Válogatott: Mindig Magyarország volt az első! – Kerkez Milos

– Mindig is ennyire nyugodt típus volt?
– Nem szeretem túlidegeskedni a dolgokat – felelte lapunknak Kerkez Milos, az AZ Alkmaar védője, aki a Németország elleni 1–0-s győzelemmel mutatkozott be, és az olaszoktól elszenvedett 2–0-s vereség alkalmával is pályán volt a magyar válogatottban. – Nem tagadom, egy nappal a lipcsei találkozó előtt volt bennem drukk, többször is „lejátszottam” a fejemben, mi várható, ám Marco Rossi és a többiek annyira megnyugtattak, hogy mire kifutottam a pályára, már semmi sem érdekelt, csak hogy győzzünk.

– Nem érdekelte, hogy éppenséggel Thomas Müller jön önnel szemben?
– Sohasem érdekelt, ki az ellenfél. Jöhetett volna Zlatan Ibrahimovic is, akkor sem ijedtem volna meg. Mindig, minden körülmények között én akarok a legjobb lenni, egyszer igazi topjátékossá szeretnék válni, márpedig ezt csak így lehet elérni. Németországban is mindent kiadtam magamból, és bátran futballoztam.

– Álomszerű volt a bemutatkozása?
– Nehéz lenne jobbat elképzelni! Arra a napra örök életemben emlékezni fogok. Németország ellen, idegenben, kezdőként, tétmérkőzésen, ráadásul ilyen fontos kilencven percen bemutatkozni nem mindenkinek adatik meg. Felejthetetlen pillanatok voltak az egész családomnak.

– Első válogatott mérkőzése tiszteletére vendégül látta a csapattársait, vagy ez még várat magára?
– Kis ünneplés volt az öltözőben, a többiek egytől egyig gratuláltak, de a sűrű program miatt nem volt idő étterembe menni, még sütit sem tudtam venni nekik. De innen is üzenem: ne aggódjanak, a legközelebbi összetartást azzal kezdjük, pótolom, amit most elmulasztottam!

– Milyen volt visszatérni Hollandiába magyar válogatott futballistaként?
– A klubnál mindenki gratulált. Nemcsak a szakmai stáb tagjai és a csapattársaim, a klub összes dolgozója. Még a portás és a pályamunkás is külön köszöntött, nem vicc. Errefelé így szokás.

– Szerbiában is téma volt, hogy végül a magyar válogatottat választotta. Sohasem volt kérdés önnek, melyik együttesben szeretne futballozni?
– Mindig Magyarország volt az első! Édesapám és a magyar nagymamám is ezt szerette volna, és miután én is, így nem volt kérdés. Már egészen fiatalon, tizennégy évesen eldöntöttem, ha egyszer odáig jutok a karrieremben, magyar válogatott szeretnék lenni. Arról nem is beszélve, hogy Szerbia sohasem keresett meg, Magyarország viszont már tizenöt éves koromban. Itt tisztelnek, ahogyan a családomat is, ezt sohasem fogom elfelejteni.

– Igaz, hogy annak idején a középpályán kezdett futballozni?
– Igen. Először kissé mérges is voltam, hogy hátravittek védőnek, mert nagyon szerettem a középpályán játszani. Amikor Győrben felkerültem a felnőttcsapathoz, a hátvédsor szélén próbáltak ki, és jól is ment a játék. Sokan mondták, hogy mindenem megvan ehhez a poszthoz, és egy idő után én is megszerettem. Beláttam, hogy a bal oldali védő a legjobb poszt nekem. Gyerekkoromban a gólszerzés éltetett, most már a védekezésre figyelek.

– Tizennyolc éves múlt, de máris öt országban öt különböző futballkultúrát ismerhetett meg. Szerbián kívül megfordult Ausztriában, Magyarországon, Olaszországban, és most Hollandiában játszik. Hol fejlődött a legtöbbet?
– Mindegyik állomáshely sokat adott. Minden egyes kalandból sokat tanultam, több lettem. Mindenhonnan azt vittem magammal, amit a leginkább kamatoztathatok a későbbiekben.

– Igaz, hogy Milánóban a francia válogatott Theo Hernándeztől tanulta a legtöbbet?
– Sokat figyeltem a játékát, rengeteget tanított a támadójátékról, arról, hogyan használhatom ki legjobban a gyorsaságomat. Nagyon kedvelem a játékát, igazi klasszis.

– Miért hagyta ott Milánót?
– Mert játszani szerettem volna. Az AZ Alk­maar tökéletes választás, ez a klub ideális a fiatalok fejlődéséhez. Hihetetlen közegbe kerültem. Amikor először kisétáltam a stadionba, megláttam a fotómat a kivetítőn. Különleges pillanat volt. Megtiszteltetés az AZ tagjának lenni.

– Megszerette a holland kisvárosi életet?
– Nem Alkmaarban lakom, hanem Amszterdamban. Édesapám és édesanyám is kiköltözött velem, egyszerűen imádunk itt élni. Őszinte leszek, nagy szükségem van még a szüleimre, nincs ebben semmi szégyellnivaló. Ez így természetes ebben a korban. Édesapámmal órákon át vagyunk képesek a labdarúgásról beszélgetni, ő a legjobb tanácsadóm. Örülök, hogy a szüleim itt vannak velem Hollandiában.

– Tényleg szeret az öltöző középpontjában lenni, bohóckodni?
– Ilyen vagyok. Nálam ez nem megjátszott szerep, nem csak produkálom magam. Egyszerűen nem tudok egy helyben ülni, tele vagyok energiával.

– És végállomásként melyik bajnokságról álmodik?
– Spanyolországról. Ott is az egyik topcsapatról.