a csoportelső angolok elleni két ikszet – csak ők tudtak kétszer is pontot csenni a Capello-csapattól –, a többiekkel pedig megvívtak viszonylag jó eredménnyel (Bulgária ellen idegenbeli siker, hazai iksz, Svájc ellen egy-egy győzelem és vereség, Wales ellen egy-egy győzelem és vereség). És jött nekik az, amely az 1998-as selejtezőkön minket is pótselejtezőhöz segített: Svájc váratlanul gyenge szereplése – a helvétek saját maguk legnagyobb ellenségei voltak a sorozatban azzal, hogy idegenben képtelenek voltak győzni.

Az észtek ugyanolyan bravúrsorozatot mutattak be, mint a 2004-es Eb-selejtezőkön szomszédaik, a lettek: ugyan négyszer kikaptak (oda-vissza az olaszoktól, egyszer a szlovénoktól és egyszer a feröeriektől!), viszont kompenzációképpen nyertek Szerbiában, Szlovéniában és Észak-Írországban. Az utolsó fordulóban pedig jól imádkoztak: a második helyet csak szerb pontvesztéssel tudták volna elérni, ezt a szívességet Szlovénia – illetve a 11-est rontó szerb Nemanja Vidics... – biztosította is nekik. A csoportban két erősebb válogatott (Szerbia, Szlovénia) is bukdácsolt, ráadásul erős körbeverés volt, a legerősebb csapat (Olaszország) pedig átgázolt a mezőnyön.

A bosnyákok a három csapatból az egyetlenek, akik a magyar válogatottnál jobb mérleggel tudták le a selejtezőket: könnyedén odaértek a második helyre. Franciaországgal tartani tudták a lépést, a másik négy csapat egymást aprította, a bosnyákok legnagyobbnak tűnő riválisa, Románia pedig roppant gyengén szerepelt. A 20 ponttal elért második hely mindenesetre tiszta sor: egy 6–2–2-es mérleg (66 százalék) egy esetet kivéve elég szokott lenni a kijutáshoz. Az említett esetről a norvégok mesélhetnének, mert szintén 66 százalékos teljesítménnyel (5–1–2) lemaradtak. Illetve mi mesélhettünk volna a finnek megverése esetén...

Kijutási képlet: a pontok legalább hatvan százalékát (de inkább kétharmadát) megszerezni + legyen kiemelkedő válogatott a csoportban + legyen keresztbeverés az éllovas mögött.

POZITÍV MEGLEPETÉSEK

Kezdjük a nagyot javult támadójátékkal: San Marino „agyonverése" egy dolog, de a magyar válogatott tíz mérkőzéséből hétszer elért legalább két gólt, az összes csapat közül az ötödik legtöbb találatot szerezte. A rangsor: Hollandia 37 gól, Németország 34, Svédország 31, Spanyolország 26, Örményország és Magyarország 22-22.

A válogatott bravúrgyőzelmet hozott Svédország ellen akkor, amikor még azon az „életben maradás" múlt, megnyert két meccset a rendes játékidő hosszabbításában, felvállalt egy nyíltabb és a szurkolóknak szimpatikusabb játékstílust. Svédország ellen kulcsembereinek hiányában tudott győzni, az egyértelműen gyengébb csapatok ellen pedig nem hullajtott pontot – utóbbi persze elvárás, ha nem a negyedik helyet célozzuk meg...

Elek Ákos és Koman Vladimir alapemberré váltak, elkezdődött Korcsmár Zsolt beépítése is, Szabics Imre pedig (a barátságos meccseket is ideszámítva) öt meccsen három góllal hálálta meg „reaktiválását". Látványos a selejtezők góllövőlistáján ötödik helyen végző Rudolf Gergely fejlődése, és Erwin Koeman alighanem sokat adott volna egy olyan centerért, mint Szalai Ádám – a holland kapitánynak pont egy ilyen típusú csatárra lett volna szüksége. Tulajdonképpen bejött Varga József kényszerposztra állítása is: a debreceni játékos elődeinél meggyőzőbb teljesítményt nyújtott jobbhátvédként.

KELLEMETLENSÉGEK

A szélső hátvédek posztja a fent említettek ellenére is „vékony" – ehhez a hazai képzés hiányosságai is hozzájárulhatnak, a mostani futball egyik legfontosabb posztján igen kevés a „specialista". Jobbhátvédben, úgy tűnik, a védekező középpályásból átképzett Varga József lehet a megoldás – de ő klubjában sosem játszik ezen a poszton –, balhátvédben az eredetileg inkább bal oldali középpályás Laczkó Zsolt gyakran volt bizonytalan.

Vanczák Vilmos a hátvédsor minden posztján bevethető, de nem szélső hátvéd, bár klubjában már második szezonja rendszeresen a jobb oldalon szerepel. Lázár Pál és Vermes Krisztián megoldotta feladatait, viszont Vargánál kevesebb pluszt tettek hozzá az „előrejátékhoz".

Tolongás nincs a fiatal szélső hátvédek között sem: az U20-as vb-bronzérmes válogatott szélső védői is inkább többposztosak voltak Présinger Ádám kivételével, aki jelenleg Pápán játszik – a válogatotthoz szükséges teljesítménynek egyik, akkor kipróbált fiatal sincs a közelében.

Állandó probléma az, hogy kerettagok nem játszanak rendszeresen a klubjukban, így súlyos meccshiányt halmoznak fel, a válogatottban pedig élesben be kell vetni őket. A mindenkori kapitányok általában azzal kezdik, hogy kijelentik: náluk bizony csak az játszhat, aki a klubjában is, aztán az élet (és a klubedzők) többnyire hónapokon belül felülírják ezt a szándékot. A szövetségi kapitány pedig abból főz, amije van – adott esetben harcba dob a klubjában csak ücsörgő játékost. A merítési lehetőség a bőségestől még mindig igen távol áll.

KÉRDŐJELEK

Oldjuk meg ezt rövid kérdések formájában, válaszok majd a vb-selejtezőkön születnek – és a kérdőjelek kiegyenesítése nagyban hozzájárulhat egy jó kvalifikációs szerepléshez.

• Sikerül-e stabil megoldást találni a szélsőhátvédposztokra?
• Sikerül-e Szalai Ádámnak a visszatérés, és formába lendül-e a vb-selejtezőkre?
• A pocsék éveket maga mögött tudó Németh Krisztián ki tudja-e bontakoztatni kétségtelen tehetségét?
• Koman Vladimir tud-e több játéklehetőséghez jutni, illetve olyan csapathoz igazolni a 2011–2012-es szezon végén, amelyben meghatározó ember lesz?
• Játéklehetőséghez jutnak-e fiatal kapusaink, Bogdán Ádám, Gulácsi Péter vagy Megyeri Balázs?
• Növelhető-e a variációs lehetőség? A szurkolóktól a leggyakrabban Tőzsér Dániel, Vass Ádám, Feczesin Róbert, Leandro és Köteles László nevét lehet hallani, mint olyan játékosokét, akiket hiányolnak a keretből. Persze az a szurkolói lélektan egyik alapvonása, hogy mindig az a jó, aki nincs ott... A kérdés, hogy ők bekerülhetnek-e egyáltalán, mellőzöttségük szakmai alapú (a kapitány nem látja őket beépíthetőnek az általa alkalmazott rendszerekbe), esetleg emberi problémákat érez Egervári Sándor.
• Gera Zoltán hosszú kihagyás után tér vissza a pályára. Meghatározó tud-e lenni klubjában a válogatott csapatkapitánya, és tud-e vezér lenni a pályán a nemzeti csapatban?
• A középpályán több poszton is bevethető Buzsáky Ákos képes-e rendszeres játéklehetőséghez jutni a Premier League-ben?
• Rendszeres lehetőséghez jut-e több légiósként „kallódó" fiatal, Futács Márkó, Kádár Tamás vagy Simon Ádám?
• Hol talál magának csapatot Lipták Zoltán, akit Egervári Sándor elsőként Juhász Roland mellé választott a védelem közepére?
• Elek Ákos, Varga József, Lázár Pál, Lipták Zoltán, Sándor György az NB I-ből lettek stabil kerettagok. Tud-e rendszeresen válogatott kerettagságot érő formát mutatni néhány hazai meghatározó ember?

STABILAN – ELŐRE?

A mostani és a legutóbbi selejtezősorozat remélhetőleg egy folyamatos fejlődés két fázisa volt. Mindkétszer ötven százalék fölötti teljesítményt nyújtott a magyar válogatott – ez nem fordult elő egyszer sem az 1986 után elbukott selejtezőkön a mostani két eseten kívül –, és nem veszített pontot gyengébben rangsorolt csapat ellen.

Erwin Koemannal a pontok 53.33 százalékát sikerült megszerezni egy, a mostaninál erősebb csoportban jobb védőteljesítménnyel (8 vs. 14 gól), viszont jóval gyengébb támadójátékkal (10 vs. 22 gól, és a közönség szimpátiavesztéséhez hozzájáruló bátortalan játék kulcsmérkőzéseken). A 2008-as Eb-selejtezők mélypontjához (szégyenletesnek bátran nevezhető 6. hely) mindenképpen van előrelépés, jó esetben folyamatos fejlődési ívet láthatunk most.

A sorozatot értékelhetjük bizonyos szintű előrelépésnek (élvezhetőbb játék, erős csapat legyőzése fontos meccsen, az 1986-os vb selejtezői óta nyújtott legjobb teljesítmény), ugyanakkor ott a mérleg másik serpenyőjében, hogy kijutni ismét nem sikerült. Alighanem a mostani helyzet az, amelyet beállítottságtól függően lehet értékelni, így feltesszük az utolsó kérdést az Eb-selejtezőt értékelő sorozatunk utolsó részében: