A két válogatott szinte valamennyi mérkőzése hordoz magában valamilyen különleges epizódot. Az NSO-n a Nagyváradi AC centenáriumára írt kétrészes írásban szerepel Szepesi György örökbecsű megállapítása: „(...) nem felejtem el megjegyezni, hogy a magyar labdarúgás milyen sokat köszönhet az erdélyi (és partiumi) futballnak, elvégre Erdély egyaránt volt a magyar labdarúgás (egyik) és a román futball (egyedüli) bölcsője.” Vagy ha úgy jobban tetszik, a magyarok fontos szerepet játszottak a román labdarúgás kialakításában, fejlődésében.

Meddig ficánkol még Perényi?

A két ország első hivatalos (ezt megelőzően kétszer játszottak) mérkőzésén (1936. október 4., Budapest, 2:1-es magyar siker) az ellenfél együttesében rúgta a labdát Bodola Gyula és nagyváradi csapattársa, Deményi Rudolf – hogy Dobay Istvánról se feledkezzünk meg.

A második mérkőzésen (1939. október 22., Bukarest, 1:1) Sárvári-Spielmann Ferenc szerezte a hazaiak gólját, a válogatottban akkor bemutatkozó Tóth III Mátyás a magyarokét. A balszélső egyébként kétszer is „mezt cserélt”, már ami a magyar és a román válogatottságot illeti. Sőt! Magyar állampolgárként kétszer is játszott Románia színeiben. A döntetlen után a Romania hetilap többek között ezt írta: „A magyar csapat a tegnapi eredményt kizárólag a két Sárosinak (Sárosi György és Béla – a szerk.) és Boldizsárnak köszönheti. A három játékoson kívül mindenki gyenge volt. A magyar csapat még nem sajátította el a modern labdarúgást.” Mindez alig egy évvel a vb-ezüst megszerzését követően került papírra... Csupán a rend kedvéért: az 1938-as franciaországi vb-n Románia 2:1-es vereséget szenvedett Kubától.

A harmadik meccs azért kapott pikáns felhangot, mert a II. bécsi döntés előtt ez volt Magyarország utolsó válogatott találkozója. 1940. május 19-én az Üllői úton született 2:0-s magyar győzelem alkalmával az ellenfélnél három olyan játékos (Juhász Gusztáv, Deményi, Sárvári) is volt, aki 1940. augusztus 30. után magyar csapatokban futballozott. A meccsen szintén pályán lévő Barátky Gyula annyiban különbözik a felsoroltaktól, hogy a bécsi döntést követően is a Rapid Bucuresti csatára maradt. Bodola és Sárvári 1940. december elsején már a magyar válogatottban játszott.

Magyarország és Románia futballtörténelme tehát egybefonódó mese, s hogy a történet mégsem meseszerűen szép, annak oka, hogy a futballfabula ezer szállal kapcsolódik a két ország konfliktusoktól nem mentes történelméhez. Milyen jó lenne most leírni, hogy a békés egymás mellett élés jegyében...

Volt olyan magyar származású futballista is, aki éppen a magyarok ellen mutatkozott be a román válogatottban. Perényi-Pecsovszky József 1945. szeptember 30-án az Üllői úton hiába talált a magyarok kapujába, Románia 7:2-re kikapott. Játszott akkor is, amikor a románok 1948. június 6-án a Megyeri úton 9:0-s vereséget szenvedtek. Perényi állítólag azt hitte, csapata csak hét gólt kapott... A román válogatott egyébként így állt fel: Márky – Ritter, Páll, Farmati – Bacut, Perényi – Incze II, Marian, Bonyhádi, Mercea (Bartha), Dumitrescu.


1945. 09. 30., MAGYARORSZÁG–ROMÁNIA 7:2, felkészülési

1948. október 24-én Bukarestben Magyarország–Románia 5:1, ezen a meccsen Perényi legalább arra emlékezhetett, hogy a románok gólját ő szerezte, de a NAC korábbi kiváló játékosának a magyarok miatt meggyűlt a baja saját vezetőivel. Történt, hogy az 1947. október 12-én a Bukarestben lejátszott és 3:0-s magyar győzelemmel végződő találkozót követően a fair play szellemének megsértésével vádolták a román korifeusok. Perényi a csehszlovákoktól elszenvedett 6:2-es vereséget követően egyik játékostársával fogadott arra, hogy a magyarok elleni találkozót is elvesztik. Az inkább szerencsétlen, mint tisztátalan cselekedet kitudódott, a futballistát a románok három hónapra eltiltották.

De nemcsak Perényinek gyűlt meg a baja velünk, hanem nekünk is vele. A két csapat Turkuban (1952. július 15., 2:1-es magyar győzelem) olimpiai selejtezőt játszott, Perényinek remekül ment a futball. Igazi presztízsmeccs volt, hatalmas rugdosódással tarkítva. Kocsis Sándor (ki is állították) Kovács Józseffel akasztott tengelyt, Puskás Öcsi meg a maga kendőzetlen stílusában folyton azt kérdezte Lóránt Gyulától – aki egyébként a bukaresti 5:1-en volt először magyar válogatott –, hogy „Lóri, meddig ficánkol még Perényi!?” Kínkeservesen nyertünk, ha nincs ez a siker, nincs olimpiai győzelem se. A vesztes ugyanis hazautazott... De legalább elmondható: a pályán nem kevertek politikát a sportba, mert a román színekben játszó magyar futballisták mindent elkövettek, hogy ne Puskásék nyerjenek. Igaz, első olvasásra nem mindig derült ki, hogy ha a hon nem is, a nemzet közös, mert a második világháború után a román válogatottban szereplő magyarok nevét megváltoztatták.

1947. 10. 12., ROMÁNIA–MAGYARORSZÁG 0:3, felkészülési

Búfelejtő a Citadellában

A következő mérkőzésnek (1954. szeptember 19., Budapest, 5:1) az adta a bukéját, hogy az volt a magyar válogatott első mérkőzése a berni vb-döntő után. A csalódott szurkolók csurig megtöltötték (93 000) a Népstadiont... A románok meg bánhatták, hogy elvállalták az áldozati bárány szerepét.

Azért ez nem mindig volt így. A határokat lehet tologatni, de a népeket nem. Ezzel Kádár Jánosnak is szembe kellett néznie, aki 1958 februárjában Nicolae Ceausescu meghívására Romániába látogatott, Erdélyben is megfordult. Állítólag ezen a találkozón vetődött fel egy újabb válogatott mérkőzés ötlete. A románok remélték, a két ország futballtörténelmében először végre legyőzhetik az 1956-os forradalom után meggyengülő magyar csapatot. A túlfűtött légkörű mérkőzésen (1958. október 26., Bukarest, 1:2) az ellenfél sokáig közel állt ehhez. Dinulescu góljával ugyanis Románia 1:0-ra vezetett az Augusztus 23. Stadionban, sőt a csatár egy bírói sípszót követően másodszor is betalált, amiért figyelmeztette Saar szovjet játékvezető. Dinulescu románul hőzöngött – amit Saar azért értett, mert korábban Moldovában élt –, ezért kiállították. Innentől a magyarok 2:1-re megfordították a meccset. Kő András Paradicsom, alma, bukaresti inzultus (Magyar Nemzet 2013. január 19., 19. oldal) című cikkéből azonban más is kiderül. A magyar himnusz alatt fütyült a közönség, igaz a román alatt is, mert Sándor Károly eléggé szerencsétlen módon bemelegítő mozgást végzett. A magyar válogatott akcióit szinte végig fütty kísérte, a Bukarestben tanuló és a meccsen szurkoló magyar diákokat paradicsommal és almával dobálták meg, az Erdélyből érkezett drukkerekhez verbális szitkokat vágtak: „Nem szégyelled magad, román kenyeret eszel, és a magyaroknak szurkolsz?” A román játékos kiállítása után pedig Ceausescu elhagyta a stadiont. Keleti Ferenc nagykövet a következőt jelentette. „Az események kellemetlen kihatással vannak a románok és az erdélyi magyarság viszonyára is”. Ugyanakkor jelezte, a stadionban nem elszigetelt jelenséget tapasztalt. „A bukaresti botrány nem egyedi eset volt, ugyanis az év közben itt járt Honvéd focicsapatát, vívóinkat, vízilabdázóinkat, ugyancsak számos inzultus érte.” Végkövetkeztetés gyanánt pedig úgy vélte: „szerencsésebb lesz, ha válogatott mérkőzésre hosszabb időn keresztül nem kerül sor”.

1958. 10. 26., ROMÁNIA–MAGYARORSZÁG 1:2, felkészülési

A tokiói olimpián lejátszott 0:0-s találkozót leszámítva 14 évig nem is volt válogatott meccs a két ország között, aztán viszont az Eb-negyeddöntőben összesorsolták a válogatottakat. A magyar együttes harmadik meccsen jutott az Eb belgiumi négyes döntőjébe, ahol negyedik lett. A három a találkozóhoz rengeteg sztori fűződik, az első meccshez köthetőt (1972. április 29., Budapest, 1–1) Szatmári Lajos mesélte el. A jobbhátvéd Satmareanu néven gólt fejelt a magyaroknak az Eb-negyeddöntő első meccsén. A magyar csapat Branikovits László góljával 1–0-ra vezetett, a második félidőben Szatmári egyenlített. A 44-szeres román válogatott gyerekként rádión hallgatta Szepesi György közvetítéseit, s minden vágya volt, hogy egyszer a Népstadionban gólt lőjön. „Aztán hamar rájöttem, hogy maximum a román válogatottban szerezhetek gólt. Azt azonban magam sem gondoltam, hogy a Népstadionban éppen a magyaroknak találok be. Ez volt egyébként az egyetlen gólom a válogatottban” – nosztalgiázott Szatmári.

Aztán így folytatta: – Zámbó Sándor, akit fognom kellett, meg is jegyezte a középkezdésnél, hogy a fene vigyen el, mert neki kellett volna velem visszajönnie. Sanyival mezt cseréltünk, ez akkoriban még nem volt divat, aztán elmentünk a Citadellába. A kapitányom megengedte, hogy Dembrovszky Imrével, Mircea Lucescuval, no és persze a magyar válogatott néhány tagjával, így Zámbó Sanyival megigyunk egy fröccsöt. Több lett belőle, de nem lett belőle baj.”

A visszavágón (1972. május 14., Bukarest, 2–2) Szőke István szerezte válogatottunk első gólját, a harmadik mérkőzésen (1972. május 17., Belgrád, 2–1) pedig a győztes gólt a 87. percben. Ez előtt a találkozó előtt Géczi István azt mondta: „Ezt a meccset megnyerjük, mégpedig kettő egyre, a nyolcvannyolcadik perben lőtt góllal.” Minden stimmelt, csupán egy percet tévedett a válogatott kapus. Kű Lajos a bukaresti találkozón mutatkozott be a válogatottban, Kocsis Lajos helyére állt be csereként. Illovszky Rudolf szövetségi kapitány nem is hagyta ki a harmadik meccsen a csapatból. Kocsis – vagy ahogyan társai hívták, Csikó – játéka érdekes, mert Romániában mielőtt lecserélték, 2–1-es magyar vezetésnél kihagyott egy tizenegyest. Mégis a belgrádi mérkőzésen kezdett, ő szerezte az első gólt. Aztán Kű átadásából Szőke István a másodikat.

Jenei Imre Volvója irritálja a népet

Vb-selejtezőn futottunk össze a szomszéddal 1981-ben kétszer is. A hazai meccs (1981. május 13., Budapest, 1–0) előtt a kolozsvári Kovács István a román szövetség alelnökeként románul válaszolt Knézy Jenő magyarul feltett kérdéseire. Ceausescu nem szerette Kovácsot sem, de a Conducator állítólag a következő szavak kíséretében adta áldását, hogy a Steauával 1986-ban BEK-et nyerő Jenei Imre legyen a román válogatott szakvezetője. „Ha nincs más, akkor legyen szövetségi kapitány az a bozgor.”

A bukaresti visszavágó (1981. szeptember 23., Bukarest, 0–0) rázósnak ígérkezett, de Sallai Sándor újoncként leradírozta az ellenfél legjobbját, Angel Iordanescut. Más kérdés, hogy a magyar szurkolókat megdobálták a nézőtéren. „Kalap”, a Fradi-imádatáról híres fruttiárus is ott volt a szurkolók között. Szokása volt, hogy az FTC vagy a magyar válogatott góljainál fruttit szórt a közönség közé. Nos, erre nem volt alkalma Bukarestben, a románok viszont őt szórták meg paradicsommal.

1981. 05. 13., MAGYARORSZÁG–ROMÁNIA 1–0, vb-selejtező

Az 1998-as budapesti Eb-selejtezőn (1998. október 14., Budapest, 1–1) már anyaországi és erdélyi magyar együtt szurkolhatott a Népstadionban. A román himnuszt ugyanúgy kifütyülték, mint az 1999-es visszavágón Bukarestben a magyart. Pesten „Lesz még bukarest magyar falu” feliratú – így kisbetűvel – transzparens fogadta a román szurkolókat, az már nagyobb baj volt, hogy rengeteg román rendszámú gépjárművet rongáltak meg drukkereink.

1998. 10. 14., MAGYARORSZÁG–ROMÁNIA 1–1, Eb-selejtező

A „hazafias” cselekedet szépséghibája, hogy túlnyomórészt Románia magyar lakta területeiről érkezett nézők kocsijai estek áldozatul... Ami a pályán történteket illeti: Hrutka János hatalmas szabadrúgásgóllal egyenlített. Azóta, majd' 15 éve nem került több gól a román kapuba... A román győzelmet hozó visszavágót (1999. június 5., Bukarest, 2–0) követően a kolozsvári magyar konzulátus szenvedett károkat. És ne hallgassuk el, a 2001-es bukaresti vb-selejtező (2001. június 2., Bukarest, 2–0) előtt is volt hangulatkeltés: Romániában arról cikkeztek hogy Jenei Imre magyar rendszámú Volvója mennyire irritálja a román népet, Miriuta Felsőbányán élő édesanyját megfenyegették, csak hogy a középpályás ne játsszon Nem tudni, hogy ezért vagy sem, de nem is lépett pályára, mint ahogyan a budapesti visszavágón sem.

1999. 06. 05., ROMÁNIA–MAGYARORSZÁG, Eb-selejtező

A júniusi bukaresti találkozón a Ghencea Stadionban azok után is felhangzott a „Ki a magyarokkal az országból!” csatakiáltás, hogy a két ország szövetségének képviselői „lábtenisz-diplomáciába” kezdtek. Azért azt se feledjük, hogy a román játékosok nem nézték jó szemmel Bölöni kapitányságát, ennek is tudható be, hogy a korábban 108-szoros román válogatott a Sportinghoz szerződött. 2001 szeptemberében a visszavágón már „A Kárpátok Maradonája”, Gheorghe Hagi ült a kispadon. A júniusi 2–0-s román siker után Bölöni ezt nyilatkozta. „Be akartam bizonyítani, hogy jó magyar vagyok. A csapat nyert, megtettem. Süketek mindig lesznek mindkét oldalon, akiknek semmi sem elég. Családon belül is mondták, nekem: hogyan készíthetem fel a csapatomat a magyarok ellen. Az a győzelem rendkívül jól jött nekem.”


2001. 09. 05., MAGYARORSZÁG–ROMÁNIA 0–2, vb-selejtező

A legutóbbi két alkalommal felkészülési mérkőzéseken találkozott a két válogatott. Lothar Matthäus kapitánysága idején 2004 februárjában 3–0-s vereséget szenvedtünk, míg 2009-ben 1–0-ra kaptunk ki. Ez utóbbi találkozónak szomorú esemény adta az apropóját: a Veszprém brutálisan meggyilkolt kézilabdázója, Marian Cozma emlékére rendezték.

2004. 02. 21., MAGYARORSZÁG–ROMÁNIA 0–3, felkészülési