U17-es Eb-selejtező: kétgólos győzelem Andorra ellen

Z. A.Z. A.
Vágólapra másolva!
2023.10.25. 18:14
null
Kugyela Zalán (8) szerezte az első gólt (Fotó: Szabó Miklós)
A hazai rendezésű labdarúgó Európa-bajnoki selejtezősorozatban a magyar U17-es válogatott Telkiben 2–0-ra legyőzte Andorrát.

 

ELKEZDTE SZEREPLÉSÉT a hazai rendezésű Európa-bajnoki selejtező-sorozatban a magyar U17-es válogatott: az Andorra, Bulgária és Bosznia-Hercegovina elleni mérkőzés tétje a tavaszi elitkörbe jutás.

A Jeremiás Gergő által irányított együttes augusztusban Horvátország mögött, Izlandot és Üzbegisztánt megelőzve a második helyen végzett a Telki-kupán, szerdán pedig az Andorra elleni 2–0-s győzelemmel megtette az első lépést a továbbjutás felé. Aki azt gondolta, könnyű találkozó vár a magyar fiatalokra, tévedett. Andorra sokáig állta a sarat, ráadásul a 38. percben büntetőhöz jutott, ám Kocsis Botond kivédte Simonet Alorda lövését. Három perccel később gyors kontratámadás lezárásaként Kugyela Zalán megszerezte a vezetést. Mivel az előnyt fordulás után sokáig nem sikerült megduplázni, maradt ok az izgalomra, az ellenfél a 84. percben a lécet találta el, aztán a hosszabbításban Egri Imre betalált, így a vége 2–0-s győzelem lett.

Szombaton Bulgária, kedden Bosznia-Hercegovina vár a fiatalokra, mindkét összecsapás 16 órakor kezdődik a telki edzőközpont centerpályáján.

U17-ES EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ
1. FORDULÓ
MAGYARORSZÁG–ANDORRA 2–0
(1–0)
Telki. Vezette: Stefan Ebner – osztrák (Mattias Hartl – osztrák, Atom Szevguljan – örmény)
MAGYARORSZÁG: Kocsis B. – Zója-Katona (Kostevc, 64.), Pál B., Szekér, Csorba N. (Rácz I., 75.) – Hős (Somogyi Á., 81.), Madarász, Mondovics – Vitályos, Kugyela, Barkóczi (Egri, 64.)
Gólszerző: Kugyela (41.), Egri (90+5.)

Legfrissebb hírek

U17-es Eb-selejtező: a románokat megelőzve jutott tovább a magyar válogatott

Magyar válogatott
2024.11.19. 13:27

Az U17-es magyar válogatott gól nélküli döntetlent játszott a Románia elleni Eb-selejtezőn

Magyar válogatott
2024.11.16. 15:04

U17-es Eb-selejtező: öt góllal kaptak ki a mieink Angliától

Magyar válogatott
2024.03.23. 18:08

A nyomás miatt még több akarat volt bennünk – Mondovics-dupla a sorsdöntő Eb-selejtezőn

NSO Tv Labdarúgás
2023.11.01. 08:26

U17: A nyomás miatt még több akarat volt bennünk – Mondovics-dupla a sorsdöntő Eb-selejtezőn

Magyar válogatott
2023.11.01. 08:26

U17-es Eb-sel.: „Van még egy célunk a fiúkkal…” – elitkörben a válogatott

Magyar válogatott
2023.10.31. 20:37

„Van még egy célunk a fiúkkal…” – elitkörben a magyar válogatott

NSO Tv Labdarúgás
2023.10.31. 20:36

U17-es Eb-selejtező: a bosnyákok legyőzésével elitkörbe jutottunk

Magyar válogatott
2023.10.31. 17:51
Ezek is érdekelhetik