A büszkeség könnyei

Japán szerdára virradóra kijózanodott.Kedden még tartott a mámor, estére köddé foszlott a remény. Ahogyan azt várni lehetett, a boldogság, a hit átcsapott bánatba, ám másnap reggelre azt is elfújta a monszun szele.Délután kiürültek a városok, aki csak tudta, nézte a televíziót, a repülőterek és a vasútállomások várójában is a készülékek előtt ült mindenki, akinek indult a járata, fancsali arccal hagyta ott a tömeget. Este zokogó emberek töltötték meg a kis éttermeket, az utcákat, közösen sirattak el egy nagy, gyönyörű álmot.Az élet azonban itt is megy tovább. Másnapra a büszkeség vette át a csalódás helyét, ami vélhetően tartósabb is marad a hirtelen lobbant érzelmeknél. A szálloda portásától a sarki élelmiszerbolt eladójáig mindenki a hüvelykujját felfele fordítva mutatja, ez igen, ez derék munka volt, megmutattuk a világnak, mit is tudunk mi, japánok. Tényleg boldogok, mert új hősökre leltek, akik a vereséggel félistenekből újra esendő emberekké váltak, de hosszú távon ez így is van jól. Erről már a kocsiban beszélgettünk Kovicsi Jóval, a számtalan helyi lap egyik tudósítójával, akivel együtt "zötyögtünk” több mint kétszázas tempóval a sinkanzenen Sizoukába, majd tovább átszállással a Japan Team Media Centerbe. Ezt egy festői helyen fekvő gimnáziumban rendezték be, körös-körül hegyek, a táj lélegzetelállítóan szép.Jo elmondta, a világbajnokság azért is nyereség hazája számára, mert a csapat jó szereplésével a futball csatát nyert az országban. A golf és a baseball mellé felnőtt a labdarúgás is, a játékosok akkora sztárokká váltak, mint az említett sportágak legjobbjai, ami itt nagyon nagy szó, s most már csak az a kérdés, hogy a japán szövetség hogyan aknázza ki ezt az egekbe szökő népszerűséget. A csapat büszkévé tette a szurkolókat. Nem véletlen, hogy a miniszterelnök is elment a mecscsekre, majd a kiesés után azt nyilatkozta, hogy a játékosok kiválóan szolgálták a hazájukat, bebizonyították, hogy Japán méltó rendezője egy ekkora sporteseménynek, és bár kiestek, emelt fővel búcsúzhattak.Mi tagadás, szépen hangzik.Délután kettőre hirdették meg a sajtótájékoztatót: a japán válogatott ekkor búcsúzott a médiától. Ritkán fordul elő ilyen, az újságírók megtapsolták őket. Ám nagy tiszteletkörökre nincs lehetőség, húsz perce van mindenkinek arra, hogy beszéljen azzal, akivel akar. Előre megmondták, nem mérik stopperrel az időt, de azért nem árt iparkodni. Hamar kis csoportok alakultak, s mint a búcsúban a sátrakban, itt is érdemes volt mindegyikbe bekukkantani."A törökök a középpályán erősebbek voltak a vártnál. Nem vagyok elégedett, de ha azt nézem, mennyit fejlődtünk egyénenként és csapatként is két hét alatt, nincs miért szégyenkeznünk” – mondta Mjodzsin Tomokazu. "Én még egy meccsben reménykedtem. A mérkőzés után Philippe Troussier azt mondta, szép, amit elértünk, de ne legyünk elégedettek, és máris jelöljük ki magunknak az új célokat. Igaza van!” – mesélte Morisima Hiroaki. "Sokkal többet kivett belőlem ez a világbajnokság, mint ahogy számítottam, és roppant fáradt vagyok. Ám megérte a fáradságot, mert rengeteg tapasztalatot szereztem, amelyeket a bajnoki mérkőzéseken hasznosíthatok” – állapította meg Szuzuki Takajuki. "Nagyon sajnálom a kiesést, úgy éreztem, jók vagyunk még egy körre. Csalódott vagyok, bár mint sportember azt kell, hogy mondjam, már előrenézek, és négy év múlva jobb eredményt szeretnék elérni” – lépett túl a történteken Mijamoto Cunejaszu. És végül a legnagyobb sztár, Nakata Hidetosi véleménye: "Kihagyott a figyelmünk a törökök góljánál, ráadásul az ellenfél védekezése igen kemény volt. Elégedettebb vagyok, mint voltam négy éve, ám úgy érzem, bennünk maradt egy ennél jobb eredmény.”A leghosszabb időt Junicsi Inamotóval sikerült eltöltenünk, kicsit beszélgethettünk is az angol Arsenal labdarúgójával.– Remek erőben vagyok – mondta –, nem ezzel volt a gond. Egész egyszerűen meg kell tanulnunk, hogyan kényszerítsük rá az akaratunkat az erős ellenfélre, és nem szabad ennyi labdát eladnunk, amikor a másik letámad minket.– Az emberek ünneplik önöket a kiesés ellenére. Mégis csalódott?– Persze, hiszen a törökök nem egyértelműen jobbak nálunk, kis szerencsével kiharcolhattuk volna a hosszabbítást, ahol mindig bármi megtörténhet. Ha valaki korábban garantálja a továbbjutást a csoportból, kezet fogok vele, ám ahogyan alakultak a dolgok, egyre nagyobb lett az önbizalmunk és az étvágyunk is. Ha a következő körben esünk ki, talán nem lenne bennem hiányérzet.– A góljai sem enyhítik a hiányérzetét?– Az más kérdés. Nem hittem volna, hogy kétszer is betalálok, de ennél is lényegesebb, hogy mindkét gól pontot vagy pontokat ért, tehát segítségére lehettem a csapatnak.– Azt hallottam egy japán kollégától, hogy a miniszterelnöktől, Dzsunicsiro Koidzumitól is kapott egy önfeledt ölelést.– Ez igaz. Legnagyobb meglepetésünkre bejött az öltözőbe az oroszok legyőzése után, és elsőként hozzám lépett, majd megölelt. Nagyon jólesett. – Mi a világbajnokság legnagyobb tanulsága az ön számára?– Az, hogy bár az argentinok és a franciák egyénileg zseniális futballisták, csapatként nem tökéletesek. Philippe Troussier ezért volt jó hatással ránk. A csapat fontosságát véste az agyunkba, és csak most győződtünk meg arról igazán, hogy maradéktalanul igaza volt. Állítom, a világbajnokságon nincs nagy különbség a nagynak és a gyengébbnek tartott válogatottak között, és ezt a különbséget az elszántsággal, valamint a tökéletes csapatmunkával át lehet hidalni.– Tehát ennek tulajdonítja, hogy a vártnál jobban szerepeltek?– Igen. Persze utólag minden másként néz ki, de higgye el, mi ennyit azért vártunk maguktól. Ám nagyon sokat köszönhetünk annak is, hogy itthon vagyunk, élveztük a szurkolók támogatását. – Az Arsenalban nemigen játszott eddig, ráadásul egyes hírek szerint az angol klub úgy döntött, lemond önről, miután a nyáron lejár a kölcsönadási szerződése. Ismeri már a sorsát?– Az első meccsünk után a televízióban hallottam, hogy túl akarnak adni rajtam, de hivatalosan semmit sem tudok. Most lesz időm ezzel is törődni, beszélnem kell Arséne Wengerrel, a csapat menedzserével, és tőle biztosan mindent megtudok majd. Én szívesen maradnék, ha lehet, de csak akkor, ha több lehetőséget kapok a játékra. Ha ez nem megy, akkor új csapatot kell keresnem magamnak. Egy jó világbajnoki szereplés egész biztosan nem jelent hátrányt, amikor szerződést kell kötni.Harmincöt perc telt el, amikor a csapat egyik főnöke szólt, hogy a sajtótájékoztatónak vége, a játékosoknak menniük kell. Ôk pedig fegyelmezetten elköszöntek, és mi hamarosan az állomás felé vezető úton kaptattunk. Nem túl jó kedvvel: egy példamutató csapat búcsúzott – hogy korán vagy idejében, azon vitatkozzanak a szakemberek.