U19: kikaptunk Üzbegisztántól, már nem veretlen a csapat

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.07.08. 20:55
null
Németh Márió büntetőjével még egyenlített a magyar csapat, de végül kikapott (Fotó: mlsz.hu)
A hazai Európa-bajnokságra készülő magyar U19-es válogatott kedden 2–1-re kikapott Üzbegisztántól.


A ráhangolás véghajrájához érkezett a magyar válogatott, amely ezt megelőzően mind a hét felkészülési összecsapását megnyerte.

Nem indult túl jól a találkozó Mészöly Géza csapata számára, hiszen sorban jöttek a vendéglehetőségek, és bár a 12. percben a nagyon kitámadó a magyar válogatott még megúszta a gólt – egy gyors kontra végén Boltabaev került ziccerbe, de 16 méterről, senkitől sem zavartatva a jobb alsó mellé lőtt –, az első negyedóra végén már nem:

Egy üzbég indításra Urinbaev csapott le, elhúzta a kirepülő Hrabina mellett a labdát, majd az üres kapuba passzolt (0–1).

Nem sokkal később egy szabadrúgást követően Németh legurításából Nagy lőtt 16 méterről kapura, de az üzbég kapus nagy nehezen hárítani tudott.

A 23. percben azonban már ő sem, Bobál Gergelyt vágták fel a 16-oson belül, Németh Márió pedig magabiztosan, a kapus mozgásával ellentétesen a kapu jobb oldalába lőtt (1–1).

Támadásban maradt a magyar válogatott, és Kalmár előbb 18 méterről lőtt – Kamraev szépen hárított –, majd pár perc múltán már közel volt a vezető találat is, de 11 méterről, középről a jobb alsó mellé tekert nagy helyzetben.

A játékrész hajrájában egy távoli átlövést kellett Hrabinának hárítania, újabb gól azonban már nem született.

A fordulást követően ismét beragadtunk, egy bal oldali beadás után ismét a hosszún érkező Urinbaev maradt egyedül, éles szögből pedig a csereként beálló Leindler és a kapufa között a hálóba lőtt (1–2).

A gyakorlatilag sort cserélő magyar csapat sokáig nem tudott mit kezdeni az ellenféllel, de az utolsó negyedóra kezdetén így is óriási lehetőséget alakított ki, Bobál Dávid centerezése után azonban Mervó az ötösről a lécre belsőzött, a kipattanót labdát pedig „eltörte”, így a kapus könnyedén védett.

A hajrára valamelyest felpörgette a játékot a magyar csapat, de gólt ez sem eredményezett, így a nyolcadik összecsapásán elszenvedte első vereségét a Mészöly-csapat.

Az utolsó felkészülési mérkőzést pénteken, szintén 19 órakor ugyancsak Üzbegisztánnal játsszuk, majd július 19-én, Ausztria ellen kezdünk a hazai rendezésű Európa-bajnokságon.

U19-ES FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Magyarország–Üzbegisztán 1–2
(1–1)
Magyarország: Hrabina Alex (Leindler Domonkos, 46.) - Medgyes Zoltán (Talabér Attila, 46.), Asztalos Dávid, Lenzsér Bence, Forgács Dávid (Bobál Dávid, 61.) - Nagy Dominik (Csábi Mihály, 61.), Kalmár Zsolt (Tóth László, 61.) , Németh Márió (Mervó Bence, 61.) - Kővári Róbert (Zsótér Donát, 46.), Bobál Gergely (Balogh Norbert, 61.), Vida Krisztopher (Varga Szabolcs, 46.)
Gólszerző: Németh Márió 23. (11-esből), ill. Urinbaev (16., 50.)
Legfrissebb hírek

Álvaro Arbeloa együttesével csapott össze Madridban a Puskás Akadémia U19-es csapata

Minden más foci
2025.02.27. 12:44

Átszáguldott az Előre az U19-es válogatotton

Röplabda
2024.12.21. 21:07

A Vasas fiataljai nyerték a presztízsrangadót

Röplabda
2024.12.20. 22:04

Az U19-es válogatott legyőzte Andorrát, megvan a továbbjutás!

Magyar válogatott
2024.11.15. 22:18

U19-es Eb: gól, piros lap, fordítás – a portugálok kiütötték az olaszokat

Minden más foci
2023.07.06. 20:08

U19-es kosár-vb: a spanyolok tornagyőztesek, az USA csak 4.

Kosárlabda
2023.07.02. 22:22

Videó: torkon ütötték a magyar játékost Romániában, kis híján tragédia lett a vége

Minden más foci
2023.04.14. 10:31

U19-es Eb-sel.: csoportutolsó az Izlandtól kikapó magyar válogatott

Magyar válogatott
2023.03.28. 22:29
Ezek is érdekelhetik