Ez új, az edző nem pofoz

Hogy Dél-Korea megnyeri a világbajnokságot, arra azért senki sem tenné le a nagyesküt, habár azok után, hogy három európai ellenfelet is legyőzött a két hazai egylet egyike – két minőségit, Portugáliát és Olaszországot –, egyre kevesebben zárják ki ezt a lehetőséget.

A koreaiak titkának kutatói legelébb is az erőnlétet említik a váratlan siker alapjaként: női kézilabdázóink tudnának arról mesélni, milyen hihetetlen teljesítményre képesek az ázsiaiak, akik utóbbi sportágban szuperhatalommá nőtték ki magukat (és nem árt figyelmeztetni: a hazai pályán rendezett szöuli olimpián mind a férfi, mind a női válogatottjuk döntőt játszott, utóbbi nyert is!). Az már csak természetes, hogy az olaszok bedarálását követően az irigyek előszedtek egy régi slágert: biztos doppingolnak. Guus Hiddink kapásból visszalőtte a labdát a másik térfélre: "Be kellene bizonyítani, de kár is szót vesztegetni erre, elvégre a fiúk iszonyatosan keményen dolgoztak, ennek az eredménye a remek erőnlét. Egyébként jelezném: orvosilag legfeljebb az állóképesség növelhető a futballban, a sebesség nem.”

A holland szövetségi kapitány amúgy másról is beszélt az onefootball.com című internetes honlapnak, amiből talán az is kiderül, a fizikumon kívül mi minden más rejlik az egész glóbuszt lenyűgöző sikerek mögött.

Hiddink 2001 januárjában vette át a csapat irányítását, és eleinte csak küszködött. Egy éve a franciáktól és a csehektől alapos verést kapott együttese, különösen a vb-címvédő elleni fiaskó volt kínos: Teguban egy ötöst szedtek be a dél-koreaiak, a szakvezetőre pedig a szokásosnál is ferdébb szemmel néztek a bennszülöttek. Mielőtt azonban túlcsordult volna a pohár, lassan elkezdett derengeni valami. Hiddink élete egyik legnehezebb csatáját nyerte meg ekkor: képes volt megváltoztatni a koreaiakat, mint embereket.

Azon a félszigeten – és Ázsiának azon szegletében általában – faarccal a biztosra bazírozni: ez az élet alapja. "Végül csak sikerült megváltoztatni az attitűdjüket, s rávenni őket arra, hogy akár a bukást is meg kell kockáztatni a siker elérésének érdekében – magyarázza a holland. – Ezután ezt szépen át lehetett ültetni a taktikába: úgy védekezni, mintha támadnánk, gyors labdaszerzésre kell törekedni, aztán amilyen sebesen lehet, megindulni a másik kapu felé. Korábban egyszerűen nem mertek kezdeményezni, egy meglehetősen rideg stílust követtek.

Most már látják, érdemes reszkírozni, például egy az egyben megpróbálni megverni az ellenfelet, még ha ebben benne van a sikertelenség veszélye is. Látni, hogy mindezt mennyire magukévá tették, hogy miként alakulnak át, s lesznek jobbak az idő előrehaladtával: ez az, ami igazi boldogsággal tölt el egy edzőt.”

Az áttörésben az is szerepet játszott, hogy az ország történetében először bízták európaira a teljes gárda szakmai irányítását. Ez mindjárt újdonságot jelentett az edzői kelléktárban is, Dél-Koreában ugyanis az alá-fölérendeltségi viszony szilárdsága okán korábban bőven belefért, hogy a tréner a jobb teljesítmény érdekében leakasszon egy-egy pofont az arra érdemesnek.

"Itt jogom lenne ütni, a fizikai büntetés a kultúra része, a játékosok szó nélkül eltűrnék, ha én is alkalmaznám – meséli Hiddink. – Szerintem viszont ez egy visszafordíthatatlan folyamatot indítana el. Nem mondanának semmit, nem jeleznék, hogy elégedetlenek, ugyanakkor teljes mértékben soha többé nem hagyatkoznának rám, soha többé nem fogadnák el százszázalékosan az általam kitűzött célokat.”

A holland, miután nagy érzékkel felmérte a helyzetet, egy európai klubhoz tette hasonlatossá a válogatottat: errefelé belefért, hogy a játékosok hat hónapon át együtt legyenek, azaz ugyanúgy és ugyanannyit tréningeztek, mint egy klubcsapat. "Ha megnézem, hogy milyen most a gárda, és milyen volt három-négy hónappal ezelőtt, a különbség egyszerűen elmondhatatlan. Köszönhetően annak, hogy a srácok tényleg elképesztő mennyiségű munkát végeztek el, egyszersmind gyorsan is tanultak – ami mérkőzésről mérkőzésre visszaköszön a világbajnokságon. A játékosok már nem követik el azokat a hibákat, amelyeket öt hónappal ezelőtt. Immáron a modern futballt játszszák, egyetlen hátrányuk, hogy az efféle nagy tornákon még tapasztalatlanok. De talán kiderült, közben is rendkívül fogékonyak az újdonságok iránt, ezért tartunk ott, ahol.”

Mindehhez Hollandia legnagyobb zsenije, Johan Cruyff annyit tett hozzá, hogy "Guus tökéletes irányba indult: logikusan építette fel a dél-koreaiak játékát, főképp az ellenfél gyenge pontjait keresi. Azokat pedig rendre a védelemben találni meg, épp ezért a támadásra alapoz, ami tipikusan holland iskola.”

Azzal a különbséggel, hogy a padokban dél-koreaiak ülnek, akik sokkal többet elviselnek és elbírnak, mint az európaiak izomzata és lelkülete, ráadásul fegyelmezettebbek is. Az a vetélytársak szerencséje, hogy a futballkultúra ősi gyökerei hiányoznak – ha azok is megvolnának, kezdettől egyesélyes lenne a náluk rendezett vb.